Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

Tegnap még

Tegnap még lomb volt,

ma már csak avar,

amit az őszi szél játékos

jókedvvel kavar,

akár a  kaleidoszkóp

kristályait a kíváncsin

nézelődő, kacagó gyermek.

Süpped, ropog talpam alatt

a tömör szőnyeget elém terítő

sok levél. Szánakozva

nézem: mind meghalt,

szegény. De villan ekkor

a gondolat: nem halott,

csak új életbe költözött.

Takarót ad, óvja a fákat,

s a téli álom-ruhába öltözött

vegetációt a fagytól, s a

tavaszi olvadáskor vérével

itatja az új zöldülésre induló

növényeket. Így él tovább

az örökös körforgás

szerves részeként.

(2013. 10. 01.)

Az október kopog

Az október kopog

Akár a tetszhalott,

feltámadt a szél,

csontos ujjával

rázza az ablakot,

az üvegen hideg,

csúf eső kopog.

A kapunál már a

csorgó nyálú,

vén október topog,

fogatlan száján

ül a kaján vigyor.

Batyujában ködös,

szürke nappalok

és fagyos éjszakák

közé szorítva néhány

derűs nap szorong: a

„vénasszonyok nyara”.

(2013. 09. 30.)

Dió koppan

Dió koppan

Must illata terjeng, darazsak

zsongnak a préskád körül,

a zsúpos tetejű kis ház előtt

békésen szuszogó komondor ül.

Nagy fa alatt álló kecskelábú,

asztal mellé, hosszú padokra

telepedtek a szüretelők, hogy

egy újabb fordulóra gyűjtsenek

erőt. Az asztalon pirosan izzó

paradicsom;  paprika, foszlós,

lágy kenyér, s a tavalyi sonka

utolsó darabja, s az „olajozáshoz”

az aranyló óbor kínálja magát.

Elült a lárma, az elemózsiára

összpontosul minden figyelem,

csak akkor szalad a szájak köré

egy halvány mosoly, mikor

egy leány ijedten összerezzen,

ahogy a feslő, zöld kabátból

kibuggyant dió nagyot koppan

a tömör, fa asztallapon.

(2013. 09. 29.)

Szüret

Szüret

Alpesi dombok között

múlattam az időt, lankás

csak, néhány fokos csupán

az emelkedő. Mélázva néztem

a szüret tőkék közt sereglő

alakjait: a fürtöket metsző,

a puttonyt cipelő, a daráló,

szűrő, töltögető embereket.

Ahogy haladt az óra, a kedv

is emelkedett, viccek lobogtak,

s itt-ott felharsant a nóta, s

a dallam hallatán a szőlőst

szegélyező fákon sztriptízt  

táncolt a frivol gesztenye.

(2013. 09. 29.)

Képzelt repülés

Képzelt repülés

Csalódás költözött szívembe,

hiába néztem fel az egekbe,

hogy választhassak csillagot,

a sűrű felhő mindent eltakart.

Mit tehettem ? A lázas képzelet

szárnyán felrepültem. Fel, a

felhők fölé, s ott a Göncölszekér

rúdjára ültem, lábam lóbálva

néztem a tobzódó égi parányokat,

s ahogy pulzál, lüktet, tobzódik

a fény. Éreztem, a káprázat elvakít.

Aztán a forrongó láva-tejből

élesen kivált, hosszú, utolsó útra

indult egy csóvás szuper-nova.

A megbomlott harmónia tudatta:

hasztalan volt repülésem, hiszen

a Földön csillagnak itt vagy nekem.

(2013. 09. 29.)

Jó volna lebegni

Jó volna lebegni

Mintha az égnek kacskaringós

tükröt tartana, hömpölyög,

két magas part között halad,

elcsendesült a vénséges vén Duna.

Hátán úsznak a fényes csillagok,

akár fickándozó, játékos halak,

hiún lenéz rá a hóka hold is, s a

parti füzek lógatják fölé bánatos,

levéltől fosztott, ostor águkat.

Ácsorgok az alkonyba forduló

tájat csodálva, s vágy tölti meg

alig dobbanó szívem, jó volna

a vízre feküdni, s vele lebegni

a távoli, végtelen tengerig.

(2013. 09. 28.)

Ébred a város

Ébred a város

Pirkad. Lábát a ében-sötét éj

paplanja alól kidugja a Nap,

küld egy ébresztő, szépséges

sugarat. Vörösen izzik, akár

kovács-kemence ölén a parázs,

a végtelennek tűnő látóhatár.

Ébred a város. Munkába siető

- még van ilyen -  emberek

lépte kopog, raktár mellett

gyomrát ürítő teherautó dohog;

életre kelnek a hajnali zajok.

Engem is munkára űz a gondolat,

nem hagy henyélni, nagy kávéval

doppingolom magam, s eregetem

szájon és orron át a füstkarikát,

míg próbálom összerendezni

a „test-alkatrészeket”: a sajgó

gerincet, a recsegő térdeket, s

mire szememből az álom elszelel,

itt állok, harcra kész, s merész

nekibuzdulással utamra indulok.

(2013. 09. 28.)

Halk zene szól

Halk zene szól

Halk zene szól a rádióból,

szinte andalít, táncra kel

a vér a tágult erekben, s a

gondolat régi emlékekre lel.

 

Magával ragad a hangulat,

ritmusra lép a láb, az erős váll

megremeg, a múltban jár a

mozdulat, fakul a zord magány.

 

A vágy nő csak, kibuggyan,

e sóvárgást szinte szégyellem,

szeretnék párban ringatózni,

de kimondani nem merem.

(3013. 09. 27.)

Szénakaszálón

Szénakaszálón

Kiszakadva a város zajából,

hol elénk terül a csend, e

tágas rétnél, álljunk meg kicsit,

jöjj, kedves, bóklásszunk együtt

az édeskésen fanyar fű mellkast

emelő, aromás illatában. S míg

a tüdő megtelik, szelíd szemed

szegezd a száradó, széltől-zilált

széna szálra, s nézd, hogy szalad,

szedi lábát szelíd szolgája a

vegetációnak: egy apró bogár,

nem tudja, hogy a kusza szálak

között, ravaszul, akár róka a

tyúkólak körül, hálójával a

vadászó,fekete pók várja már.

S nézd a rét szélén a büszke fát,

hogy nyújtóztatja sudár derekát,

s amíg aláheverve pihenünk, dús

lombjával árnyékot tart nekünk.

(2013. 09. 27.)

Képek a kocsi ablakából

Képek a kocsi ablakából

Ficánkol, balra, jobbra, kanyarog alattam

a kátyúkkal megszórt szomorú-szürke út,

mutatja az oldalához dörgölőző mindenféle

földeket: a töretlen kukoricaszártól tüskés-,

s odébb a szépen szántott, barna, barázda-bordás

tábla hátát, melyen „lécskáló” madarak

keresnek elhullott, életadó, gabona magvakat.

S ahogy az út az apró házak közé szalad,

szemembe megannyi új kép tapad.

Az árokparton szép ló legel, egy udvarban

dagadó izmú férfi vasat ütlegel, - hangja,

szól akár nagytemplom déli harangja;

a mellékutca sarkán markoló dohog,

körme alól kifordul az illatos talaj,

ott vonaglik növényi rostokkal borított

testével halomba rakva, szinte gőzölög,

mint tálcára vetett, alvadó vérdarab.

(2013. 09. 26.)

Itt a sűrű est

Itt a sűrű est

Ismét az est ólálkodik

a ház körül, s most a

a felhők árnyékába bújt

Hold sem kíséri, sötét

felhők rajzanak akár

kaptár körül a méhek.

Sötét kabátba bújtak

a vaddisznóknak, őzeknek,

szavasoknak otthont adó,

erdőket ringató nagy hegyek,

s az enyhe szél simogatja

zord, sötét fejük, hogy

álmuk nyugodt legyen, és

reggelre köd-könny nélkül

ébredjenek, s küldjenek

sűrű ózont a völgyben élő,

szorgalmas embereknek.

(2013. 09. 25.)

Tekinteted

Tekinteted

Furcsa ez az éteri lebegés,

villámként villant rám

huszonkét maligánfokos,

lélekig hatoló tekinteted,

teljesen lerészegedtem.

Borzong a bőr, a torok

cserepesre szárad, a szív

tamtamként dobol;

erjedő mustként forr a vér,

a nyelv csak dadogni tud,

mégis, szinte szállok az

előttem szaladó út felett,

s a fegyelmet levedlő,

borzolt gondolatok serege

észt veszítve rohan utánad.

(2013. 09. 25.)

Apró pont

Apró pont

Apró ezüst pont halad

a bárányfelhők között,

fehér csóvát vontat, akár

díszes hintót a fehér lovak.

De jó lenne a bakra ülni,

elfeledve a gravitációt, ott

fent repülni, szállni a

világ felett, hol mások a

dimenziók, s eltörpül az

emberi, kicsinyes acsarkodás,

csak a végtelen harmónia

árad, mint andalító lágy zene.

Kívánhatom. Hő vágyam

nem teljesül. Csak nézem

a kéklő messzeséget, hol

apró ezüst pont halad

a bárányfelhők között,

fehér csóvát vontat, akár

díszes hintót a fehér lovak.

(2013. 09. 24.)

Kitárt karral

Kitárt karral

Karom kitártam, s tűnődöm:

repüljek, vagy öleljek vele ?

Karom s testem közt nincs

vitorlavászon, hogy repüljek ?

S magam vagyok az arctalan

képlékeny tömegben, csak

sodródom, nem kapcsolódok

senkihez, hát hogy öleljek ?

Eszembe jut: öleltem én is,

voltak ifjú, szép, bohém idők,

s repült a lelkem a világ fölött,

csak a kordivat gyúrta-taposta

megölelhetetlen, híg masszává

az elidegenedő, sok ismerőst.

(2013. 09. 23.)

Staféta

Staféta

Elfáradt a nap, aludni tér,

magára húzza csillag-pöttyös,

felhő-foltos, sötét paplanját,

s lecsukja elhomályosult szemét.

A paplan alatt forgolódik,

fénylő szemű, mosolygó,

csókot cserélő lányokról, fiúkról -,

homokban játszó, s hintázó,

futkározva kacagó gyermekekről-,

szorgos asszonyokról, erős kezű,

dolgos férfiakról és bőségről

álmodik; fordul egyet, még kicsit

magára húzza a takaró éjszakát,

hogy majd pirkadatkor az

álmokkal együtt a reményteli

holnapot öccsének adja át.

(2013. 09. 23.)

Színek

Színek

A nyár itt hagyta sokféle zöldjét,

válogatott  barnákat kever hozzá

az enyhén sóhajtó őszi szél,

hátán ezüstöt szállít a kis patak,

s bézst az elfakult gyöngykavics.

E szürreális képet vizslatom

kíváncsi, bús szürke szemmel,

s sápatag, gyengülő testemben

vörösben izzó, dalt dobbanó,

vágyakat sorjázó szívem űzi

a vért a feszülő erekben,  s

a délutáni Nap sárgás ernyőt

tart konok, fehéredő fejem fölé.

(2013. 09. 22.)

Őszi délelőtt

(Ez egy régebbi írás)

 

 

                         Őszi délelőtt

 

Egy napfényes őszi délelőtt,

alig különbözik a többitől,

ám még a Nap is szebben ragyog,

s én egy kissé boldogabb vagyok.

 

Egy fényben úszó őszi délelőtt,

hasonló megannyi volt, lehet, ám

ma még a Nap is szebben ragyog,

int felém kedves mosolyod.

 

Egy kellemes őszi délelőtt,

mégis különbözik a többitől,

amikor félszegen megfogtam kezed,

azt kívántam: e perc sohse múljon el.

Pára az ablakon

Pára az ablakon

Akár a nyár, oly gyorsan

magamra hagytál, állok a

sötétbe boruló, párásodó

ablak előtt, nézem az utca

pislákoló fényeit, a sötét

árnyékot vető kandeláberek

feketébe játszó oszlopát, s

a házak rolóval, függönnyel

takart, sok bámész ablakát;

a gondolat fürgén fut utánad,

hívna  koldulva vissza, mert

borzong, reszket a test, fáj,

sajog, kongó űrt ütött hiányod,

s az orrból, szájból áramló

pára az ablakra rajzolódó,

páfrány ágú jégvirágba fagy.   

(2013. 09- 21.)

Sóhaj

Sóhaj

Anya ! Én park szeretnék lenni,

mondta nagy sóhaj kíséretében,

halkan, szinte súgva, anyja kezét

szorosan markolva, egy ötéves forma,

apró legény. Aztán anyja elkerekült,

szemébe nézve mondta tovább a

benne született óhaj logikus okát:

a park tavasszal és ősszel is

évente kaphat tiszta, új ruhát…

(2013. 09. 20.)

Öregek a parkban

Öregek a parkban.

Nézz előre. Lassan lépegess,

fogd jól a kezem, el ne ess.

Vesd meg jól lábadat, az avar

alatt göröngy, vagy kő lehet.

Nézd, az út mellett áll a pad,

széles ölében kínál helyet,

pihenjünk kicsit, gyűjtsünk

erőt, szívjuk az öreg ősztől

kapott jó ízű, friss levegőt.

És a két totyogó, görbe test

óvatosan a kopott padra tottyan,

nézi, csodálja az elhagyottan

ácsorgó parkbéli platánokat,

lehunyt szemmel élvezi a

Nap még visszaintő, lágyan

cirógató sugarát, mely a

fonnyadó leveleken szűrve

rajzol a reszkető, ezer ránctól

barázdált vén fejek köré glóriát.

(2013. 09. 19.)

Megjelent csoda

Megjelent csoda

Hess !... Távozzon minden

komor gond, rossz gondolat,

egy percre vendég volt nálam

a csoda. Egy pöttöm, alig-ember

lénye varázsolta elém, amint

csepp lábát lóbálta anyja karján.  

A hosszú alvás, mosdatás és

kiadós evés után arcán a pír,

szemében gyémánt-ragyogás

tüze vert tanyát, s apró ajkán

elterült a végtelen bizalom

mély-gyökerű, bájos mosolya.  

Most távozzon mindahány

komor gond, rossz gondolat,

ma láthattam: még van  remény.

(2013. 09. 18.)

Pillanatkép

Pillanatkép

A szél űzi, hajtja a felleget,

ott bucskázik át a dombokon,

kondenzcsíkot hasít hasába

egy ormon álló, öreg fenyő.

A láthatár szélén fekete foltok,

akár a szeplő, zsákmányt markolva

acél karmuk között, fészekre

szálló, vén sasok keringenek.

A városra álmos árnyékot terít a

gyors-röptű , denevér-szárnyú est,

fáznak, dideregnek a házfalak,

párásodnak a reszkető üvegszemek.

A távolban egy dohogó gyár

magasba meredő kéménye

pipál némi életjelet, azt üzeni:

várja még a derűsebb reggeleket.

(2013. 09. 18.)

Zajok

Zajok

Fülemben durva zaj dobol,

bogarak sűrű szárnycsapása,

hangyák lábának koppanása,

fáról lehulló, pilinkéző levelek

öngyilkos porba-huppanása,

ablakomon a lassan gördülő,

permet-szemcsés, hűs eső

keretre, párkányra gurulása,

s a még  kiskorú őszi szél

reszkető-ziháló eresz alá futása.

A legapróbb nesz is harsogó,

a szívet ádáz módon dobogtató;

s e lármába lázasan harsan bele

a lélek nyomasztó hallgatása.

(2013. 09. 17.)

Zene

Zene

Halk zene szól az éjszakában,

ölelkeznek a lágy dallamok,

bágyadt bánatot búg a szaxofon, -

sikoly rezeg a hegedű a húrokon, -

szerelem árad a pánsípon, -  s

a kéj hangjai hullámzanak a

nyílt szárnyú zongora billentyűin.

Aztán habzón, szikrázva, akár

az égen vonagló csillagok, felsír,

vonít a vad gitár, fülekbe, bőr alá

hatol, a vért hajszolja gyorsabb

futásra, és a sóvár, buja vágyakat,

a karoló egymásba kapaszkodásra.

(2013. 09. 17.)

Csellengés

Csellengés

Városszéli csellengés során

a fák közül kikandikált, aztán

elém hasalt egy tarka szőnyeggel

borított, kanyargós kis gyalogút.

Csodás sétára invitált, a lugasként

fölé hajló faágak alá, hol már

megült a késő délutáni félhomály.

Lépteim a tömött avarba ültek,

apró neszek: zizegés és zümmögések

zenéltek izgatott fülemnek, s a

fák is életre keltek az idegek

játékaként. Ott lejtették táncukat.

A cserjék, bokrok tátották szájukat,

s néhány madár fütyülte a változó,

utam kísérő, trillázó szólamokat.

Akár a részeg, kóválygó fejjel

érkeztem a Holdtól bevilágított,

apró tisztás kedves kis udvarára,

s megborzongott a bőröm;  hogy

eltűnt az út, már meg sem lepődöm,

csak, mint mozdony kéményből

a gőz, egy sóhaj szakad fel:

a városba vissza hogyan érhetek ?

(2013. 09. 16.)

Színházban

Színházban

Az árokból még szól

a halk zene, a függöny

már legördült, az apró

résen át kilépnek még

egyenként a színészek,

fényben, tapsban fürödni,

ma beérett a drámai hatás.

Aztán a rivalda elsötétül,

szürkés-üres házzá vedlik

a csodapalota, s gondot

ültet a zakatoló fejekbe:

lesz-e holnap is előadás ?  

(2013. 09. 16.)

Iparosok

Iparosok

Kis srác koromban de sokszor

álltam az öreg cipész apró

asztalánál, tágra nyílt szemekkel

figyeltem, hogy görnyed az

agyon lyuggatott, öreg kaptafánál,

csirizes ujja a kopott bőrön matat,

húzza a fonalat, faszeget farag,

a szájtáti talpra foltot tapaszt, s a

gyermek-szemnek csodának tűnő

értő, simogató, becéző mozdulatok

nyomán, lábra kerülhet ismét a nyűtt,

az elkoptatott, megviselt cipő.

Csodáltam a péket is, amint az

árnyakat kergető, álmos éjszakában,  

tábla mellett formázza, s vetőlapátra

sorjázza a kiflit, fonja a kalácsot,

görgeti, a kisebb-nagyobb cipót,

nézi a kemence hőfokot, hogy illatos,

friss kenyér kerüljön másnap

a családok fényesen terített, vagy

kopottas, agyonsúrolt asztalára.

És él még, beégett a kép, ahogy

szikra-eső alatt, zenét csiholva az

üllőn, a tüzes vasból patkót hajlít

az égett, tömpe-ujjú óriás kovács;

ó, a gyermek hogyan értené,  

szemem sarkába könny tolult

látva, hogy a drága, puha kelmét

krétával rajzolja össze a szabó.  

(2013. 09. 15.)

Tóvá szelídült

Tóvá szelídült

Csendes tóvá szelídült már  

a szenvedély, az erős szél is

csupán a színén szalad tova,

a borzongó hullám-karikák

mélyéig többé nem hatolnak.

 

Úszhatnak a hátán hajók,

bárkák, csónakok, bírja erővel,

nyugalmát tartósan megzavarni

nem lehet sem motorral, sem

vonagló, merülő evezővel.

 

Mélybe-zártan, tán iszap alatt,

hever, feltáró búvárra vár:

kinek e veszélyes kaland érdekes,

hisz sekély vízben, pocsolyában

megfulladni sem érdemes.

(2013. 09. 15.)

Napjaink

Napjaink

 Minden reggel, akár

egy kamikáze, a nappalokba

belövöm magam, végzem,

mit rám mér feladatként

az napra a lét, gépként,

de sosem gépiesen:

emberekkel dolgozom.

Minden reggel,

- fáj, nem fáj, erre

nincs idő -  látom az

egyre megtörtebb,

szomorú szemekben,

s a gyűrött arcokon, a

lehervadt mosoly helyén

az elérhetetlennek tűnő,

földszintes vágyakat:

már az álom sem repül,

s a legboldogabbnak

tűnő szemekben is csak

fékezett habzású az öröm.

(2013. 09. 15.)

Mit üzen

Mit üzen

Esteledik, ilyenkor a rendes

szél elül, távoli otthonába,

- akár fiókáit féltő kismadár –

fészkére tér, hogy ott pihenjen

a vöröses égaljú hajnalig.

Csend van. Megnyitom

ablakom, jöjj, hallgasd velem,

mit üzen nekünk a végtelen.

Szitáló, színes csillagport, hogy

beragyogja páros éjszakánk,

mely a megcsendesedett

- az ifjúság vad szenvedélyét

régen levedlett, szelíd, cirógató, -

érzelmek mélysötét taván evez;

és üzen-e vidámabb holnapot,

s a szférák zenéjéből lopott

lágy dallamot; a többdioptriás

szemmel is látható, mosolyt

fakasztó csillagot; üzen-e még

acélos, baráti kézfogást ?...

Csend van. A csendet hallgatom.

Jöjj kedves, hallgasd velem.

(2013. 09. 14.)

 

Borzongunk

Borzongunk

Hó illatot kerget az őszi szél,

pirosodnak az arcok, cimpák

feszülnek, kecses női lábak

nadrágszárba menekülnek,

kabátok szárnya lebben, sál

sapka fosztja a látványtól a

kandi pillantásokat, borzongnak

glédában álló házak is, az

ajtót, ablakot behúzzák, a

lépcsők az égig hatolnak, ahol

a csillagok felhőkabátba bújnak,

s szemünkre fagyosan szitáló

álomport, s vágyakat fújnak,

boldogabb holnapot, tavaszi

érzéseket álmodjunk magunknak;

s a gyermekek szeretet-sztaniolba

burkolt, boldog karácsonyt várjanak.

(2013. 09. 13.)

Árnyak suhannak

Árnyak suhannak

Zivataros, sötét éjszakán

szememet kerüli az álom,

az ég dörög, az eső zuhog,

szél rázza, cibálja ablakom.

 

Szemem meresztve nézem

a villám-világított házakat,

képtelen vagyok követni

a köztük kúszó árnyakat.

 

Árnyak suhannak a házak,

s a zaklatott idegek között,

hidegtől, félelemtől szobámba

ravasz reszketés költözött.

(2013. 09. 13.)

 

Magamba zárom

Magamba zárom

Borzolt felhő felettem,

eltakarja, a széles kék eget,

alatta vad táncot lejtenek,

játékosan kergetőznek

a téli szállásra készülő,  

vándorbotot lengető,

vitorlává feszített szárnnyal,

búcsúzva integető fecskék.

Színesednek már a fák,

sárgát, barnát, rozsdásat

mutatnak az üde zöld helyett,

még melegít a délutáni,

szitáló napsugár, ám, ha

magára húzza „felhő-lájbiját”,

már borzong a bőr a hátamon,

mégis, a búcsú mosolygós

képét tavaszig magamba zárom.

(2013. 09. 12.)

 

Gyermek szemében

Gyermek szemében

Ma megláttam egy apró,

kocsiban ülő gyermek

tágra nyílt szemében az

őszinte világra-csodálkozást,

aztán lelkemben kérdőjellé

kunkorodott, s egyre nőtt

a bizonytalanság manója,

a gyermekkocsiból kinőve,

ha már saját lábra áll,

milyen lesz a sorsa ?

(2013. 09. 12.)

Lágy sugarú délután

Lágy sugarú délután

 Elült a szél, lágyan szórja

sugarát a délutáni Nap, s

az elsimult tó tükrözi

a bágyadt fények





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 132
Tegnapi: 85
Heti: 698
Havi: 2 609
Össz.: 200 572

Látogatottság növelés
Oldal: Versek Bélától V.
Balos - © 2008 - 2017 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: popper péter orbán viktorról - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »