Balos

Tedd, akard...

 Én nem hiszek

a horoszkópok tündérszép szavában,

csillagot is a földön akarok választani.

Legyél, ó legyél Te az én csillagom,

s úgy tündökölj,

hogy csak nekem ragyogj.

Beloptad magad álmaimba,

egy perc sincs már nélküled,

játszol ?, vagy a Te szíved is visszadobban

cikkanó örömmel, ha

int feléd félszeg mosolyom ?

Ragyogj, érzelmek megkésett csillaga,

idézd vissza a varázsos ifjúságot,

tedd, hogy megfakult életem

adjon még derûs perceket.

Nekem hideg

a hold ezüstös furcsa fénye,

szívesebben érzem a föld leheletét,

melyhez egy emberi kézfogás

adja pluszként

az összetartozás érzelmi melegét.

Én nem hiszek

az asztrológia-sugallta determinációban,

sorsunkat tudnunk kell irányítani.

Tedd, akard, úgy irányítsd,

hogy sorsom része légy.

Mért rontjuk el ? …

Csodás természet, mennyi táj,

körülölelnek völgyek, hegyek

és tengerek, ha látom, tapsikolnék

mint önfeledt gyerek, ó emberek:

mért rontjuk el ?...

Madarak repülnek, úsznak halak,

erdőben élnek, csak, ha éhesek ölnek,

mindenféle kisebb-nagyobb vadak,

emberek: mért rontjuk el ?...

Élhetnék együtt, nem egymás ellen,

építhetnénk magasra emelt fejjel,

hogy mindannyiunknak jobb legyen.

Emberek: mért rontjuk el ? …

(2013. 07.  02.)

Billentyűk a zongorán

 Sorakoznak a napok,

mint billentyűk a zongorán,

szép, fehér lapocskák,

s csak néhány fekete,

nehogy unalmas legyen…

És születnek mindenféle

vidám és bús zenék,

andalító dallamok, s

hintaágyon ringató, bájos

lágy élet-mesék.

De mind hosszabb a játék,

annál több a disszonancia,

mintha szaporodott volna

a fekete billentyűk sora.

Egyre több a félhang,

a dallam megbicsaklik,

tombolni  kezd a lélek,

szomorúságba hajlik,

s a tehetetlen értelem

fej-lehajtva nosztalgiázik.

(2013. 07. 01.)

Tapasztalás …

 Ma a valóságból megint

egy szemernyit csippentettem

magamhoz, hadd gazdagodjak,

legalább némi tapasztalattal.

Amerre nézek, állandóan

új tapasztalás: nem javult,

sőt lyukasabb az aszfalt,

egyre több a vak kirakat,

virít a felirat: a bolt bezárt.

Nincsenek degeszre tömve

járda mellett sorakozó kukák,

kevesebb a kommunális

hulladék, foltokkal is hordhatók

még a szakadt, kikopott  ruhák.

Ma a valóságból megint

csippentettem egy apró szeletet,

valakik visszafelé fordították

a velünk döcögő szekeret…

(2013. 07. 01.)

Nyári kertben

Röpködnek mindenféle csúf legyek

az érő-romló gyümölcsök körül,

rajzásukkal  - nehéz dönteni – mit tegyek,

a védekezés is egyre nehezül.

Árad, terjeng az erjedő cefre-illat,

a legyekhez darázs, dongó vegyül,

mámor terül – akár a köd - a buja tájra,

ahogy  napsugártól a levegő hevül.

Méhek raja lebben, sűrűn akár a felhő,

a kerti fák alatt ülő, kaptárok felé,

nehéz rakományuk – mint hódolat jelét –

teríteni a raj-szervező, trónoló királynő elé.

(2013. 07. 01.)

Délután

 Elhagyott, poros padra rogytam

a fájdalommal-terhes ballagás után,

a gondolatok száguldottak, s én

ültem csak sután. Elmerengtem.

Köröttem izzott, forrongott minden,

a nyári melegben emberek nyüzsögtek,

kutyát futtatva és kocogva, valami

viccen harsányan kacagva, eldobva

egy röpke időre a mindennapok

homlok-ráncoló, őrlő gondjait:

lesz-e holnap munka még; a gyermek

bizonyítványával merre megy; jut-e

az asztalra friss kenyér ? …

Ma vigadjunk, legyen e nap miénk

a zord idők után, ne firtassuk ma,

a holnap mekkorát rúg belénk…

És nyüzsgött, viháncolt a tömbházakból

zöldbe szabadult ember-sereg,

akárha élet-záró utolsó napja lenne,  

szívja utolszor a friss oxigént,

s teli tüdővel nagyot slukkol bele.

Ülök az elhagyott, poros padon,

elmúlt életem többször-bús, válltörő,

sokszor-alázó napjain gondolkodom,

szememből egy égő könny kibuggyan,

s remény nélkül, az utat folytatni,

apró nyögéssel kísérve feltápászkodom.

(2013. 06. 29.)

Reggeli …

Egy csésze kávé, némi harapnivaló,

újság az asztalomon, falom a

mindennapi betevő híreket: betörtek,

raboltak, ellopták, elütötték, szinte

székemig folyik a vér, rendőrök

razziáztak, mentősök szirénáztak,

s tüzet kellett oltani, s közben

arról értesülök: egy tapodtat sem

mozdulok, mégis elköltözöm.

Minden fontos dolgunk megoldva,

pénzünk, akár a pelyva, teli a pajta,

itt áll halomban; tán már a papok is

készülődnek, következhet a látványos

utca-keresztelő, s az alig megterhelő

okmány-csere, s jut eszembe:

a postának is élni kell, rokonokat,

barátokat, ismerősöket kell értesíteni,

ha eszükbe jutna, hogy meglátogassanak,

vagy levelet küldjenek, ne idegenül

keresgéljenek, új címemre megérkezzenek.

Egy csésze kávé, némi harapnivaló,

újság az asztalomon, eljön-e vajon

az idő, hogy nyugodtan fogyaszthatom ?...

(2013. 06. 29.)

Gál Eszter

Szakmunkás lett

Eszter, Gál,

holnaptól már

önállóan esztergál.

Fejében az anyagismeret,

ismeri mind a késeket,

tudja mi az előtolás,

törik a gép vagy anyag,

ha kelleténél több

a nyomás.

Szakmunkás lett

Eszterünk, vele

mi is sokat nyerünk,

több jut mától a reményből,

tán megél a család a

a munkanélküli segélyből.

(2013. 06. 29.)

Nyári vihar

Kormos az ég pereme,

eregeti füstjét a nyári vihar,

ráront a gyümölcsösökre,

tarol a kertben szelével

irdatlan zord zivatar.

Gomolyog tőke alatt a pára

a kéretlen, tobzódó szüret után,

bugyog a sáros, lucskos elegy,

remeg hátán az úszó gyümölcs,

intene a roggyant fának,

ehetetlen-éretlenül hullott

le az ágról, meghasonlott.

lemondott már véglegesen

a nyári napsugárról…

(2013. 06. 28.)

Derűsen ébred a reggel,

ropogós napsugár kopog ablakodon,

pókot kerget, s letörli a port is,

ami az éjszaka puha leple alatt

lerakódott… Integetnek a fák

lenge levelekkel, virágok lehelik

buja illatukat, csupán a vén

diófa duzzog, úgy érzi: hanyagolod;

forrnak benne vad indulatok, mert

óvó-ölelő árnyékával ő nem, ölelhet.

(2013. 06. 26.)