Balos

Lenge szél

Kifakult a vén hegyoldal,

elsápadtak a sudár fenyők,

vagy csak szememre hullt

egy homályosító, révedő,

ködös fátyol ? A lenge szél

terített végtelen, mindent

elfedő hóleplet a tájra. Ki

lebbenti fel, s mire bukkan

a terítő alatt: jelenre, múltra ?

Behunyom szemem, a film

pereg, foszlányok vetülnek:

egy régi tél, egy barna lány

kurta szerelme olvasztott

jajgató jeget, hamvas havat,

s madárként repdeső szívet;

küszködő, gerinc-roppantó

éveket. Már nem számolom,

a leplet sóhajtva, lomha kézzel

visszahajtom, s aludni térve

reménykedem: az ébredésnél

fáradt szemem vidámabb,

közös-örömű jövőre nyithatom.

Kifakult a vén hegyoldal,

elsápadtak a sudár fenyők,

kegyes hóleplet terített a tájra

a poroszkáló lenge szél.  

(2014. 12. 27.)

Havazás közeleg

Támadásra készen, inakat feszítve,

akár vicsorgó, vonyító, csaholó

farkas-falka, sorakoztak fel a

hóval telt vastag fellegek, hangjuk

a széllel már itt süvölt, ablakot rázva

készülnek megtámadni a várost.

A háztetők vacognak, vakolat pereg,

sírnak az utcák locsogó por-könnyeket,

vihogva vár a hólapát, a vessző seprű

a sarokba húzódva áll, erős tenyérre,

munkában edzett, izmos karokra vár.  

Támadásra készen, inakat feszítve,

akár vicsorgó, vonyító, csaholó

farkas-falka, felsorakoztak a sötét,

vattacsomós, hóval telt fellegek.

(2014. 12. 26.)

December végi est

Az égre néztem. A láthatár alján, mintha

fekete festék löttyent volna a tejbe,

sötétszürke felhők hömpölyögnek,

s felettük őrt áll a Hold, a cingárra fogyott.

Fénye, akár a nagy munkában megkopott

sarló, úgy ragyog, fémesen veri vissza

a halni készülő, esti fényeket. Korán jön

az est, rövidek a téli napok, és hűvösek.

Kabátba, sálba burkolódzik, s vacog

az óramutató, s nyikorogva leng az inga

a kalitba zárt, rekedt kakukk alatt.

(2014. 12. 25.)

Ragyogás

Lassan érkezett, elém térdepelt

az ünnep, elhalkult a város,

kuckót keresve elült a szél is,

az égen áhítattal szikráztak

a néma csillagok. Áll a kis fenyő:

sztaniolba göngyölt cukorkák,

s színes üveggömbök szórják

szertelen fényüket, gyertya

lángja lobban, meghitt, halk zene

úszik az öröm-permetű  éjszakába,

s lelkemig hatol szemed ragyogása.

(2014. 12. 25.)

Kis fenyővel

Nem takarja hó a földet,

ám az éves ronda szennyet

az ünnep fénye eltakarja;

sokat sziszegtünk, sőt,

morogtunk, gondok alatt

roskadoztunk. Most egy

cipő, majd egy nadrág,

hideg szélben meleg kabát,

néha kis zsír, máskor pénz

hiányzott a kenyérre…

Ám most az ünnepekre

kis fenyővel, vagy apró ággal,

gyertyafényű cicomával

készülünk, kutató utakon

térülünk és fordulunk,

felnőtteknek, gyermekeknek

csomagocskát  bujtatunk.

Kinek zoknit, kinek sapkát,

alvás helyett kötött sálat,

senki nem lesz, ki nem találhat

neki szóló apró tárgyat,

ki-ki mosolyt ölthet magára,

s szeretet-por szitál az ölelkező,

csendben ünneplő családra.

(2014. 12. 23.)

Csengettyű szavában

Harsány zajok robognak,

motorok mély brummogása

ablakon át a  házakba kúszik,

de érnek már az összekacsintó

csendek, duruzsoló kandallók

mellé üde-zöld tűlevelükkel

belopakodnak ünnepi fenyők.

Az ágakon csillogó gömbök,

s üvegfigurák között, az égő,  

manó-sapkás gyertyák alatt

egy apró csengő vonaglik,

s lelkeket emelő szép szavával

minden embert ünnepelni szólít.

A szerető szívek összesimulnak,

s a csengettyű ezüst szavában

megbújva veled leszek én is.

(2014. 12. 22.)

Sárgult papírlap

Egy apró, foszló szélű,

elsárgult papírlap, mint

egér a lyukból, kibukkant

a „ne dobjuk ki, valamire

még jó lehet” nevű, évekig

feleslegesen gyűjtögetett  

kincsek égig érő halmazából.

Rajta elhalványult írásnyomok:

egy zsenge szerelem  - mi

úgy kötött, akár betonban

a döglött cement -  néhány

tollból kifröccsent, sápatag

ákombákom, szemembe

fájó-édes párát csepegtetett,

mert puszta létével állított

a régvolt ifjúságnak

lángoló emlékoszlopot.

(2014. 12. 21.)