Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

6.Interjú

Beszélgetés S. Bélával , demokráciáról, szocializmusról , 1956-ról, és más , mindannyiunkat érintő kérdésről.

Bevezetöként és kisérletnek szánjuk e beszélgetést,életünket befolyásoló dolgokról.

 

Béla!Mi a véleményed a demokrácia és a Szocializmus össze illik-e?

  Hadd említsek meg két embert:Horváth Edét, a Győr Vagon- és Gépgyár, valamint Burgert Róbertet a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatóját. Ki mondhatná, hogy ők nem voltak szocialista vezetők ? És a világ a csodájára járt a tevékenységüknek. Meggyőződésem, ha a szocialista államot is úgy irányították volna, mint ők az üzemeiket, a kapitalista országok s csak jelenthetnének nekünk. Csakhogy mi ehelyett elfogadtuk a langyosságot, a kapun belüli munkanélküliséget, azt a mentalitást, miszerint "úgy álljunk a munkához, hogy más is odaférjen". Vagyis: az emberi tényezőkön múlik minden. A kapitalizmus azért tud megmaradni, mert ott az egyéni érdek vezérel, s a tulajdonos kihajtja-kipréseli az eredményt a munkásból... (Persze, az itt leírtak elmondottak is csak apró szilánkok. Részletes kifejtésükhöz hosszú tanulmányok kellenének. Viszont azt hiszem, a példa eléggé pregnáns ahhoz, hogy a lényegre jobban rá lehessen látni általa ?!) Egyet értesz velem ?

 

Október van. Mindenki az ünnepre készül. Te hogy vélekedsz erről ?

 Ami 56-ot illeti: gyerek voltam. Ipari tanuló. És végig dolgoztam

 az eseményeket. Igazán sok dolgot nem láttam. Arra azért emlékszem, hogy tízezres tömegekben vonult a nép az osztrák határ felé gyalogosan, kerékpárral, lovas-kocsival vagy kézikocsin húzva kis vagyonkáját. A soproni pályamester egy vasúti motorkocsiba pakolta a bútorait és családját és a lezárt határsorompón keresztül ment át Ausztriába. Valami megmagyarázhatatlan, sűrű hangulat ült a városon, de igazából béke volt. Ausztriából egy "provokátor" jött át, s valamennyi fegyvert bevitt az egyetemre. Ezek közül egyet az egyik egyetemista kíváncsiságból elsütött. Ez az egy puskalövés dördült összesen.

Persze félelem volt. Azok, akik otthon őrizték a pénzüket, most igyekeztek elkölteni. Mindent vettek, ami egyáltalán kapható volt, csak a pénzük el ne vesszen. A villamossági boltba egy környékbeli faluból bement egy idős ember és villanyvasalót és egyebeket kért. Az eladó ismerte, tudta, hogy abban a faluban még nincsen villanyvezeték, megkérdezte: áramot is adjak hozzá ? - Igen, igen, csak jól csomagolja be !

És persze más félelmek is voltak. A magyar rádió hírei sem voltak megnyugtatóak - elsősorban a pesti események miatt - no meg a Szabad-Európa Rádió is uszított rendesen. Sokan féltették az országot, hisz nem is oly rég, a háború után "saját kezükkel" építették ujjá. Mi lesz, ha megint szétverik ?

Mások saját életüket féltették. Nekem erről az időszakról dokumentumaim nincsenek, s nem is igazán tudok róla többet mondani.

Legközelebb akkor beszélek róla, ha valakinek eszébe jut, hogy azokról beszéljen, akik randalírozás, vagy kivándorlás helyett az események alatt és után itthon dolgoztak, és romjaiból (a háború után már másodszor !) újjáépítették ezt a szerencsétlen országot ! Számomra ők (mondhatnám úgy is: mi) az igazi hősök, s nem a hőzöngők. ...

A katonák esküt tettek, hogy védik a hazát és a rendet, a hőzöngők fegyvert követeltek és szereztek. Nekem annak a sorsa is fáj, aki a barikád egyik-, s azé is, aki a másik oldalán esett el vétlenül. De könyörgöm, ne csináljunk nemzeti hőst a randalírozókból, s azokból „hős forradalmárt”, akik ’56-ban 7-8 évesen az égő benzines-palackokat dobálták házakra, kirakatokra, tankokra.

És az sem ártana, ha kicsit kevesebb lenne a „szelektív emlékezet”.   

A dühtől nem látok, amikor pl. Pozsgay Imre szónokol. Ő az MSZMP KB munkatársaként csak félre akarta vezetni Kádárékat. Ezt mondta nem is oly rég a TV-ben. Legszívesebben leköptem volna. Azért a KB-s fizetés, az államminiszteri, majd miniszteri kinevezés, s amikor rájöttek, hogy nem felel meg, akkor a Népfront főtitkári státus jó volt Kádártól. Az ilyen gerinctelen emberektől akadok ki teljesen. (De vannak még mások is.)

 

- Azt láthatjuk, hogy a még egészen fiatalok  valami nagyon furcsa képpel rendelkeznek a múltról.  Mi lehet ennek az oka ?

 

A múltkor azon morfondíroztunk, hogy lehet, hogy a fiatalok a Horthy-korszak után nosztalgiáznak ? Nos, ha olyanok tanították nekik a történelmet, mint pl. Fűr Lajos, aki a szegedi egyetem (nagy MSZMP-s) történészprofesszora volt, aztán az Antall kormányban hadügy miniszter lett, most meg ő avatja a gárdistákat, mit várhatunk ? Ha a jogi egyetemen egy Morvay Krisztina professzor lehetett, akkor nem kell csodálkozni, hogy olyan jogászok kerültek ki, mint Orbán Viktor, Deutsch Tamás és társaik. Kár volt ezekkel az oktatókkal olyan türelmesnek, toleránsnak lennünk abban az átkos rendszerben ! ...

 

Az olvasmány folytatodik....

 

A megkezdett cikksorozat folytatása!

 

Béla ! Az előző találkozásunk, beszélgetésünk óta sok idő eltelt. Történt-e valami az elmúlt időben, amit érdemesnek tartasz megemlíteni ?

- Mondhatnám, hogy nem történt semmi lényeges. Csupán annyi, hogy még mélyebbre süppedtünk a pocsolyába. Egyre jobban elhatalmasodni látszik valami eszelős, urizáló és vallásosnak hazudott, gőgös pökhendiség Orbán Viktoron és követőin, s már a legkisebb mértékben sem érdekli őket a nép (ahogy Orbán mondaná „a zemberek” élete és véleménye. A rájuk szavazó „kisembereké” sem. Urizálnak és egyre inkább a külsőségeket helyezik előtérbe. Álljon itt erre bizonyításul egy rövid kis írásom:

„Főúri mente és miegymás

Ha eddig - sajnos - nem sikerült is, most már végre meg kellene állítani a "Még Soha Nem Hazudót". Mert ha még egy aprót hörpint a hatalom mámorító italából, egy egész detoxikáló intézmény teljes személyzete, gépei és ellenszerei is kevésnek fognak bizonyulni, hogy kijózanítsák.

Nemzeti konzultációról harsog- Ám lassan már önmagával sem áll szóba.

Már készülnek - valamelyik nap a TV-ben mutatták ! - a budapesti Divat Intézetben a "főúri" ruhadarabok: mente és miegymás, hogy a fokozatosságot betartva, átvezessék őt a palástig...

Igen, mert I. Istvánhoz hasonlítja önmagát. Istvánhoz, aki acélmarokkal fogta a jogart, a nomád életmód után letelepítette őseinket. A vértől sem riadva törte meg az ellenszegülőket. Csakhogy akkor ez történelmi szükségszerűség volt. És előre mutatott... Most viszont minden az önkényt szolgáló intézkedés retrográd, egy rég meghaladott, ásatag múltba vezet vissza. Ahol urak és szolgák, kevés dúsgazdag él, s sok csóró-szegény kénytelen a megaláztatást is tűrve tengetni életét."

Az országot viszont gazdaságilag megnyomorítják, a társadalmat végletesen megosztják, s csak a politikailag hűbéresítik.

Orbánon teljesen eluralkodott az eszement cezarománia. Csak ő tudhat mindent, csak ő dönthet mindenben. S csak olyanok lehetnek bizonyos státuszokban, akik szakmai hitelüket is hajlandóan alávetni Orbán akaratának. Erről szól egy másik rövid írásom. Aki akarja, értheti.

„Örvendezés…

Sajnos, nem élhettem Arisztotelész, vagy Leonardo Da Vinci korában, hogy e géniuszokkal találkozhassak. Ám mégis nagyon boldog vagyok, hogy ma élhetek, amikor ismét megjelent egy, tán az előzőeknél is univerzálisabb, nagyobb formátumú „polihisztor”. Igen. Minden fanyalgó ellenére állítom, büszkének kell lennünk, hogy Vele egy levegőt szívhatunk, hogy tevékenységéről, megnyilvánulásairól naponta értesülhetünk.

Magához kéret közel négyszáz embert, egyenként elbeszélget velük, s megmondja, ki lehet közülük képviselő jelölt, eldönti ki lehet miniszter, államtitkár, Köztársasági elnök, alkotmánybíró, legfőbb ügyész. Eldönti milyen legyen - mert természetesen új kell ! - az oktatási- és egészségügyi koncepció, hány iskolára és kórházra van szükség, s azokban ki lehet igazgató. Milyen sportlétesítmények, kinek a vezetésével működhetnek, az F-1-től a futballig. Hol kell futball, s hol kézilabda akadémiát létesítni (előbbi természetesen Felcsút, utóbbi Dunaújváros, akkor is, ha a meglévő egyesületek éppen kapitulálnak a működési feltételek hiánya miatt). S lám, mostantól azt is megmondja, mi számít egyháznak, melyik felekezet legitim.

Jó, tudom, nem mindent mond ki egy-személyben. Csakhogy Neki „közel háromszáz szája” ül a parlamentben, a többi meg az önkormányzatokban. S ahol még nem, oda most telepíti újabb szájait (TV, rádió stb.).

A diktátorok és „udvartartásaik” mindig félnek. S különösen félnek az önálló gondolkodásra képes, véleményformáló emberektől és közösségektől. Kis hazánkban ez talán minden más országénál jobban látható, s időről-időre felüti a fejét. Első lépésben most 550 embert küldenek utcára a rádiótól. Megdöbbentő. Az Antall-kormány idején Csúcs László „csak” 129-et menesztett. Akkor írtam egy cikket. Most mit írjak ? Igazából erre már nincs is szavam.

Mostantól csak örvendezek, hogy vele egy korban élhetek…”

 

És nagyon szomorú vagyok, hogy a nagy többség még mindig nem ismerte fel, hogy Orbán az „oszd meg és uralkodj” elve alapján működik. Szinte futószalagon készülnek az állampolgárokat egyre jobban kiszolgáltató, rossz és még rosszabb törvények. S mi csak tűrjük. Bár van némi mozgolódás. A civilek Szolidaritás néven demonstrálnak, Baloldali kerekasztal szerveződik, diák-mozgalom indult Hallgatói hálózat néven, stb. De ebben is a megosztottság mutatkozik. A civilek nem hajlandóak párbeszédre a pártokkal, az ellenzéki pártok sem hajlandóak összefogni, a diák önkormányzatok és a Hallgatói Önkormányzatok nem fognak össze a Hallgatói hálózattal. … Mintha mindegyiknek más lenne az érdeke. Mikor ébrednek rá, hogy ez nem vezet sehová ?! … Illetve, hogy csak erősítik Orbán abszurd „uralkodását”.

 

Ez azt jelenti, hogy csalódott Vagy ?

Nem. Elég régóta élek már, s szinte gyerekkorom óta - bár különböző szakmákban, más-más vonatkozásban, de - emberekkel foglalkoztam. Vagyis: ismerem annyira az embereket, hogy amit látok, ne csalódásként éljem meg. Mégis, szomorú vagyok. Igen, mert a büszke értelmiség is csak hallgat, ha kényesebbnek ítél meg egy kérdést, ha véleményt kellene mondani, inkább elvonul, „nem politizálok” mondja. Még arra sem ébred rá, hogy ezzel politizál csak igazán, csak éppen a politizálás legrosszabb formáját választja. Hagyja, hogy nélküle és véleménye nélkül történjenek a dolgok. Hol van már az, hogy az értelmiség a „lángoszlop”, mely vezeti a népet, ha nem is a Kánaán, de legalább a tisztességes emberi élet felé ? Valamiféle „strucc-politika” ez. Végre ki kellene ebből lépnünk. Meg kellene szólalnia az értelmiségnek, és nem hagyni, hogy ásatag, dohos eszmék visszaböfögésével ismét a nyomorba taszítsák a népet:

 

Visszafelé forog …

Életem során mindig azt hallottam: az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Lehet, hogy hamis a tétel ?...

Valamikor, van már vagy ötven éve, kezembe került egy úgynevezett ponyva regény. A címe: Dr. Mezítláb. Kissé keserűen, de mosolyogtam olvasása közben azon, hogy mit képes megjeleníteni az írói fantázia.

Egy egyetemet végzett, doktorátussal rendelkező, budapesti fiatal ember hosszú ideig sehol sem talál munkát. Már a legelképesztőbb, akár önpusztító dolgok is eszébe jutnak… Aztán, mint derült égből a villám, kap egy ajánlatot. Az ő helyzetében csillagászati összegű fizetést ajánlanak neki.

De ezért a pénzért nem dolgoznia kell. „Csupán” szórakozni. Naponta elegánsan felöltözve el kell járnia minél több nyilvános helyre. Étteremben kell ebédelnie, áruházakba-, moziba-, színházba- s egyéb helyekre járnia. Az egyetlen kikötés: cipőt nem vehet fel, bárhová menjen is… Ha csak egyszer is megszegi ezen előírást, azonnal elveszíti a fizetést.

Ettől kezdve fényűzően élt. Taxival járt, előkelő éttermekben ebédelt és vacsorázott, színházak páholyából nézte a legkitűnőbb előadásokat, s mindenhol gavallérosan fizetett. Ki tudja hány öltönyt, hány pár cipőt vásárolt. Már alig fért el a szekrényében. S otthon, a szőnyegen grasszált is a szép cipőkben. Ám, ha elindult otthonról, a legszebb, legkényelmesebb cipőt fényesre vikszolva dobozba zárta, s hóna alatt szorongatva ment mindenfelé. Vitte magával, hátha kegyes lesz hozzá a sors, s ha kevesebb pénzért is, de más állást talál. A taxiban hátra ült, s maga alá húzta meztelen lábait. Az éttermekben az asztal terítőjével igyekezett takarni, a moziba, színházba utolsóként érkezett, hogy minél kevesebben lássák. Hány álláshirdetésre jelentkezett. A legtöbb helyen meg is felelt, de amikor a pillantás cipőtlen lábára tévedt, azonnal alkalmatlanná vált. S ő mindannyiszor megsemmisülten kullogott haza, magán érezve a rosszalló, gúnyos, csodálkozó-megvető pillantásokat…

 

Hallgatom a híreket. A Fővárosi Közterület-fenntartó elhatározta, hogy mostantól nem alkalmi munkásokkal, hanem alkalmazottakkal fog gondoskodni a közterületek tisztaságáról. Utcaseprői állást hirdetett. A fülemnek nem akartam hinni: százszoros volt a jelentkezés. Ennyire vonzó a 130 ezer forintos bruttó fizetés, s három hónap után a 30 ezer forint összegű cafetéria és a BKV bérlet. A jelentkezők 40 %-a nyolc általánost, 50 %-a középiskolát, 10 %-a főiskolát, vagy egyetemet végzett. Van a jelentkezők között mérnök és újságíró is. Igen. Amikor a család megélhetése, sorsa a tét, az egyént nem érdekli a statisztika. Csak azt érzi, az nyomasztja, hogy ő 100 %-os munkanélküli. És vállalja - végzettségétől függetlenül - akár az utcaseprést is, (akár mezítláb is járna !) csak kenyeret tehessen az asztalra a gyermekei elé… Anno Domini 2011.

Én pedig azt mondom, kissé meglopva a walesi bárdokat: Orbán ! Te tetted ezt ! … „

 

És kicsit szégyenkezem. Viszonylag sokat utaztam, de ha két hétnél hosszabb időt töltöttem külföldön, hazafelé jövet, amikor a határon átértünk, könnybe-lábadt a szemem. 

Országhatáron

Tizennégynapi utazás után,

mely alatt rámszakadt

az idegen táj, idegen városok

minden gyönyörűsége,

s közben végeztem az utazó

egyszerű pénz-átszámításait,

hogy hasznos tárgyakkal lepjem meg magam

és családomat, -

a kéthetes utazás után a határra érve

- mint matróz,

ki az árboc-kosárban elsőként felkiált:

FÖLD ! ...

Könnyes szemekkel hajoltam ki a vonatablakon,

hogy megpillantsam újra

anya-szeretet-meleget lehelő földedet

Hazám !

 

Most pedig saját gyermekemnek is azt mondtam, - bár a szívem szakadt meg, hogy távol lesz tőlem - amikor külföldre ment dolgozni, hogy úgy dolgozzon ott, hogy - legalábbis egyelőre - haza ne kelljen jönnie. Tiszta skizofrénia. És most készül a törvény, amivel ide akarják kötni a fiatalokat. Fejre állt a világ. Vajon, ott a magasságos miniszteriális fejekben sosem tisztul ki annyira a „víz”, hogy rájöjjenek: nem a kényszer fogja megoldani a helyzetet, hanem olyan körülményeket kell teremteni, amelyben lehet, hogy valamivel szegényebben, de embernek- és jól érezhetik magukat a fiatalok és az idősek is ?!... Attól tartok, nagyon hosszú időbe telik, amíg ezt a fura-faramuci állapotot fel lehet oldani…

 

Folytatás!!!!

Számomra, és talán mások számára is, egy érdekes írásodat olvastam itt a baloson, Abortusz címmel. A várt hatás elmaradt. Mi a véleményed erről ?

 

Nem vagyok a téma szakértője. Nem is akarok ilyen szerepben tetszelegni. Csak, mivel ez a kérdés is szinte rendszeresen visszatér, s most a lehető legbrutálisabb: a vallás köpönyegébe burkolt formájába bújva ütötte fel a fejét és ez alapján akarják a törvényt szigorítani, mint gondolkodónak, nekem is van róla véleményem. Ezt mondtam el a korábbiakban és tettem hozzá azt, amit mások mondtak a dologról, amikor erről beszélgettünk. Most talán még annyit: Az ember az egyetlen olyan lény, akinél a szexualitás már nem csupán a fajfenntartás eszköze. Emocionális töltést kapott, s ezáltal is az örömszerzés egyik eszközévé is vált. Aki ezt nem veszi észre, vagy szándékosan tagadja, az egyáltalán nincs tisztában az ember élettel. És mindegy, hogy ezt hogyan magyarázza. Erre idéztem korábbi beszélgetésünkben Eric Knight: Légy hű magadhoz című regényéből a fiú főszereplő Clive monológjának egy részét. Szerintem érdemes lenni itt visszaidézni. De ettől most eltekintek. Hozzáteszem azonban, hogy minden emberi tevékenységnek - így a szexnek is - lehetnek nemkívánatos velejárói. Ilyen „véletlen” terhesség is. S kinek lesz jó, ha a az abortusz drákói szigorral tiltása miatt egy gyermeknek meg kell születnie ? Sem a szülőknek, sem a gyermeknek. Különösen, ha házasságon kívül születik a gyermek. Visszahozzuk ismét a „zabigyerek” é a „fattyú” kifejezéseket ? Ismét bélyeget rakunk arra a gyermekre, aki a legkevésbé sem tehet semmiről ? Arra kényszerítjük, hogy szülői szeretet nélkül, s a társadalom által is megvetetten élje életét ? Kinek használunk ezzel ? …

Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen szabaddá kellene tenni. Szó sincs erről. Viszont a túlzott tiltás ismét a törvénytelen útra visz. Éppen a napokban foglakozott azzal a média, hogy egy vidéki szülészorvos sok-sok illegális abortuszt végzett el. Nos, ezt akarjuk ? …

Ami pedig az írással kapcsolatos „várt hatást” illeti, ismét oda jutottunk, hogy éppen azok nem szólalnak meg, akiknek leginkább kellene. Akiknek az egészségével, sokszor az életével packáznak azok, akik eszetlen törvényeket hoznak, s vagy az akaratlan szülői szerepre, vagy a nagyon kockázatos illegális abortuszra kényszerítenek. Igen, a NŐKNEK kellene elsősorban megszólalniuk, ha tetszik: torkuk szakadtából ordítaniuk, hogy elég ! … Hogy ne begyöpösödött agyú, önmagukat ájtatos kereszténynek deklaráló férfiak döntsenek - az országház jól fizető, óvó melegében - a kiszolgáltatott helyzetben lévő nők sorsáról…

 

A tél ellenére forró napokat,heteket éltünk át. Voltak tüntetések,ellentüntetések, éhségmenet. Tudott dolog, hogy a gyomor, az éhség nagy Úr ! Ezek a demonstrációk megmozdíthatják-e, felrázzhatják-e a letargiába süllyedt magyar embereket ?

- Fogós kérdés. Korábban már beszéltem arról, hogy nálunk valahogy nem akar összejönni az összefogás. Mintha a génjeinkből hiányozna az összefogásra hajlamosító anyag. Ma már ott tartunk, hogy a nemrég alakult Szolidaritás mozgalom is oszladozik. Egyik vezetőjüket kizárták, s most a megyei szerveződések vezetői emiatt jelentik be kilépésüket. Azok pedig, akik ellen szervezkednének, röhögnek a markukba. Mi „itt lent” civakodunk, ők „ott fent” a fejünk fölött döntenek rólunk, már-már azt mondhatjuk: ellenünk. Aztán - bár még morgunk egy kicsit-, mint a birkák, beletörődünk.

De van egy félelmem is (adott erre példát a 20. század is !): egy ideig lehet visszaélni a türelemmel. Aztán egyszer jön egy „vezér-attitűddel átitatott” szélhámos, aki saját nyakába akasztja a kolompot (hogy tovább vigyem a birkás hasonlatot), megindul, s a „csorda” megy utána, s eltapos mindent, ami az útjába kerül. Ezt pedig jó lenne elkerülni. Én már kétszer láttam e jobb sorsra érdemes kis országot romokban heverni. Nem szeretném harmadszor is így látni. S ráadásul azt is tudom: a romokból újjáépíteni is nekünk kellene. A „kisembereknek” kellene hozzá adniuk munkájukat és pénzüket. Mert a gazdagok azon is csak gazdagodnának. Ezért van az, hogy amíg józan ésszel tehetik, a kis emberek féltik igazán a hazát. De, hiába féltik, hiába tudják, hogy valamit tenni kellene. Sem felkészültségük, sem tapasztalatuk nincs meg ahhoz, hogy átlássák a teendőket. (Ők másban jók !) Viszont már hinni sem mernek. Mert legtöbbjüket így-úgy már rászedték a hamis ígérgetők.

 

- Felvetődött egy Baloldali blokk összeszervezésének ötlete. Mi erről a véleményed ?

- Egyik nap ilyen, másiknap olyan ötlet vetődik fel. Itt is, ott is akad valaki, aki kikiáltja magát ügyeletes zseninek és vezetésre is alkalmas szervezőnek. Néhányan még bíznak is benne. Mellé sorakoznak. Lesz egy újabb sejt, amelyikkel mások - ezért, vagy azért - nem akarnak társulni. A polarizáció folytatódik. Mondhatjuk a régi közmondást: „A kutya ugat, a karaván halad”.

Azt is mondhatjuk: nem történt semmi szokatlan. Csak folytatjuk hagyományainkat. A magyar még soha nem tudott a lovon megmaradni („lovas nép a magyar” hírünkből csupán a karikaláb maradt !). Mi mindig a lónak hol egyik, hol a másik oldalán csapongtunk. Ebben is. Vagy uralkodni akar, vagy szolgálni. (Csak önállóan gondolkodni ne kelljen !) Igen. Mindig kell fölénk az „ügyeletes segg”, amit nyalhatunk. És mindegy, hogy annak ki a tulajdonosa: herceg, gróf, báró, pap vagy pártvezér. A lényeg, hogy piedesztálra állíthassuk, hogy isteníthessük és szolgálhassuk. Akkor is, ha lassan hűbérúrként viselkedik, s előbb utóbb leányainknál az „első éjszaka jogát” is megszavaztatja magának mamelukjaival.

 

A jelenlegi kormány és két frakciója, de más szószólója is még ma is a korábbi kormányokat teszi felelőssé az ország helyzete, s minden baja miatt.

- Ez így nevetséges. Senki nem mondja, nem is mondhatja, hogy az előző kormányok mindent jól csináltak. Más kérdés, hogy akkora baromságokat a legnagyobb tévedésükkel sem tudtak volna elkövetni, mint amit a mostaniak szándékosan csinálnak. De ehhez még két dolgot hozzá kell számítanunk. Jó néhány dologban, ami hosszú távú döntést igényelt, az előző kormány konzultált az akkori ellenzék szakértőivel. Vagyis, nem akart mindenáron egyedül eldönteni mindent. Ez ugye azt is jelentette, hogy tisztában lehettek az ország gazdasági helyzetével. (Mégis körömszakadtáig kapaszkodtak, hogy átvehessék !) És most már két éve kezükben van a lehetőség. Hogyan éltek vele ? Mit csináltak ? … Ami most van, azt már semmiképpen sem lehet az előző kormányra és - bár hatása nem vitatható - a gazdasági válságra fogni. Ez már a jelenlegiek dilettantizmusa és csak a gazdagok javát szolgáló intézkedéseik, no meg - annak ellenére, hogy minden szempontból függünk a világ gazdaságaitól, különösen az EU-tól - a „melldöngető”, „majd mi megmutatjuk” akarnokságuk következménye. Akkor is, ha ezt egyelőre még nem hajlandóak elismerni. … Most látszik csak igazán, mennyire hiányzik az „OPNI”, azaz az Országos Pszihiátriai- és Neurológiai Intézet. Ezt már ott kellene gyógyítani.

 

- Akár előrehozott, akár a törvényes időben, 2014-ben történő választások után milyen lehetőségei lesznek a következő kormánynak az ország stabilizálása érdekében ?

- Egy előrehozott választás az ország érdekében állna. A mostani kormány minél rövidebb ideig regnál, annál kevesebbet tud ártani. Ennek azonban jelenleg - éppen az ellenzék é az úgynevezett civilek teljes széttagoltsága miatt - nincs realitása. S a futószalagon átpréselt 2/3-os törvények, beleértve az új választási törvényt is !, kétségessé teszik még azt is, hogy 2014-ben leváltható lesz ez a kormány. És felelős emberek nem is nagyon tolakszanak, hogy átvegyék. Olyan helyzetbe kerülnek ugyanis, mint az, akinek kezére-lábára bilincset raknak, s így kellene táncversenyt nyernie. Vagyis: elkeserítően kilátástalannak tűnik a helyzetünk. Most nehéz optimistának lenni. Ám, ha mégis sikerül ezt a dilettáns bagázst valami módon elzavarni, s lesz megfelelő szakértelemmel és kurázsival is megáldott társaság, mely hajlandó a változások végig-vitelére, mindenekelőtt a demokratikus berendezkedés, a szavahihetőség és az úniós-partnerség helyreállítását kell megvalósítania. Minden további csak ezután, bár úgy is mondhatnám: mindezek szinte egyszerre, párhuzamosan, egymással szinkronban következhet.

A cikksorozat folytatódik!!!!

-Megkésett e a mai magyar társadalom ? Én úgy vélem, hogy a megkésettség a Török elnyomás, a Habsburg megszállás, és tán a 1919-1920-as, valamint az 1947-es békeszerződések következménye. Az utóbbiakból ez a jobb konzervatív kormány csak hasznot húz.

Hogy látod ezt a kérdést?

Megkésett-e a társadalom ? Nem is értem a kérdést. Mivel késett meg ? És miért lenne a késés éppen a nevezett eseményekhez köthető ? … Bár, ha jobban belegondolok, azt kell mondanom, valóban késésben vagyunk. Szolgalelkűségünk és tunyaságunk okán szellemi késésben. Mi folyamatosan hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok, elviseljük, ám gondolatokkal, aktív magatartással nem formáljuk az eseményeket. Vegetálunk és nem élünk. Így van ez a munkában, a magánéletben és a politikában is. (Talán az sem véletlen, hogy szinte valamennyi nagy gondolkodónk elhagyta az országot. S kitaláltuk hozzá a magyarázatot: „Saját hazájában senki nem lehet próféta”. Érdekes, hogy ez a mondás is csak nálunk igaz. Mert az is hozzá(nk) tartozik, hogy nem bírjuk elviselni a nálunk okosabbat. (A rút kiskacsa meséje: hiába hattyú, a kacsák között ő a rút !”) Hát elmarjuk magunk közül. Aztán, ha máshol sikere lesz, akkor irigyeljük, s még meg is szóljuk mondván: hűtlen lett a hazához. … A tudományban a már meglévő ismeretekre alapozva hipotéziseket állítanak fel, s azokat próbálják igazolni. A társadalomban is így kellene mozogni. A realitások ismeretében célokat kitűzni, megtervezni az odavezető utat, s aztán tudatosan tenni a megvalósításért. Mi nem így teszünk. Siránkozunk, hogy milyen cudarul elbánt velünk a sorsunk, nyalogatjuk a sebeinket, s visszasírunk letűnt korokat, divatokat. S nem vesszük észre, hogy közben megint csak lekéssük az életet. Ezért (is) állítják a minket kívülről figyelők, hogy a legpesszimistább nép vagyunk...

Igen. Ebből a magatartásból minden a kezébe hatalmat kaparintó hasznot húzhat. És meg is teszi. De gondoljunk bele, ha mi nem uralkodót választanánk a fejünk fölé, aki majd gondolkodik helyettünk is, s nekünk megmondja, hogy mit kell tennünk (de kényelmes állapot, nincs felelősség, nem kell megerőltetnünk szép simára agyusztált agyunkat !), s ha valami nem tetszik, a sarokba húzódva , akár a bolhás kutya, még moroghatunk is. Tehát, ha mi felelősen gondolkodva vezetőket választanánk, akiknek tudása is készsége és képessége is megvan, s rendelkezik annyi empátiával, hogy a nép sorsát-életét is értse, mennyivel más lehetne a világ. A mi világunk. Emelt fejjel, emberibb módon közlekedhetnénk a világban, s nem kellene senki előtt szégyenkeznünk. Mert eredendően nem vagyunk rosszabbak és alábbvalóak senkinél. Önmagunkat degradáljuk alacsonyabb-rendűvé.

 

Továbbá két hozzászólás, vélemény!

 

Baraksóné Juhász Andrea ‎"valóban késésben vagyunk. Szolgalelkűségünk és tunyaságunk okán szellemi késésben. Mi folyamatosan hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok, elviseljük, ám gondolatokkal, aktív magatartással nem formáljuk az eseményeket." Nos ez a dolog lényege,a kulcsa az egész magyar társadalomnak.Várjuk a sültgalambot,és még mintha várnánk is és imponálna hogy irányítanak benünket,és nem kell gondolkodni.Ezzel a szemlélet móddal sosem fogjuk megközelíteni nyugat európa küszöbét sem.Azt hiszem Orbán is erre épít és ezt ismerte fel.Ezért tudja kiélni,alantos és aljas, beteges napóleonszindrómáját.

 

Tibor Takacs Béla!Nagyon a lényegre tapintottál,egy más szemszögböl nézve a dolgokat.Én erre így még nem is gondoltam.Más megközelítésböl kérdeztem rá erre a témára,mégpedig aként,hogy hazánk kihagyott egy társadalmi rendet,a kapitalizmust.Mig mi a törökkel,meg a habsburggal veszödtünk,nyugat-Európában már történelmét irta ez a társadalmi rend.De talán pont ezért is ilyen,ahogy jellemezted a magyar társadalom.

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

2. GÉPEM KFT-BONTÓKALAPÁCS javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártása. Gépkölcsönző.

► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, alkatrészek gyártása, beszerzése, bontótüske gyártás, gépkölcsönző

bontokalapacsjavitas.hupont.hu

3. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

5. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

9. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. <3ωíωíєηη σℓ∂αℓα..<3

► мιη∂єη αмιт кєℓℓ тυ∂ηι α кυтуáкяóℓ...!

mindenamikutya.hupont.hu

12. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

13. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

14. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

15. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

16. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

17. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

18. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

20. World Stars

► Minden amit a tini sztárokról tudni kell

worldstars.hupont.hu

21. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

22. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

23. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

24. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

25. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

26. Paksi Kutyakozmetika

► "Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, mely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el..."

paksikutyakozmetika.hupont.hu

27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

28. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

29. Földrajz

► .

wwwaltalanosfoldrajz.hupont.hu

30. Emo és minden más :)

► Ez az oldal leginkább az emo-val foglakozik de találsz itt sok minden más érdekességet is. Jó időtöltést kívánok. Puszi:Niki :)

emo-website.hupont.hu

31. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

32. Király zenék 1 helyen!!

► Nézd meg a zenéket nem fogsz csalódni!

kiralyzenek.hupont.hu

33. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

34. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

35. ♥ Csajszy-k oldala ♥

► ♥ Üdv a Csajok oldalán! Légy a csapat tagja! ♥

csajszy-k.hupont.hu

36. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

37. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

38. ddmt2-pumt2-sé-yang-hack

► csak anyi a dolgod hogy leirod a valódi neved az id-d és elküldöd a pumt2gmfelvetel@citromail.hu-ra de eléirod hogy miről küldöd dd ről vagy pumt ról˙(pl.ddmt2 id:salala45 jelszó:dortya)v.(pumt2 id:vakarcs11 jelszó:0123456789

dd-pu-hack.hupont.hu

39. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

40. A pokol harcosai

► A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg.

pokollovasai.hupont.hu

41. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

42. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

43. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

44. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

45. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

46. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

47. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

48. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

49. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

50. Rock

► A siker nem az illúzióidon múlik, hanem a stratégiádon

ghw.hupont.hu

51. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

52. sOs24 Házorvosi Szolgálat sOs24

► Teljeskörű lakásszerviz az év minden egyes napján, a nap bármely órájában és egész Pest megyén belül korlátok nélkül. Segítségre lenne szüksége az otthoni kényelmének zökkenőmentes kialakításához? Nem szeret várakozni?

hazorvos.hupont.hu

53. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

54. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

55. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

56. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

57. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

58. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

59. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

60. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

61. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

62. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

63. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

64. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

65. www.plaboydesting.hupont.hu

► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D

plaboydesting.hupont.hu

66. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

67. Web pillango

► Elrepit az olvasas vilagaba

pillangoevi.hupont.hu

68. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

69. sztárok

► nézbe hozzám

csanya-klaudia.hupont.hu

70. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

71. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

72. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

73. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

74. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

75. Demi Lovato fan oldal

► Sziasztok!Ez egy Demi Lovato fan oldal!Ha fan vagy akkor itt a helyed!Hamar ráfogsz jönni!:)

demi-lovatoforever.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 129
Tegnapi: 57
Heti: 217
Havi: 638
Össz.: 429 904

Látogatottság növelés
Oldal: Balos "A KÖNYV" III.
Balos - © 2008 - 2025 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »