Balos

Kanadai Magyar Hírlap

Ezt is megszavazták: 120 év után megszűnt Magyarországon a Társadalombiztosítás!

by Ille István

A "népképviselet" jelenleg ebben a csodálatos épületben működik önzően, becstelenül. Történelmünk sötét idejét megidézve megvalósította az államosítás legszörnyűbb, harácsoló formáját. 386 ember!

Többségük megszavazott zsinórban olyan törvényeket, amit ésszel fel sem fogtak! Pillanatnyi előnyökért eladták magukat a tisztesség látszatára sem adva. Egy gombnyomással elvették az egész nemzet jogát, amit még a háború után is, a szinte teljesen megsemmisített állapotban ez az ország megőrzött és tovább fejlesztett! Segítségükkel torz, hűbéri struktúrát felépítő, bebetonozó hatalmat és védelmet adtak 1 azaz egy emberen keresztül maguknak a magyar nemzet minden állampolgárát kisemmizve, jövőjükből kiforgatva. Miért nem halljuk ezt minden közszolgálati riporter kérdésében? Miért nem harsogja ezt minden ellenzéki? A közszolgálat mindent elhallgat! Miért nem készítik fel az embereket erre? Ebből az is sejthető, hogy a most fizetett járadék is bármikor ötletszerűen elvehető, csökkenthető! Miért engedik, hogy valaki kegyelemére szoruljon a nép, jogos járandósága helyett? Köztörvényes bűnöző véleményem szerint az, aki elhallgatja, és nem tudatosítja az emberekkel: holnap a nyugdíjad töredékét kaphatod, mert a törvény ezt megengedi! Miért lehet adó a célzottan fizetett, valami fenntartására szedett pénz, ha nem arra fordítják? Mi ez, ha nem fosztogatás???

Feudalizmus

Kérem, hallgassák meg ezt a beszélgetést. Az utolsó 10 perc miatt hozom elő megint a témát, amit annyira agyonhallgatnak. Ennyire világosan sehol senki nem beszélt a következményekről, amit nem árt mindenkinek tudni és minél szélesebb körben tudatosítani, mert az emberek többsége fel sem fogja, minek is tapsol még most is a következő választásig...

Kimerik ejteni a szájukon azt a szót: KERESZTÉNY? Az emberek közé mernek menni? Európa közepén megteremtve a kínai modellt, ahol senkinek nem jár semmi, akkor sem, ha fizet érte! Bocsánat, rosszul mondtam: jár! Egy szűk rétegnek (mert a maguk járandóságát törvénybe iktatták!) a luxus minden formája, testőr és szolgálati palota és a kiemelt orvosi ellátás mellett még milliós reprezentálási költséget is vesznek el adónkból maguknak. Kit képviseltek ezek az emberek? A választóikat? Erre valóban kaptak felhatalmazást? Mikor, hol közölték ezt nyíltan választóikkal? A "hölgyek, urak" elvették a 15 éves megtakarításokat, és ők aztán valóban eltüntették azt, a beígért egyéni számla meg sehol! Sőt alapizéjükbe foglalták, hogy neked kell gondoskodnod hozzátartozódról, miközben minden filléredtől megszabadítanak az adóik tömegével, de semmit nem építenek, adnak érte – hacsak a stadionokat annak nem tekintjük... Tiszta feudalizmus!

Mennyire igaz, ami a riportban elhangzik, bizonyítja azt a gyógyszerkassza leültetése, a gyógyászati segédeszközök (mankó, járókeret, felnőtt pelenka, cukorbetegek autonóm eszközei, stb) nagymértékű felhasználói csökkentésének előírása, szigorítása napjainkban.

Komolyan hiszik, hogy élhetnek ebben az országban nyugodtan az alkotmányra tett esküt félredobva, pártállamot felépítve?

Komolyan hiszik, hogy hosszútávon élvezhetik az így megszerzett vagyonukat, és továbbra is szükség lesz szolgálatukra a megszavazott törvények után?

Hol hagyták az eszüket? Köpködnek a tanácsköztársaságra, de a gyerekágyi segélyt, a mezőgazdaságban dolgozók és kisvállalkozásban dolgozók ellátását, amit megteremtett, most is alkalmazzák - valameddig!

Miért nem nézték meg, mi kerül eléjük, mire adják voksukat?

Ezen is elgondolkodhatnak a nép korántsem tisztelt képviselői (már, aki képes a gondolkodásra): létezik végül a politikának egy olyan dimenziója, amit kevés közszereplő képes birtokba venni, ám amin keresztül valamiféle intézmények fölötti kapcsolat alakulhat ki egy politikus és a közvélemény között. Ez azonban már hovatovább a mágia birodalma, ahol például az olyan prózai ellentmondások sem idézhetnek elő zavart, mint ami mondjuk, az új alaptörvény XII. cikkében mutatkozik, amely úgy szüntette meg ez év elején a munkához való jogot, hogy közben deklarálta mindenki számára a munkavégzés kötelességét. Az ilyen apróságra a 2/3 nem ad.

MINDÖSSZE 10-15 ember fogta fel, értette meg, amikor megszavazta az új alapizét, hogy KIVETTÉK belőle a Társadalombiztosítás JOGÁT!

2007. MÁRCIUS. Mikola István sajtótájékoztatóján éles kirohanást intéz a Gyurcsány-kormány egészségügyi reformjavaslat-csomagja ellen. Mint mondta: „a Fidesz álláspontja szerint a társadalombiztosítás egy közösségi monopólium, a 10 millió állampolgár és az állam közötti nagy társadalmi szerződés, amelyet a hatalomnak nincs joga egyoldalúan felmondani, de ha mégis megtenné, a Fidesz – amikor fordul a politika – azonnal helyreállítaná azt”.

Ezzel szemben az Orbán-kormány az első intézkedései között gyakorlatilag megszüntette a társadalombiztosítást. Az új alapizében már szó sincs társadalombiztosításról, a 2012-es évi költségvetési törvény pedig Rogán Antal fideszes képviselő javaslatára meg is szüntette a biztosításalapú egészségügyet. A munkaadói kötelezettségként befizetett 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot átkeresztelték szociális hozzájárulássá, vagyis adóra változott. Ezzel már nem kötelező a nyugdíjakra és az egészségügyi ellátásokra költeni ezt a bevételt. S bár Orbán Viktor még 2011-ben is azt ígérte, saját lábra állítja az egészségügyi és nyugdíj-biztosítási alapot, azaz megszűnik az adóktól való függésük, a Rogán-féle javaslat után a jövőben még inkább a döntéshozók jóindulatán múlik, mennyit adnak az „állami” bevételekből nyugdíjra, illetve egészségügyre. Hiába, Orbán soha nem volt olyan szegény, hogy ígérni ne tudott volna.

Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátáshoz sincs alkotmányos jogod. Európában nincs még egy ilyen ország, ahol ezt meg merte volna tenni a törvényalkotó!

Ezért van az, hogy életmentő és egyéb vizsgálatokra IS hónapos előjegyzések vannak. Sinkó Eszter, a Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tagozat és Tanács elnöke szerint a társadalombiztosítás önállóságának felszámolásával bármikor szűkítheti a kormány a szolgáltatási csomagot. Ez spontán módon már meg is kezdődött: bizonyos bonyolult beavatkozásokat a kórházak egész egyszerűen már el sem végeznek. Például a nagyon alulfinanszírozott gerincsebészeti műtétekre egyre kevesebb helyen vállalkoznak. A Fidesz-kormány az elmúlt két év alatt maga is csak elvett az egészségügyre fordítható forrásokból. Csak a Széll Kálmán Terv egyes, illetve kettes változatával további 190 milliárd forinttal apasztotta a gyógyszertámogatást. Az elvonás szakértők szerint bedöntheti a gyógyszerellátást. Mind gyakoribb a hiány, és előfordul az is, hogy daganatos betegek terápiáját kell félbeszakítani, mert nem tudják beszerezni a gyógyszerüket.

A lényege az, hogy az új alapizében kivették az alkotmányos jogok közül a társadalombiztosítást, ami azt jelenti, hogy adó formájában fizetünk nyugdíjadót és egészségügyi adót. Ezért cserében NEM JÁR semmi, sem nyugdíj, sem ingyenes egészségügyi ellátás, a kormány biztosít valamennyit, amennyit éppen kedve tart és simán megvonhatja bármikor a baleseti ellátási jogosultságot és hozzányúlhat az eddigi nyugdíjakhoz is! Nincs alkotmányos garancia semmire, nincs jogorvoslatért kihez fordulni, mert törvénysértést nem követ el a kormány. Hiszen az alapizében ilyen jogod nincs. Ergo a teljes kiszolgáltatottság állapotában teljesen védtelenek az állampolgárok, különösen a gyermekek, a foglalkoztatottak, munkavállalók és a nyugdíjasok. A nem oligarchák, népképviselők, pártnacsalnyikok természetesen nem. Mégis, kik vannak többen?

A cselédtörvény így nyer tökéletes értelmet, ahol az alkalmazásnál még bejelentési kötelezettség sincs és fizetni sem kell az alkalmazott után: rendezze önmaga, ha akarja és tudja a "zsebpénzből"!

Jöjjön egy kis történelem (okulásként), a hazánkban kialakult társadalombiztosítási rendszerről:

Alapelv: a társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején, eltartó elvesztése esetén, valamint más kockázatok fennállásának esetén, jogosultak lesznek a rendszer által biztosított ellátásokat igénybe venni.

A társadalombiztosítás a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása alapján működő rendszer, melynek fenntartásához minden foglalkoztatónak és jogosultnak bizonyos befizetésekkel, járulékokkal – nyugdíj- illetve egészségbiztosítási járulék valamint a foglalkoztatót és a biztosítottat terhelő járulékok csoportjával – kell hozzájárulnia.

A munkahelyekhez kapcsolódó szociális ellátások a különösen veszélyes bányászatban alakultak ki először. A bányamunkások az egyház javaslatára bányatársládákat alakítottak ki. Legkorábbi adatunk ilyen bányatársládáról 1224-ből való. A bányatársládák elterjedése azonban csak a15. század végén, a 16.század elején valósult meg. A társláda a munkaadó és a munkások önkéntes elhatározásából létesült. A bányászlegénység kezelte, önkormányzati alapon. Pénzügyi alapjai a munkásoktól levont járulékokból és a munkaadó hozzájárulásaiból gyűltek össze. A következő ellátásokat biztosították:

- betegség esetén pénz, orvosi és gyógyszer segély;

- munkaképtelenség esetén nyugbér vagy végkielégítés;

- temetkezési segély, özvegyek és árvák ellátásai.

1778-ban II. József elrendelte, hogy a kincstári bányákban is szervezzék meg a bányatársládákat. 1854-ben az osztrák bányatörvény nyomán, amely Magyarországon is hatályos volt, elrendelte, hogy minden bányabirtokos köteles társpénztárat létrehozni.

Az 1840-es évektől sorra jelentek meg az olyan törvények, amelyek kötelezték a munkáltatókat a beteg vagy balesetet szenvedett munkások támogatására. Az ipari munkások önkéntes szervezkedésekkel munkásegyleteket alakítottak, azzal a céllal, hogy betegeket gondozzanak. A legjelentősebb ezek közül az 1870-ben megalakult Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkantpénztár. A pénztár tagjai 12 és 60 év közötti tagokat fogadott be, célja pedig a beteggondozás és a rászorultak segélyezése volt.

1884-ben megjelent az ipartörvényről szóló törvénycikk, mely rögzítette: az ipartestület feladata a segélypénztárak kialakítása. A törvény hatálybalépése után, nagyobb gyárakban számos vállalati pénztár alakult. A kötelező biztosítás 1891-es bevezetése előtt, a különféle önkéntes vállalati betegsegélyező pénztáraknál a biztosítottak létszáma az összes munkás mintegy 40%-át tette ki.

A munkásbiztosítás fejlődésében nagy fordulatnak számít az 1891. évi 14. törvénycikk elfogadása. Ez volt az első olyan jogszabály, amely a kötelező biztosítás elve alapján rendelte el az érintettek ellátásának megszervezését. A törvény a védett személyek két csoportját határozta meg: a kötelező védelem alá esőket és az önkénteseket.

Kötelező védelem alá esők: az ipartörvény hatálya alá tartozó vállalatoknál foglalkoztatottak, a bányákban, kohókban, nagyobb építkezésen, vasúti üzemeknél és ezek gyáraiban, a postánál, a távbeszélőnél, a hajózásban illetve a hajóépítésben, a fuvarozásban, a szállítmányozásban, raktározásban, 8 napnál hosszabb ideig foglalkoztatottak, feltéve, hogy napi bérük nem haladja meg a 4 forintot.

Önkéntes tag lehetett minden olyan személy, aki: 8 napnál rövidebb ideig foglalkoztatott, napi 4 forintnál több kereső, háziiparban foglalkoztatott, önálló iparos, mezőgazdasági vállalatok vezetői és munkásai, a felsoroltak családtagjai. A biztosítás a következő ellátásokat nyújtotta: ingyenes orvosi kezelés és ingyenes gyógyszer, táppénz (legfeljebb 20 hétre), kórházi ápolás, négy hétre gyermekágyi segély, temetkezési segély. A pénztárak, a pénzügyi forrásaikat a munkáltatót és a munkavállalót terhelő befizetésekből származtatta. A járadékkulcs a bér 2-5%-a volt.

1891-re mintegy 450 ezer biztosításra kötelezett volt Magyarországon. A biztosításokkal kapcsolatos feladatokat mintegy 400 pénztár végezte. Magasak voltak az adminisztrációs költségek, gyakran pedig az előírt kötelezettségeiket sem tudták teljesíteni. Ezt a nehézséget kívánta áthidalni az 1907. évi 19. törvénycikk, amely megvalósította a betegségi biztosítás egységes, országosan központosított szervezetét, és létrehozta a baleseti biztosítást. A törvény lényegesen kiterjesztette a védett személyek körét is.

Az első világháború után a magas infláció szétzilálta az ellátásokat, új törvényre volt szükség, amely átalakította az érvényben lévő betegbiztosítást. Ezt a változtatást az 1927. évi 21. törvénycikk hozta meg, mely megerősítette a centralizációt és megszüntette a helyi szervek önálló jogi személyiségét. A betegbiztosítási járulékot 7%-ban állapította meg, ugyanakkor kiterjesztette a jogosultsági kört és az igénybe vehető ellátások körét is.

A két világháború között született meg Magyarországon az öregségi és rokkantsági biztosítás, az 1928. évi 40. törvénycikkelynek köszönhetően. A biztosítottakat két csoportba sorolták: 1. az úgynevezett javadalmazási határ alá esőkre (tisztviselők, művezetők, stb.) és 2. javadalmazási határ alá nem esők (mindenki más, kivéve a mezőgazdasági dolgozók, ők csak 1938-tól lettek védettek). Az öregségi korhatár 65 év volt. A biztosítással kapcsolatos feladatokat az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), a javadalmazási határ alá esőket a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) és az elismert vállalati nyugdíjpénztárak látták el.

A második világháborúban a nemzeti vagyon több mint 40% megsemmisült, a társadalombiztosítást ért háborús veszteségek elérték a 160 millió dollárt. Kórházak, rendelőintézetek felszerelése megsemmisült, a betegek élelmezése is probléma volt. A járulékfizetők száma egyharmadára csökkent, romlott a fizetési készség. A Minisztertanács soron kívüli jelentős támogatást nyújtott társadalombiztosítási célokra, ez adta meg a pénzügyi alapot, melyből építkezni lehetett. Az öregségi nyugdíjbiztosítás területén áttértek a felosztó-kirovó formára, melyet 1947. január elsején hivatalosan is deklaráltak. 1948-ban a MABIT összeolvasztották az OTI-val. 1950-ben az Országos Nyugdíjintézet vette át az összes közszolgálati és vállalati nyugdíj- és társadalombiztosítási járadék folyósítását. Ettől kezdve az intézmény irányítását a szakszervezetek látták el, létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. A társadalombiztosítás központi irányítását a Minisztertanács magának tartotta fenn. A vállalati pénztáraknál biztosított nyugdíjasok az 1948-ban alakult Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára alá kerültek.

A Tanácsköztársaság idején, a rendszer ideológiai indíttatásainál fogva jelentősen bővítette a dolgozók ellátásait. Ebből az időből származik a mai terhességi-gyermekágyi segély is. 1948-tól folyamatosan bővült a biztosítottak köre, a mezőgazdasági szövetkezetek megállapodásokat köthettek a társadalombiztosítási szervekkel a tsz-tagok betegségi ellátására. A kisipari szövetkezetek tagjai először önkéntes lehetőséget kaptak, majd 1951-től a kötelező biztosítás alá estek. Biztosítottak lettek továbbá az egyházak lelkészei és családtagjaik, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók is. Ez a rohadt komcsi rendszer mikre nem volt képes!

Az első egységes nyugdíjtörvény, az 1950. évi 30. számú törvény volt, amely kiterjedt minden, az állami társbiztosítás keretében betegbiztosításra kötelezett dolgozóra, az ipari szövetkezetek tagjaira, illetve ezekről a helyekről nyugdíjba vonulókra. E törvény különböző korhatárt állapított meg férfiaknál és nőknél: a férfiaknál 60 év, a nőknél 55 év jelentette a korhatárt. Az új törvény szigorította a jogosultsági feltételeket a korábbi 400 járulékhétről, 10 év szolgálati időre, valamint ekkor jelent meg az a szabály, hogy ha valaki indokolatlanul 5 évig nem teljesít szolgálatot, annak korábbi évei elvesznek. A tb-járulék 10% lett, melyből betegségi ellátásra 6%-ot, a nyugdíjakra és baleseti ellátásokra 4%-ot fordítottak.

Az 1954. évi 28. számú törvény megszüntette a kettős korhatárt és nyugdíjminimumot állapított meg (havi 500 Ft.-ot).

Az 1975. évi II. törvény 22 éven keresztül szabályozta a magyar társadalombiztosítást. A törvény négy biztosítási ágat, a betegségi és anyasági ellátásokat, a családi pótlékot, a nyugellátásokat és a baleseti ellátásokat foglalta törvényi keretbe. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása a törvény hatálybalépésétől kikerült a társadalombiztosítás finanszírozásából. Ettől kezdve az ellátások állampolgári jogon nyújtott és az állami költségvetésből finanszírozott, az állami egészségügyi rendszer keretében igénybe vehető szolgáltatásként működtek.

1985-től bevezették a gyermekgondozási díjat, 1989-ben a társadalombiztosítást leválasztották az állami költségvetésről. 1990-ben önállóvá vált az addigi társadalombiztosítási rendszerben szabályozott családi pótlék és állampolgári jogon járó ellátássá vált, ugyanakkor ebben az évben az addig állampolgári jogon nyújtott egészségbiztosítási szolgáltatások visszakerültek a társadalombiztosítás kötelékébe.

1997-ben megszülettek a mai társadalombiztosítási rendszer alapvető törvényei:

- A társadalombiztosítás ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény és a végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI.5.) Kormány rendelet;

- A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és a végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6) Kormány rendelet;

- A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtásról szóló 217/1997. (XII.1)Kormány rendelet;

- Az 1975. évi II. törvény hatályát vesztette;

- A többpilléres nyugdíjrendszer, a magán nyugdíjpénztárakról és a magánnyugdíjról szóló 1997. évi LXXXII. törvény;

- 1993-ban kimondták az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei szétválását, a magyar társadalombiztosítási két biztosítási ágra szakadt: az egészségbiztosításra és a nyugdíjbiztosításra. A két biztosítási ág pénzforrásait az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap tartalmazza. Az Alapokat a Kormány felügyeli.

1999. január elsejétől az egészségbiztosítótól és a nyugdíjbiztosítótól az APEH járulékigazgatóságához került a járulékok nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése.

Ille István