Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

 

Reggeledik

von Béla Sógor, Samstag, 3. Mai 2014 um 10:21

Reggeledik

 

Reggeledik. Még csurgat

némi sötétet a múló éjszaka,

még nehezen nyílik a szem

a láthatáron settenkedő arany

sugárra, fejemben kóvályog

még a félig itt maradt álom;

ó de vadul cikázott megint,

teli szórta a vásznat sokféle

össze nem illő képek tobzódó

garmadával, s ettől az alvás

nem volt pihentető. Most

tétován teszem a lépéseket,

még ropog a térd, recseg a

váll, sajog a derék, kezemben

is itt trónol a tegnapi munka

fárasztó fogása, az izmok is

alig lazulnak. Csak hunyorgok,

s rá kényszerítem zsongó agyam,

hogy a szembejövők felé fittnek,

s derűsnek mutassam magam.

(2014. 05. 03.)

Színek és dallamok

von Béla Sógor, Freitag, 2. Mai 2014 um 10:32

Színek és dallamok

 

Ragyog a Nap, elönt a mámor,

aranyló május zengő dallamától.

Hol az a hegedű, vagy zongora,

amelyről így árad a harmónia ?

Giccsnek tűnhet, ha festő festi meg

a milliónyi árnyalatú zöldeket, s

felettük az azúr, vagy szürkés kék eget.

Csodáljuk csak,  a természet szép dalát,

madarak énekét, az erdők sóhaját,

mint lélekemelő, templomi orgonát.

 (2014. 05. 02.)

Május kopog

von Béla Sógor, Donnerstag, 1. Mai 2014 um 19:01

Május kopog

 

Vajon mi ez a furcsa kábulat,

régmúlt ifjúságot idéző, feszítő

mellkas-tágulat ?  Ilyen a napom.

Május kopog a kopott ablakon.

Vadabb a dobbanás, megfáradt

szívem azon kapom. A friss napsütés,

a rajzó madarak párt hívó dala,

vagy a májusi virágok: a nárcisz,

a bodza, a lila orgona fűszeres,

buja illata; esőtől tisztult levegő

ropogós ózonja részegít ? Vagy

csupán a majálisra sereglő, s

alig-szoknyára vetkező fruskák

esztétikája kapaszkodik a felejteni

képtelen erek falába, s űzi vadabb

vágtára a vért ? Nem tudom, ám

ha nyugtalanít is kicsit, juszt is

viselem, s jól érzem magam…

(2014. 05. 01.)

Álmodom

von Béla Sógor, Dienstag, 29. April 2014 um 16:13

Álmodom

 

Bosszant a látvány: ez a folyvást

egymásra acsarkodás. Szökni kell

innen, el a csodás végtelenbe. Hát

felülök a fodros felhőgomolyra, s

habjába bújva szelíden ringatózom.

Majd még visszaintek, akár az izzó

napsugár, mielőtt este alábukik a

végtelennek tűnő éjszakába. Intésem

nyomán villámok cikáznak, esni kezd

a mindent megtisztító eső, kimossa

a haragos salakot, ami a lelkekben

lerakódott. Fordulok egyet,  kicsit

fészkelődöm, mint kisded anyja

bársony-ölében, s telt emlőkről,

édes tejekről álmodom.

(2014. 04. 29.)

Eső után

von Béla Sógor, Sonntag, 27. April 2014 um 17:58

Eső után

 

Langy, tavaszi eső után

a kis tó fölött a tavaszi

Nap felragyog, vidáman

futkosnak fürge mókusok,

az ágakon esti légyottról,

szerelemről zizegnek a

huncut levelek; az apró

szellő cirógatva csendre int,

szárítkozó nád levelén

egy katica szárítja pettyeit.

A borzongó víz színén,

hol ringatóznak a kikötött

ladikok, önfeledten fürödnek

a nagy gallérú lótuszok.

(2014. 04. 27.)

Alakzatok

von Béla Sógor, Montag, 28. April 2014 um 15:36

Alakzatok

 

Fejem felett fura, habos felhők

moziznak, csalfa filmre ültetik

a fáradtan kóválygó fantáziát:

elefánt lépdel lomha lábán,

Földig hallani dübörgő lépteit,

mellette óriás madár terjeszti szét

vitorlaszerű, széles szárnyait.

Hátrébb egy bárány-csorda

bólogat, puli híján egy szellőtől,

akár pitypang virága, szétszalad.

Tekintetem lovagol egy napsugáron,

és e képet magamba zárom.

(2014. 04. 28.)

 

Szabadban

von Béla Sógor, Montag, 28. April 2014 um 10:27

Szabadban

 

Ledőlök a rét füvében. Magam

vagyok. Magam vagyok ?

Kezemben egy kis levél, rajta

térhálót szőtt megannyi ér.

Bennük kering a levél leve,

akár emberek  testében a vér.

Odébb araszol egy vén giliszta,

munkájával a talajt lazítja,

hogy könnyebben nőjön a

kis virág, mely tilinkózza a

tavasz dalát és ontja dús illatát;

kis méh dong a virág kelyhében,

porral tölti az apró tartályt, s

mikor az adag összegyűl, a

kis rovar fürgén elrepül.  Csak

ülök itt, s csodálom: mi mindent

láthatok, nem tudja senki sem,

hogy semmim sincs, mégis

akár a krőzus oly gazdag vagyok.

(2014. 04. 28.)

Anyámnak

von Béla Sógor, Samstag, 26. April 2014 um 15:37

Anyámnak

 

Arcod felrémlik naponta,

az idő ködén át magamon

érzem aggódó tekinteted;

érzem, hogy  akár a szellő

cirógatod apró, erős kezeddel

már vénülő, ősz fejem, s fáj,

szinte éget hiányod, és a

kín szívbe markol, csontig,

zsigerig hatol valahány

hiányodtól terhes ünnepen.

(2014. 04. 26.)

Szél lebeg

von Béla Sógor, Donnerstag, 24. April 2014 um 19:56

Szél lebeg

 

Enyhe szél lebeg, s mint anya

apró gyermekét, cirógat, fésül;

a domb oldalában egy múltból

mementónak itt maradt, ódon

szélmalom vén kereke perdül, 

recsegő hangot ad a rozsdásodó

lapát, táncra nógatná társait és

magát a zenére, mely egy távoli

hegedűről zendül, érzékien,

szinte elalél a lélek, s közben

illata száll virágnak, levélnek,

a tavaszi pompától tarka mezőnek,

ágaskodik a vágy: beleolvadni,

része lenni e nagy egésznek…  

(2014. 04. 24.)


Sziget

von Béla Sógor, Donnerstag, 24. April 2014 um 15:40

Sziget

 

Apró  kis szigetként, szinte

lebegve, valahol a végtelen

óceán vizében, csak pihenő

a játékos delfineknek, így

élek, s a folyvást háborgó,

vad, partot tördelő, csapkodó

tarajos hullámok ölelnek.

A hajók, nekik zátonyt jelentek,

nagy ívben elkerülnek…

Néha még a tarajos, habzó

felhő meglátogat, égő nyilát

hogy testembe lője, s hosszú

útján begyűjtött, szennyes

terhét szikkadt testemre ürítse.

(2014. 04. 24.)


Szólnék

von Béla Sógor, Dienstag, 22. April 2014 um 16:12

Szólnék

 

Eltévedtem. Körülölel a vad

mocsár, labirintusában nincs

Ariadné-fonál, mely vezetne.

Bolyongok, kerülgetem a vadul

cikázó, nyári villámokat, keresve

az utat,  torkom hangtalan reszel,

kiszáradt, s az ajkam cserepes,

pedig szólnék, túlharsogva az

elemek zengő hangjait. Bele

a vak sötétbe, hangom ültetném

vad szelekre, hogy szárnyaljon

akár az unikornis, szikrát csiholva

a csillagok helyén, így mondva el,

még számot nem vetettem, van,

kinek tartozom megbicsaklott,

s mindig újrakezdett életemmel:

két gyönyörű gyermekem…

(2014. 04. 21.)

A hegy lábánál

von Béla Sógor, Dienstag, 22. April 2014 um 16:01

A hegy lábánál

 

Szinte térdre kényszerít a fenség,

a rettegve vágyott jelenség, a

végtelenbe  nyúló, gyapjas testű

hegység, mely kalapként hordja

az azúrkék eget, borzolja, fésüli

a habzó, kócos vándor-felleget.

A fák alól kikandikál, zordan néz

egy borostás,  acélszürke szikla teste,

szökell rajta egy kőszáli kecske,

kitartóan a gyér élelmet keresve.

Csodálom azt a végtelen nyugalmat,

az emberfeletti, óriás hatalmat ,

mely minden halandót átjár,  ki

a lábánál megállhat, kit megérint

az erdő bódító gőze, s lenyűgöz

a látvány: a természet igézete.

(2014. 04. 22.)

Elkísérsz ?...

von Béla Sógor, Montag, 21. April 2014 um 15:43

Elkísérsz ?...

 

A messzeségben szomorúan

bólogatnak az öreg hegyek,

felhőfüggönyt húznak szemükre

eltakarni a patakzó könnyeket.

 

Őrszemként sas vitorlázik a

szürke szirt felett, az ázó erdő

mély, bánatos dalt dúdol és

ezer-ujjú fenyő-kezével integet.

 

A kép megül két szememben,

s elragad a száguldó képzelet;

mondd, elkísérsz utamra, ha

a vén sassal cserélek helyet ?...  

(2014. 04. 21.)

Séta délután

von Béla Sógor, Sonntag, 20. April 2014 um 18:37

Séta délután

 

Csendes, kedves délután,

az elköltött ebéd után,

együtt sétálunk, szemünk

pásztázza a tájakat, átlép

idő- és térbeli határokat;

szedünk tarka vadvirágokat,

megcsodálunk egy rohanó,

kecses őzikét, isszuk csobogó,

hűs forrás vizét, mely ott

bucskázik az apró árkokon.  

Kezem pihen formás válladon,   

megindulunk a lankás dombokon,

s mire utunk a völgybe ér,

külön vágyunk is összeér, s a

szív együtt-dobbanást remél.

(2014. 04. 20.)

 

Hangok az éjszakában

von Béla Sógor, Sonntag, 20. April 2014 um 10:52

Hangok az éjszakában

 

Botorkálok a tavaszi éjszakában,

kapaszkodom egy csillag sugarában,

kerülgetem a fák buja árnyékait.

A távolból láncra vert eb vonyít,

bőrömön érzem a vak sötét hangjait:

a lombosodó ágak zizzenését; apró

bogarak  percegését; denevérek

szapora szárnyverését, az éji hangok

riasztanak, az idegek lázas-éberen

virrasztanak, mégis reménykedem,

tán egy derűsebb napba érkezem.

(2014. 04. 20.)

Fészkek

von Béla Sógor, Samstag, 19. April 2014 um 19:42

Fészkek

 

Kerti sétára indulok,

illatoznak a nárciszok,

sziszegnek a böjti szelek,

fáznak a megpattant rügyek.

Az ágyások füvén rigók

fütyülnek, arrébb kölyök

macskák hemperegnek, s

megbújva az ágyások ölén

„nyuszi fészkek” fészkelődnek.

Göcögő kacajú gyermek szalad,

s toporzékolva felsikolt, hangja

a felhőkig ér, ha egy fészekre

ragyogó kis szeme ráakad.

Mi lehet benne ?, s van-e még ?,

kíváncsian azt lesi. Az önfeledt

örömben szeretnék osztozni,

leülök hozzá játszani. S a

fészekből sorra előbukik:

játék, cukorka és kis cipő,

ó, lesz ebből hajcihő, az

elbújni képtelen csoki arcra

ruhára kenve vár a harcra.

(2014. 04. 19.)

Húsvét előtt

 

von Béla Sógor, Samstag, 19. April 2014 um 11:06

Húsvét előtt

 

Akár a hangyaboly, nyüzsgő

az utca, mindenfelé rohangáló

emberek, kezük nylon-táskába

bújva, ünnepre készülünk, egy

új vendég jöttét jelezte még,

kalács, sonka, tojás lesz-e elég ?

Irány az üzlet, egészítsük ki a

készletet, a szokásos traktától

eltérni nem lehet. Legfeljebb mi

majd az ünnep után böjtölünk,

hisz ilyenkor sem dőzsölhetünk,

ám a vendég ezt nem érezheti.

A tolakodó, nagy tömegben

villámlást éreztem szívemben,

jöttél felém, s pajkosan nevettél

reám. Lelkembe ujjongó öröm

és remény költözött, az ájulás

környékezett, testem reszketett,

akár a szál deszkán kapaszkodó

hajótörött, mikor egy sirályt lát

elgyötört, kókadó feje fölött.

(2014. 04. 19.)

Lassan felenged

von Béla Sógor, Freitag, 18. April 2014 um 16:31

Lassan felenged

 

Hívő az olvasót, száraz napjaim

gyöngyeit morzsolom, s szinte

némán, szűrve a zárt fogak között  

kedves nevedet mormolom.

 

Erdőn, mezőn a kába tél után

megpezsdült az élet, lomb fakadt,

fű sarjadt, virág bontotta szirmát,

ontja a sok növény fűszeres illatát.

 

Tüdőm tágul az új tavasz ózonjától,

szívem  lassan felenged a bolond,

fájó szorongásból, s már új remény

hajtja, s pajkos, akár egy kis kobold.

(2014. 04. 18.)

 

Hamis szavak

von Béla Sógor, Donnerstag, 17. April 2014 um 10:11

Hamis szavak

 

Testemen apró borsószemek

szaladnak, fázom. Üzent a tél

az áprilisi széllel. Hullámzást

gerjeszt a szememben bujkáló

könnyek sós vizű tengerén.

 

Vacog a lelkem is, igaztalan,

hamis  szavak csüggnek rajta,

s érces dallamot játszanak, akár

fagyos ereszen a jégcsapok.

(2014. 04. 17.)

Fáj ma is

von Béla Sógor, Sonntag, 13. April 2014 um 16:24

Fáj ma is

 

Leporoltam mély kútba temetett

régi emlékek között megtalált

fényképedet, s a száműzött érzések,

akár az Agrában baksist kolduló

lármás siserehad , vadul megrohantak.

Naponta láttalak, s csevegtünk is

sokat, bujkált szemedben a pajkos

várakozás. s én a könnyeden csevegő

pajtást mutattam, mert a lelkem

reszketett: a nyílt vallomást talán

meg sem érted, vagy a barátságot

végleges haragra cseréled. Hát csak

csevegtem, s ügyeltem, ne láthasd

a szemtől indul sós cseppeket, melyek

áradtak végig a bőr alatt, s a húsomba

martak, mint sav márványba a karcokat.  

Képed láttán a hegek felszakadnak,

akár a friss seb, úgy sajognak, hiába

az eltelt évek, lüktetnek a virága hullott,

az ifjú korban elszalasztott remények.

(2014. 04. 13.)

Kezek

von Béla Sógor, Donnerstag, 10. April 2014 um 20:59

Kezek

 

Akár fonott kalács bordái,

az ujjak egymásra borulnak,

támasztják egymást, óvják,

s a hosszú élet megannyi

munka-emlékét visszalopják.

Hányféle munkafázis futott

végig a ma már reszketeg

két kéz között, míg múltak

a dolgos évek, porba hulltak

korábbi, s éledtek új, biztató,

erőt adó, szép remények;

mennyi kényszert ültettek

a vállakra az évek, melyektől

a lélek csalódott. Ha hajlott,

görnyedt is az ember, tette, mi

sorsából adódott, amíg a bőr

a vén csontokra aszalódott.

(2014. 04. 10.)

Orgona illata

von Béla Sógor, Mittwoch, 9. April 2014 um 16:01

Orgona illata

 

Szeszélyes ismét az április,

a feltámadó tavaszi széllel,

szobámba szökött a parkban

nyíló lila orgona dús illata.

Futott körbe a bútoron,  a

könyvespolcnál egy cseppet

időzött, tán keresett valami

ritkaságot ?, vagy csupán a

tarka borítóknak lila színből

adott  mintaadagot ?... Majd

lebbent tovább és rám talált,

most itt ül a vállamon,  s éleszti

kedvemet, ezen a fényes sugarú,

változékony, fázós délutánon.

(2014. 04. 09.)

Felszállt egy gép

von Béla Sógor, Dienstag, 8. April 2014 um 20:10

Felszállt egy gép

 

Ma ismét felemelkedett, már

csak egy apró pont a fejünk

felett; nézzük még rövid ideig,

s egy apró, reszketeg, morzsoló

mozdulattal szemünk sarkából

kitöröljük. Csak a lélek sajog.

Egy tárnányi űr keletkezett,

s nem tudjuk, lesz-e még idő,

mikor a gép visszaszáll, s róla

arcán vidám mosollyal lépeget,

vagy rohan várakozásba sorvadt

karunkba rég látott gyermekünk.

Ma ismét felemelkedett, ki tudja

hányadik, a vége-nincs betonról

egy nyugatra tartó ezüst madár,

vitte magával gyermekünk és

minden boldog reményünk:

hogy ringathatjuk apró unokánk.

Felszállt, csak egy apró pont

a fejünk felett; nézzük kicsit,

aztán egy apró, reszketeg,

morzsoló mozdulattal szemünk

sarkából óvatosan kitöröljük.

(2014. 04. 08.)

Völgy a dombok között

von Béla Sógor, Sonntag, 6. April 2014 um 15:24

Völgy a dombok között

 

Halmok hulláma felett a felhő

uszályként végigseper , néha

pár csepp esőt ereszt, mikor a

nyújtózó fa csúcsa megböki.

 

Két formás domb féltőn öleli

a völgyet, óvja, becézi, a Nap

meg ne égesse, szelíd, lágy,

hűvös árnyékot tart neki…

 

S a völgyben zajlik az élet,

vidám orgiára gyűlnek mind

az élők, a lankás tájat kedvelő,

ágbogas, illatozó, buja növények.

(2014.  04. 06.)

A műhelyben

von Béla Sógor, Sonntag, 6. April 2014 um 10:05

A műhelyben

 

Már kora reggel röppen

a forgács, szitál a por,

zenévé érik a kakofónia,

s fészket rak orromba

a fák testének fűszeres,

átható illata. A fenyőé,

ahogy gyantás rostjait a

gyalu simára vasalja, a

büszke tölggyé, mikor a

fűrész hasítja, az akácé,

ahogy a szerszám nútot

mar belé, s a dióé, míg

a faragókés harapja.

Sikolt a szerszám, az

érett fa nyögve alakul,

az ügyes-kezű mester,   

alkot fáradhatatlanul.

(2014. 04. 06.)

Fényesítik

von Béla Sógor, Samstag, 5. April 2014 um 17:00

Fényesítik

 

Fényesítik már a harangokat,

ha az éhesek hajnala eljön,

szépségesen szóljanak, szálljon

bronztestükből a messze zengő,

reményt üzenő, csodás harmónia.

De szórja már a szikrát, sikolt a

köszörűn a kard;  az üllőn lapul,

élesedik a sutból előkotort kasza,

legyen szorgos szolgálatra kész, ha

süket fülekbe jut a sokaság szava.

A sirám, a panasz már szánalmat

se kelt, nem hallik fel a harácsolt

tetőkertekig;  a tettek ideje érik,

s emelkednek a szikár karok.

Fényesítik már a harangokat,

ha az éhesek hajnala eljön,

szépségesen szóljanak, de az

élesedő kardok pengéiről száll,

éget, felhőkig ér a szikra már.

(2014. 04. 05.)

Régi fénykép

von Béla Sógor, Donnerstag, 3. April 2014 um 21:11

Régi fénykép

 

Régi lomok közt matatva,

- mi mindent őriz az ember –

egy gyűrt szélű, sárgult fénykép

tolakodott a kezembe. Róla,

ma már így is mondhatom,

egy fitos bakfis szép szeme

villant, úgy ragyogott rám,

szinte elképedek, hogy ilyen

csüngő-csodáló szeretettel

szembe nézhetek. Mégis, sok

időbe telt, míg az emlékek

tudatalattiba száműzött

halmazából előhalásztam

az azonosító ismérveket.

Rég volt, állam még csak

pelyhedzett, még könnyű

lábbal, fürgén jártam a réteket,

téptem illatos, tarka vadvirágot,

s parázsnak gondoltam még

a fellobbanó szalmalángot.

Most, hogy nézem régi képedet,

látom izzó szemedben a végtelen

tüzet, benne a „mindörökké”

őszinte hite… S lám, néhány

félszeg, suta csók után, az út

elágazott, egymástól minket

a szükség, szél a lehullott levelet,

elsodort. És élünk. Csak a régi,

gyűrt szélű fénykép látványa

igézett vissza egy régi dobbanást

a megkérgesült szívburokra, s

így kérdezem: vajon merre jársz,

kié lett végül szép szemed

lobogó-ragyogó mosolya ? …

(2014. 04. 03.)

Megszökött

von Béla Sógor, Dienstag, 1. April 2014 um 11:16

Megszökött

 

Tenyeremből régen megszökött

a becéző simogatás, csak formás

tested fájó hiánya égeti. Karom

is görcsbe rándul az ölelés vad

emlék-mámorától.  Ha fáradt

fejem lehajtom, visszabújsz a

szemhéj alá, s rajzolod az emlékek

szivárvány-szín, villódzó képeit:

amelyben úsztunk, a tó ezüstjét,

parti föveny kristályos aranyát,

a ránk kacsintó égbolt azúrját,

rózsák bimbózó bordó-pirosát;

fölénk óvó sátrat emelő füzek

fakó zöldjét s a kihunyt ölelkezés

ködének fátyol-könnyű, légies,

lassan lebbenő szürkeségét.

(2014. 04. 01.)

Építkezem

von Béla Sógor, Samstag, 29. März 2014 um 20:05

Építkezem

 

Építkezem. Falakat rakok

mindenféle szavakból,

mivé lesz, s mekkorára nő

az épület, nem tudhatom.

Nem rabszolgák hada

hordja a simára csiszolt

elemeket, magamnak kell

birkózni velük. Néha nehezek,

máskor felsértik lelkemet,

előcsalják a mélyben lappangó,

fájdalmas férfikönnyeket.

De kötőanyagként kerül bele

némi élc s humor, a kópé

képzelet szeszélyesen kezeli

a szókészletet, s nem hagyja

megrekedni mesélő kedvemet.

Tovább építkezem, építeni

piramist lenne jó, legyek én

az egyetlen szó-piramis lakó.

(2014. 03. 29.)

Péklegény

von Béla Sógor, Freitag, 28. März 2014 um 16:06

Péklegény

 

Apró ablakból az aszfaltra

tolakszik a lámpafény,

lenézek: kemence mellett

izzad egy nyurga péklegény.

Erős vállán pirult lisztpor ül,

mikor a kemence gyomrából

a sütőlapáton kifli, zsemle, s

a jó illatú kenyér előkerül.

Ó, szőke héj, benne a föld,

a zápor, s a nyári napsugár

üzenete; az aratók,  a molnár

roppant ereje, s a péklegény

sötétben bóklászó élete. S ha

a falat majd nyelved, s ajkad

illeti, gondolj kalap levéve arra,

aki éjszakánként a szép szerető

helyett a forró kemencét öleli.

(2014. 03. 28.)

Hideg a hajnal

von Béla Sógor, Mittwoch, 26. März 2014 um 11:29

Hideg a hajnal

 

A hirtelen jött tavaszban,

mint elűzött eb, ha vissza

vakkant, hajnalra a távozó tél

mínuszokat küld nyakunkra.

Ám, az ébredő reggel, tüzes,

szikrázó fénysugarakkal

felfalja mind a hírnököket,

ne tudjanak ártani már a

pattanó-feslő rügyeknek, s

a nyújtózó határ zöldjeinek.

Rugaszkodik a bodza ága,

epedve néz a rózsafára, de

a rózsa büszke szára, nem

figyel másra, csak magára.

(2014. 03. 26.)

 

Széken alva

von Béla Sógor, Sonntag, 23. März 2014 um 19:18

Széken alva

 

Idegborzoló, fárasztó nap után

hozzám osont az est. Könnyű

volt, akár a muszlin, lágy, akár

odaadó szerető becéző, apró ujjai,

megsimogatta homlokom, majd

tarka álom-szőnyeget terített

lábam elé. Még vívta csatáját az

éber gondolat, lábam már érintgette

a szőnyeget. Így ingázva ébrenlét

és alvás között. Mintha Picasso

festette volna, válogatni kellett

a kép részleteket, úgy váltakoztak

a reális és az álomporból szórt

fura ábrák, mígnem a szervezet

fáradtság szitáján egybefolytak .

Megszűnt a film, elhalt a hang, s

mikor ismét a világra nyitottam

szemem, felismertem: a szervezet

játszott velem érdekes csodát:

széken alva töltöttem az éjszakát.

(2014. 03. 23.)

Leballagnék

von Béla Sógor, Samstag, 22. März 2014 um 09:59

Leballagnék

 

Ragyogó délután. Nem is tavasz

ez, szinte nyár, oly sziporkázó,

oly meleg, sok is a ruha rajtam,

mit tegyek ? Ó, ez az illem, az

etikett. Zakó, s nyakkendő nélkül

menni nem lehet, hivatalos esemény

melyre várnak, s ha levenném, még

megszólnának. Csak tehetném,

a cipőmet is levetném. Leballagnék

a folyópartra, nézném a víz vonulását,

s érc szállító vén uszályát, mely

nyögi terhét, akár vajúdó asszony, 

miközben hasítja a lusta hullámokat.

Sóhajtva megtörlöm homlokom,

a rendezvényen gondolkodom, s

magamban a kifejező, szép, s igaz,

válogatott szavakat rakosgatom.

(2014. 03. 22.)

A fény ünnepe

von Béla Sógor, Donnerstag, 20. März 2014 um 20:47

A fény ünnepe

 

Tán nem tart rá igényt,

mégis megdicsérem a

mai nap-éj egyenlőséget

hozó napot, hisz, mint

mondják, e nap a fény

csodás, s áldott ünnepe.

És valóban: az égbolt

szürkés-fehér, csipkés

felhő-köpenybe öltözött,

a Nap jó illatú, szikrázó

sugarakkal lövöldözött,   

s az enyhe szél cirógatta

a lágy mosollyal díszített  

emberi arcokat. Repes

a szív, a láb ütemre lép,

a rügyek fakadása adja

a tavasz zenéjét, akár

a hárfa, melynek húrjain

kecses női ujjak szaladnak.

Tán nem tart rá igényt,

mégis megdicsérem a

ragyogó fényt adó napot.

(2014. 03. 20.)

Szertartás

von Béla Sógor, Mittwoch, 19. März 2014 um 16:28

Szertartás

 

Esőerdők vad, buja illata,

trópusi hajnal gőzölgő harmata,

olajos bőrű lányok, asszonyok

cserjén matató, szambázó,

cserzett ujjai, s a karneváli

tobzódás fülledt erotikája is

itt kering szobámban, míg

a reggeli kávézás szertartásán

áldozom, s a csészét úgy

imádom, mint őseink egy

gonosz-űző totemoszlopot.   

(2014. 03. 19.)

Vihar

von Béla Sógor, Montag, 17. März 2014 um 10:06

Vihar

 

Az égbolt elsötétült, felhők

rohantak, mint mozdony, mi

megvadult. Mozgalmassá vált

a környék, tavaszi vihar érkezett.

Morgott, dübörgött, meg nem állt,

tördelte az ágakat, s köszönésképpen

megemelte a háztetőt; dühében

felkorbácsolta a nagy tavat, s

vitorlát tépni egy hajóra szállt.

A riadt délutánon a parton futott

egy űzött, kíváncsi hullám, s

benézett a szélső  házba, s egy

életét megunt hal repült a tálba.

(2014. 03. 17.)

Határok nélkül

von Béla Sógor, Sonntag, 16. März 2014 um 19:02

Határok nélkül

 

Egy kisebb ménes, nyolcvan ló

egy apró fémdobozba zártan,

horkant, nyerít, vágtára vár, nem

legel, s zab helyett benzint eszik.

A zárt-fülkés nyeregbe pattanok,

a süvítő szél sem borzolja hajam,

s ha útra indulok, fogom a „gyeplőt”,

zavartatni nem hagyom magam,

szállhatok, hisz szabad vagyok.

Irányt magamnak magam szabok,

hegyre fel és völgybe le, határok

nincsenek, fákat, virágot, tájakat,

szabadon figyelhetek,  s akár a

repdeső madártól is tanulhatok.   

(2014. 03. 16.)

Kié a szégyen ?...

von Béla Sógor, Sonntag, 16. März 2014 um 10:38

Kié a szégyen ? …

 

Még áll a gyár, s már áll a gyár. Van még

épület, de rég nincs termelés, a kémények

füstöt már nem pipálnak, csak mementóként

akár a temetők síremlékei, állnak, hogy

megmutassák a nagyvilágnak: volt itt is élet,

melynek helyén most az enyészet ütött tanyát.

Kik tömött sorokban műszakra jártak, most

hivatalok előtt, segélyért kuncsorogva állnak,

zsebükben felmondólevél, szívükben bánat,

s fejünkben az aggodalom szítja a lázat: lesz-e

a gyermekeknek holnapra cipő, s kenyér ?

Mondhatják-e még: „fiam, tanulj, jobb jövőt

a szorgos munka ad”, ha este az asztalra mást

nem tehetnek, csak kifordított üres tenyerük ?

Állnak hát tehetetlenül, forr a vér, fordítanák

ki sarkából e cudar világot. Szomorún, csak

halkan szitkozódva gondolnak a gőgös önzésű

hatalmasokra, s arcukon a szégyen pírja ül.

(2014. 03. 16.)

 

Sikátor

von Béla Sógor, Samstag, 15. März 2014 um 10:57

Sikátor

 

A sikátor kövén kuporgott,

félig ült, félig guggolt,

koszlott-foszlott göncein

a mosószer emléke is csak

szellem-dallamot dúdolt;

a szutyok alól átütő bájos

arcról nyomorgó századok

keserve sugárzott, s a bús

jelen: a fedél nélküli, kóbor

magány, az alamizsnát

kolduló, tapadó-talpú percek,

a görcsberánduló éhezés.

Az apróka lány szeméből,

tán öt éves lehet, szinte süt

a vádló tekintet. Szememben

hordom, de lelkemben éget.

(2014. 03. 15.)

Aludni tért a fény

von Béla Sógor, Freitag, 14. März 2014 um 19:58

Aludni tért a fény

 

Egykedvűen néztem a

megmerevedett távolt,

ám a fény észrevétlenül

aludni tért. Rám hagyta

a sötét köntösű estet:

nézzem a köntös villogó

csillag-gombjait, s az

ezüstös fátylat lebbentő,

lassú járású Holdat.

Pupillám kitágult, már

fájt a végtelen bámulása,

a hűlő levegő oltalmat

keresve bújt ruhámba, s

borzongatta bőrömet.

Indulni kell, vár az otthon,

ahol majd az ágyba bújva,

ha kis lámpám eloltom, új,

ragyogó napról álmodom.

(2014. 03. 14.)

Kertészet

von Béla Sógor, Freitag, 14. März 2014 um 15:09

Kertészet

 

Amerre szem lát, színes pompában

nemes növények virítanak: cédrusok,

rózsák, szegfűk, azáleák, délceg

derekú fréziák és buja orchideák;

megilleti őket a mély hódolat…

tömegbe zártan rétnyi kis magyar

harangvirág kerítésen kívülre űzve,

sorsát bánattal cipelve bólogat…

(2014. 03. 14.)

Ébredés

von Béla Sógor, Donnerstag, 13. März 2014 um 15:34

Ébredés

 

Hangokat sodor a szellő:

egyre dúsabb madáréneket.

Téli álom után indul az élet,

bóbiskolásból ébredő, apró

bogarak araszolnak a sarjadó

fűben; a játszótéri hinta lábán

egy apró pók is szőni kezd,

feszíti hálója szálait; zsong

a tavaszra, nyárra rendezkedő

természet; hallom, ahogy sírnak

az ágak, rügyeik szülik az apró,

fodros szélű, zöld levelet.

(2014. 03. 13.)

 

Cserélnék

von Béla Sógor, Donnerstag, 13. März 2014 um 10:50

Cserélnék

 

Alkalmanként ruhát cserélek,

de szívet nem tudok. Pedig

de sokszor elcserélném, valami

kérgesebb darabra, amit kevésbé

ér a sérülés; ami szinkronban

van az aggyal, a racionális

gondolattal, s a lélek-hullámok

felette könnyebben átsiklanak,

s rabjává nem silányítanak.

Alkalmanként ruhát cserélek,

de szívet – sajnos - nem tudok.

(2014. 03. 13.)

Köszöntlek

von Béla Sógor, Mittwoch, 12. März 2014 um 18:55

Köszöntlek

 

Köszöntlek szép tavasz,

tárd szélesre a felhő szárnyakat,

hadd érje a hosszú szürkeség

után földjeinket az éltető,

aranyló sugár; s majd esőt is adj,

ám csak csendesen permetezz,

így öntözd a szomjazó, még

csak rugaszkodó magvakat.

Ne küldd szeszélyes kedvedet,

nem kellene a zord vihar, ne 

rongálja reményeinket a

villámokkal tomboló zivatar.

(2014. 03. 12.)

Délelőtt

von Béla Sógor, Mittwoch, 12. März 2014 um 15:39

Délelőtt

 

Ma ragyogóan sütött a Nap,

éreztem, szinte már harap.

Leballagtam a közeli parkba,

s ott egy vén padra rogyva

láttam, ahogy mindenféle apró

vadvirág bontja tarka szirmát,

harsányan szórja fűszeres,

bódító illatát. Vörös szélű,

zöld levélkékkel integet már

a visszametszett rózsatő;

az arcokon mosoly fakadt,

a fűben egy kis rigó szaladt,

s percekre szabdalva az idő

is futott. Eltelt a tavaszi délelőtt.

(2014. 03. 12.)

Fáradt vagyok

von Béla Sógor, Sonntag, 9. März 2014 um 19:03

Fáradt vagyok

 

Ahogy múlnak az éjszakák,

és sokasodnak a múlt-napok,

ki tudja lesz-e, mennyi és milyen,

a jövő felé ballagok, ne hidd,

szomorú nem vagyok. Bágyadt

talán, fáradt kissé, ha nézem a

hangyabolyként nyüzsgő, az

acsarkodó, zaklatott világot,

mely úgy száguld mellettem el,

akár expressz vonat, melynek

ablakából nem látni a fákat

és kies tájakat. Valami furcsa

massza, köd és a szirup között,

ami a jelenbe költözött, ott ül

szemünkön, akár a hályog, s a

sorsokat egymás elől takarja el.

Ahogy múlnak az éjszakák,

és sokasodnak a múlt-napok,

ne hidd, már nem replikázok,

sok nap pergett perlekedéssel,

pihenni kell, fáradt vagyok.

(2014. 03. 09.)

Kis kamasz

von Béla Sógor, Montag, 10. März 2014 um 10:23

Kis kamasz

 

Kezében telefon, hátán a táska,

reggelenként nyargal az iskolába

az álmossággal küszködő, mégis

tettre kész és elszánt kis kamasz,

s szemében ott bujkál a ravasz

mosoly, s mint a folyosó-préri

délceg cowboya, tekintet-lasszót

vet a trécselő, sétálgató lányok felé..

Az a szép barna volna jó, szeme

oly fénylő, akár az érett gesztenye,

szép lenne kezét fogva sétálni vele;

vagy az a kis copfos, ő oly okos,

- még a tanulásban is segítene –

a minap az egyenletet is elsőre

értette, s hangja oly bársonyos;

vagy mégis inkább az a kis vörös,

kinek szeme a körkörös pásztázás

után hozzá mindig visszatalál ?,

ó, egek, nagy a készlet, s a kísértés,

egy apró legénynek nehéz a döntés.

Az álmodozásból riaszt a csörgés,

becsengettek, a munka vár, ismét

nem lesz páros a séta, a választás

kényszere holnapra elnapolva…

(2014. 03. 10.)

Nem találom

von Béla Sógor, Samstag, 8. März 2014 um 14:25

Nem találom

 

Mámorosan kóvályog a nappal,

csuklik még a züllött éjszakától,

fejét csavarták el a céda álmok,

s ráköszöntek céltalan halálok.

Hunyorogva a perceket pergeti,

vakítja a Nap, nem nézheti, fáj

a szem, sajog a lélek, tett helyett

az érzelmek mesélnek: elmúlt

szerelmek parazsa újra éget, s

megelevenednek rég volt, tán

igaz sem volt, tarka regények.

Mámorosan kóvályog a nappal,

botladozom én is, levett kalappal,

engem is megcsalt az álom, s

helyem, nyugalmam nem találom.

(2014. 03. 08.)

Elhessentem

von Béla Sógor, Freitag, 7. März 2014 um 18:52

Elhessentem

 

Csak ülök itt magamban,

most nem kapaszkodom

a szép szavakban, csak

csendben gondolkodom,

elmúlt napokról, évekről

idézek vissza élményeket,

látok mindenféle képeket:

előttem fut a nagy folyó,

háta hajót, kis csónakot,

széltől űzött fodros levelet,

s uszályokat is úsztató;

a parton platánfák állnak,

szerelmes ifjakra vigyáznak,

csókukra cinkos függönyt

terítenek, ne láthassák a

kíváncsi-irigy szemek;

pirulva én is elfordulok,

elhessentem a burjánzó

látomást. Az ablakhoz

állok, egy cikázó denevért

látok, mely ismét visszatért,

s most precíz leltárt csinál.

(2014. 03. 07.)

Évike

von Béla Sógor, Donnerstag, 6. März 2014 um 14:53

Évike

 

Még éppen csak tipeg,

szellő lebbenti göndör,

szöszi haját, ő kacéran

rázza apró, formás kis

tomporát, libeg rajta a

fodros-habos szoknya,

a környezet figyelmét

tarolja; huncut szemében

már ott a „NŐ”,  a lágy

mosollyal nem sokára

férfi szíveket törő; tán

a szférákban lehet az

iskolája ?, s az éteren át

mint rádiójelek, érkeznek

hozzá a rafinált ismeretek.

(2014. 03. 06.)

Emlék-íz

von Béla Sógor, Mittwoch, 5. März 2014 um 18:07

Emlék-íz

 

Borús napon néhány perc

napsütés. Csak átsuhantál

életem szürkés egén, de

szívem őrzi ajkad méz ízét,

akár a szám rég eltávozott

anyám csoda krémeséét.

(2014. 03.05.)

Ó, kárhozat

von Béla Sógor, Dienstag, 4. März 2014 um 16:49

Ó, kárhozat

 

 

Előbújt a Nap, lekerült a nagykabát,

micsoda látvány, az angyalát,

villan a sok ravasz kurta szoknya,

estére nagyot üt a pásztoróra...

A fülbe Vivaldit zenélnek  a

pajkosan összeverődő formás

női térdek, nem hagyják, hogy

a látvány elől kitérjek, várják,

mint civakodó istenek, hogy

imádva őket, eléjük térdepeljek.

Kissé még vonakodom, cseppet

még kéretem magam, ne legyen

oly gyors a győzelmi mámor,

de már szíven ütött Ámor nyila,

ó, kárhozat, miért lesz a bátor,

erős férfi ily nyámnyila, ha

szemébe villan női test huncut

és rafinált bája, s harmóniája ?

Zsibbad a fejbőr, égnek áll hajam,

tán kárhozat l





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 126
Tegnapi: 160
Heti: 286
Havi: 2 892
Össz.: 209 145

Látogatottság növelés
Oldal: Versek Bélától XI
Balos - © 2008 - 2017 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: popper péter orbán viktorról - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »