Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

 

Lenge szél

Lenge szél

 

Kifakult a vén hegyoldal,

elsápadtak a sudár fenyők,

vagy csak szememre hullt

egy homályosító, révedő,

ködös fátyol ? A lenge szél

terített végtelen, mindent

elfedő hóleplet a tájra. Ki

lebbenti fel, s mire bukkan

a terítő alatt: jelenre, múltra ?

Behunyom szemem, a film

pereg, foszlányok vetülnek:

egy régi tél, egy barna lány

kurta szerelme olvasztott

jajgató jeget, hamvas havat,

s madárként repdeső szívet;

küszködő, gerinc-roppantó

éveket. Már nem számolom,

a leplet sóhajtva, lomha kézzel

visszahajtom, s aludni térve

reménykedem: az ébredésnél

fáradt szemem vidámabb,

közös-örömű jövőre nyithatom.

Kifakult a vén hegyoldal,

elsápadtak a sudár fenyők,

kegyes hóleplet terített a tájra

a poroszkáló lenge szél.  

(2014. 12. 27.)

Havazás közeleg

Havazás közeleg

 

Támadásra készen, inakat feszítve,

akár vicsorgó, vonyító, csaholó

farkas-falka, sorakoztak fel a

hóval telt vastag fellegek, hangjuk

a széllel már itt süvölt, ablakot rázva

készülnek megtámadni a várost.

A háztetők vacognak, vakolat pereg,

sírnak az utcák locsogó por-könnyeket,

vihogva vár a hólapát, a vessző seprű

a sarokba húzódva áll, erős tenyérre,

munkában edzett, izmos karokra vár.  

Támadásra készen, inakat feszítve,

akár vicsorgó, vonyító, csaholó

farkas-falka, felsorakoztak a sötét,

vattacsomós, hóval telt fellegek.

(2014. 12. 26.)

December végi est

December végi est

 

Az égre néztem. A láthatár alján, mintha

fekete festék löttyent volna a tejbe,

sötétszürke felhők hömpölyögnek,

s felettük őrt áll a Hold, a cingárra fogyott.

Fénye, akár a nagy munkában megkopott

sarló, úgy ragyog, fémesen veri vissza

a halni készülő, esti fényeket. Korán jön

az est, rövidek a téli napok, és hűvösek.

Kabátba, sálba burkolódzik, s vacog

az óramutató, s nyikorogva leng az inga

a kalitba zárt, rekedt kakukk alatt.

(2014. 12. 25.)

Ragyogás

Ragyogás

 

Lassan érkezett, elém térdepelt

az ünnep, elhalkult a város,

kuckót keresve elült a szél is,

az égen áhítattal szikráztak

a néma csillagok. Áll a kis fenyő:

sztaniolba göngyölt cukorkák,

s színes üveggömbök szórják

szertelen fényüket, gyertya

lángja lobban, meghitt, halk zene

úszik az öröm-permetű  éjszakába,

s lelkemig hatol szemed ragyogása.

(2014. 12. 25.)

Kis fenyővel

Kis fenyővel

 

Nem takarja hó a földet,

ám az éves ronda szennyet

az ünnep fénye eltakarja;

sokat sziszegtünk, sőt,

morogtunk, gondok alatt

roskadoztunk. Most egy

cipő, majd egy nadrág,

hideg szélben meleg kabát,

néha kis zsír, máskor pénz

hiányzott a kenyérre…

Ám most az ünnepekre

kis fenyővel, vagy apró ággal,

gyertyafényű cicomával

készülünk, kutató utakon

térülünk és fordulunk,

felnőtteknek, gyermekeknek

csomagocskát  bujtatunk.

Kinek zoknit, kinek sapkát,

alvás helyett kötött sálat,

senki nem lesz, ki nem találhat

neki szóló apró tárgyat,

ki-ki mosolyt ölthet magára,

s szeretet-por szitál az ölelkező,

csendben ünneplő családra.

(2014. 12. 23.)

 

Csengettyű szavában

Csengettyű szavában

 

Harsány zajok robognak,

motorok mély brummogása

ablakon át a  házakba kúszik,

de érnek már az összekacsintó

csendek, duruzsoló kandallók

mellé üde-zöld tűlevelükkel

belopakodnak ünnepi fenyők.

Az ágakon csillogó gömbök,

s üvegfigurák között, az égő,  

manó-sapkás gyertyák alatt

egy apró csengő vonaglik,

s lelkeket emelő szép szavával

minden embert ünnepelni szólít.

A szerető szívek összesimulnak,

s a csengettyű ezüst szavában

megbújva veled leszek én is.

(2014. 12. 22.)

 

Sárgult papírlap

Sárgult papírlap

 

Egy apró, foszló szélű,

elsárgult papírlap, mint

egér a lyukból, kibukkant

a „ne dobjuk ki, valamire

még jó lehet” nevű, évekig

feleslegesen gyűjtögetett  

kincsek égig érő halmazából.

Rajta elhalványult írásnyomok:

egy zsenge szerelem  - mi

úgy kötött, akár betonban

a döglött cement -  néhány

tollból kifröccsent, sápatag

ákombákom, szemembe

fájó-édes párát csepegtetett,

mert puszta létével állított

a régvolt ifjúságnak

lángoló emlékoszlopot.

(2014. 12. 21.)

Hosszú álom

Hosszú álom

 

Vannak percek, órák napok,

melyekkel együtt élni alig tudok,

nyomják vállam, roppantják

recsegő gerincemet, aludnék

hogy az álmok a fájdalmakon,

s minden rosszon átsegítsenek.

Van-e olyan hosszú álom

- hisz a sima utat sok éve

nem találom ! - mely átsegít,

s az ébredés után egy tisztább,

naposabb jövővel boldogít ?...

Vannak percek, órák napok,

melyekkel együtt élni alig tudok.

Elringatom magam. Álmomban

a Göncöl szekérre kapaszkodom.

Végig kocsizok a cicomás tejúton,

összegyűjtök egy szekérderéknyi

fényes csillagot, s ha majd egyszer

felébredek,  - hiszem, hogy

így lesz ! -  a jó embereknek

közös utunkon ezekkel világítok.

(2014. 12. 20.)

 

Rigó

Rigó

 

Csak állt az üde zöldben,

ében feje félrebillent,

csodáló áhítattal hallgatta

az ereszen csókolódzó gerlepár

szerelmes burukkolását,

s napsugarakban fürdette

lakk-fényű, fekete tollait;          

aranysárga csőrében elhalt

a panasz, szén szemében

ült a kétkedés, látszott:

nem érti, december végén

hogy lehet fénylő-meleg tavasz…

(2014. 12. 19.)

Pirkadat

Pirkadat

 

Szürke köpenyben vánszorog

az este, parázslanak fent az apró,

csillagok, kis kunyhó kéményén

egy füst-gomoly lázasan fellobog,

borús dallamot dúdol az enyhe szél.

Virgonc madarak emlékét siratja

a fák tar koronája,  apró ágaik

hegyén megül a dér, a csendbe

burkolódzó öreg erdő csikorgós

telekről, nagy havakról, s harsány,

zöld lombú  nyarakról mesél;  

S a lassan ballagó Hold  − kalap a

ruhatárban −  elakad a cserfesen

csobogó kis patak vizére hajoló,

szomját oltó szarvas agancsában.

(2014. 12. 18.)

Friss eső

Friss eső

 

Megpezsdült a vér,

fürge lábak dobognak,

bársonyos hangja kél

a rég rekedt toroknak,

tűzvörös szárnyat bont,

reppenni készül a főnix.

Az eliszaposodott öreg tó

állott vízébe friss eső szitál,

szinte forr, bugyog a láp,

a békanyállal terített

bűzös felszín alól szökik

a mérgező gázok elegye,

új remény költözik halak

és horgászok bágyadt szívébe.

(2014. 12. 17.)

Akár a griff

Akár a griff

 

Puha macskatalpakon

beosont hozzám az éjszaka,

csillagok karcolják homlokom,

holdfény csorog az arcomon;

lassan kúszik felém, itt motoz,

szemembe rejtőzik az álom,

agyamba fészkel, s óriásra nőtt

griffként kikel, sötét és színes

képeket cipel; zsákmányt kutat,

csőrét kitátja, a tájra terített

szárnnyal suhan, horgas-erős

karmával vergődő életem cibálja.

(2014. 12. 16.)

Kísérjen fény

Kísérjen fény

                 Sarkady Sándor

 

Jókedvű, virgonc ifjúként

tékozoltuk  a könnyű perceket,

hittük, minket rossz nem érhet.

Bohém lelkünk a felhőkre hágott,

festettünk, írtunk magunknak

ködkalácsot, ittunk rá hajnali

friss harmatcseppeket, testünk

könnyűvé emelte a mámor.

 

S most itt ülök, párás szememen

elterült a hályog, reszkető ujjakkal

túrok megritkult, ősz hajamba,

mellem a zokogó sóhaj szorítja:

fogyunk, mint fogak a szájból,

s a szó is bennreked, a torok kapar,

ismét egy régi cimbora lopta ki

magát a bohémek sorából.  

(2014. 12. 12.)

 

Életünk

Életünk

 

Papírhajó, mit apró

gyermek keze hajtogat,

csónak, melyben férfi

erős karja hajtja a szilaj

hullámokat, majd

érccel megrakott uszály,

ahogy a folyón araszol,

ilyen az életünk.

Égig felcsapó kacajú, -

táncos-lábú, már gondokkal

birkózó, roppant súlyokkal

terhelt, hátat hajlító,  

haj-fakító, foghullató,

ilyen az életünk.

Úszunk lavórtól patakon-,

folyókon át a háborgó,

végtelen óceánig, s bízunk,

reménykedünk kitart

az erő, s a vadul csapdosó

hullámok hogy nem nyelnek el.

(2014. 12. 11.)

Leltár

Leltár

 

 

Reggel korán az ágyból

kikeltem, s ahogy a tükörbe

néztem: ki az a gyűrött képű

ember, aki ásítva visszanéz ?

Kis igazítás után dolgomra

mentem, a napi rutin után

szinte csak ténferegtem,

alig is ettem, alig szerettem

a szokásosnál többeket, -

elmúlt a nap, s mint szokásom,

szobámban itt ülök, mélyen

a gondolatok tavába merülök;

azon tűnődöm lendült-e kezem

nyomán cseppet nagyobbat

az inga; kerék a kátyúból

gördült-e a sima útra, vagy

került-e a terítetlen asztalokra

morzsánál nagyobb kenyér ?

S ölemben szomorún fekszik

a kifordított tenyér,  - mint

alamizsnát kolduló, vasalt, fehér

abroszról, meleg levesről álmodó   

éhes legény, s a nappal együtt

- a kérdésre választ nem kapok -

a gondokat is megkísérlem

az éjszaka álmába temetni.

(2014. 12. 09.)  

Hideg esőben

Hideg esőben

 

Ereszen kopog, falakon csorog,

dobol, s mint citera húrjain, zenél,

fülembe borzongató dallamot

lop a reszkető eső, s apró tavakat

rajzol a járda szegélye mellé.

Fázom. Cipőm bőrén salétrom

rajzolta ákombákom, s átázott

kabátom sem véd a házak közé

tolakvó szél mínuszától; nehéz

pillámra könnyek ülnek, arcom

mély árkain hömpölyögnek.

Nézd az oktalan állatok,  - hogy

irigylem őket -  a fagyos hidegben

bújnak, egymáshoz dörgölőznek.

(2014. 12. 08.)

Ünnep előtt

Ünnep előtt

 

Fejét még magasba tartja,

- akár ezerágú agancsát

a fák között bóklászó,

élelmet kereső, büszke

szarvas, ahogy beleszimatol

a mélyhűtött éjszakába, -

az utcákon oldalog, féli

és várja is a szép ünnepet,

szemében a kín tüze lobban,

egy másodpercre megáll

a pompázó kirakat gúnyosan

kacsintó, hamis tükre előtt,

vézna testén szorosra húzza

a kopott, szakadt kabátot,

s reszketeg, fázó kezével

tapintja teltséget álmodó,

már régóta üres zsebét.

(2014. 12. 07.)

 

Ezüstös Hold

Ezüstös Hold

 

 

Hatalmas traktor-kerék

a téli, fagyos földeken,

ezüstös telihold gördül

az éjfekete fellegen.

Alátekintve vizslatja a

nagy hegyet, rajta az erdőt,

erdőben az ösvényeket.

Ösvényen az elmosódó

lépteket, akkor hagytuk

a letaposott gyalogúton,

mikor ott sétáltam veled.

Emlékszel még: egy kis rigó

bújt meg az ágakon, s fütyült

szerelmes dallamot neked.

Csak emléke int ma már,

levél sincs a fán, az ágak

mély álomba szenderültek,

a csókok tető alá menekültek.

Hatalmas traktor-kerék

a téli, fagyos földeken,

ezüstös telihold gördül

az éjfekete fellegen.

(2014. 12. 05.)

Hiányok

Hiányok

 

Csak kóborlok itt, a fénylő,

szemembe visszakacsintó,

decemberi napsütésben,

testemet valami vonagló, fájó

hiány járja át, szinte görcsbe

rándít, mint gyomromat az éhség;

amerre nézek, sokasodó,

hiányok lába lóg: fáról a lomb,

madarak csőre elől a mag;

öröm a gyermekek szeméből,

s szájakról az őszinte szó.  

Jó lenne valakit szorosan ölelni,

hogy az érzés keringjen bennünk,

akár oxigénnel vágtató vérünk,

s az ajzott idegekig hatoljon.

Jó volna a világot átölelni,

a szívek zaklatott dobbanása

hogy egymáshoz hangolódjon.

(2014. 12. 04.)

December

December

 

Gyolcsba csavart lábain

eső áztatta nyűtt bakancs,

oson a kopasz bokrok között,

arcának cserzett bőrén ravasz

mosoly, szemében, lobban,

akár gyertyaláng, a remény.

Itt botorkál a vén december,

sóhaja kúszik a kabát alá,

borzong a bőr, a szív remeg,

- friss kalács és apró fenyő

kerüljön a csendes otthonokba,

a tüskés ágakon, mint nyáj

a domboldal dús, kövér füvén

a szeretet szép szava legeljen,

a gondolat is visszhangra leljen.

Égig nyújtózó vágy cibálja

a havat hurcoló felleget, s

akár anyóka a megkopott,

öreg dunyháét, csontos-eres

kezével tartalmát a földre rázza.

(2014. 12. 03.)

 

Kopogás

Kopogás

 

Esik a köd, szürke minden,

a nyirkos hideg bőrömön

megül, s az emlékekből egy

régi kép égetőn előkerül.

Fázós, késő-őszi délután

az indulásra kész, pöfögő

vonatra szálltál, néhány

szálkás szót daráltál, s egy

apró intéssel kivontad magad

életemből. Meddig álltam

ott, a peronon, szélütötten,

- megbénult az óramutató –

hogy múlt el sok-sok éjszaka,

s hogyan változtak nappalok,

nem tudom. Ám könnyed hangod

ma is úgy kopog agyamban,

akár kemény kövön a tűsarok.

(2014. 12. 01.)

Gyermeki kívánság

Gyermeki kívánság

 

Jó volna csak pár napig újra

apró gyermeknek lenni, hinni,

hogy a mérföldes csizmában,

piros ruhában, fehér szakállal,

rénszarvas-szánon repkedő,

kedélyes Télapó valóságban

létezik, s tán kifogyhatatlan,  

puttonyából a mi kéményünk

lyukán is szép ajándék pottyan,

amit majd óvatosan a fenyő

alá  - ha lesz fenyőnk -  rakunk.

Ha még hihetnénk, hogy akár

kívánhatunk is, ha jók vagyunk.

Elmondanám: azt kívánom,

anyám és apám itt üljön, örüljön

hogy víg mosolyt lát a számon.

S, ha még egyet kívánhatok,

hát azt kívánom a puttonyból

minden ház fölött béke potyogjon,

az asztalokról hal, hús, kenyér

és foszlós kalács el sose fogyjon.

(2014. 11. 30.)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 86
Tegnapi: 45
Heti: 131
Havi: 1 454
Össz.: 400 498

Látogatottság növelés
Oldal: Versek Bélától XVII.
Balos - © 2008 - 2024 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »