 |
| Kiss István (Berény Róbert plakátja alapján) -Tanácsköztársaság-emlékmű (1969) |
RÉSZLET
A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES
TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁBÓL
A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES
TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁNAK ALAPELVEI
1. §
A Tanácsköztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát, s ennek helyébe a szocialista termelési és társadalmi rendet tegye. A proletariátus diktatúrája azonban csupán eszköz mindennemű ki- zsákmányolás és mindenfajta osztályuralom megszüntetésére, és előkészítése annak a társadalmi rend- nek, amely nem ismer osztályokat, és amelyben megszűnik az osztályuralom legfőbb eszköze, az állam is.
2. §
A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földművesek tanácsainak köztársasága.
A Tanácsköztársaság a kizsákmányolóknak semmiféle tanácsban helyet nem ad.
A munkások, katonák és földművesek tanácsaiban a dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat
végre és bíráskodik azok megszegői fölött.
A proletárság a tanácsokban gyakorol minden központi és helyi hatalmat.
3. §
A Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége.
A Tanácsköztársaság külpolitikája a világforradalom segítségével el akarja érni a dolgozók világának békéjét. Békét akar minden hódítás és hadikárpótlás nélkül, a dolgozók önrendelkezési joga alapján.
A világháborút előidéző imperializmus helyett a Tanácsköztársaság a világ proletárjainak egyesülését,
szövetségét, a dolgozók nemzetközi tanácsköztársaságát akarja. Ezért ellensége a kizsákmányoló hábo- rúnak, a népek minden elnyomásának és leigázásának. Az osztályállam külpolitikájának eszközeit, külö- nösen a titkos diplomáciát elveti.
A DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES TANÁCSKÖZTÁRSASÁGBAN
4. §
A Tanácsköztársaság arra törekszik, hogy a dolgozók társadalmának tulajdonába jusson minden ter- melőeszköz, a kizsákmányolás megszüntetése s a termelés szervezése és fokozása érdekében. Ezért köztulajdonba vesz a kisüzem kereteit meghaladó minden mezőgazdasági, ipari, bánya- és közlekedési üzemet.
5. §
A finánctőke uralma azzal szűnik meg a Tanácsköztársaságban, hogy köztulajdonba mennek át a pénzintézetek és a biztosítóintézetek.
6. §
A Tanácsköztársaságban csak annak van helye, aki dolgozik. A Tanácsköztársaság elrendeli az általános munkakényszert, ezzel szemben megállapítja a munkára való jogot. A munkaképteleneket, valamint azokat, akik dolgozni akarnak, de akiknek az állam munkát juttatni nem tud, az állam tartja el.
7. §
A dolgozó tömegek hatalmának biztosítása, a kizsákmányolók hatalma visszaállításának meggátlása érdekében a Tanácsköztársaság fölfegyverzi a dolgozókat és lefegyverzi a kizsákmányolókat. A Vörös Hadsereg a proletárság osztályhadserege.
8. §
A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilványíthatják, de megszűnt a tőkének az a hatalma, amellyel a sajtót a kapitalista gondokodásmód terjesztésének és a proletáröntudat elhomályosításának eszközévé alacsonyította. Megszűnt a sajtónak a tőkétől való füg- gése is. Minden nyomtatvány kiadásának joga a munkásságé, és a Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen.
9. §
A Tanácsköztársaságban a munkásság gyülekezési szabadsága teljes. Minden proletárnak jogában áll, hogy szabadon gyülkezhessen és fölvonulásokat rendezhessen. A burzsoázia uralmának megtörésé- vel elhárult a munkások szabad egyesülési joga útjából minden gát, és a Tanácsköztársaság nemcsak megadja a munkásoknak és földműveseknek a legteljesebb egyesülési és szervezkedési szabadságot, hanem egyesülési szabadságuk kifejlesztése és biztosítása céljából minden anyagi és szellemi támoga- tásban részesíti őket.
10. §
A Tanácsköztársaság megszünteti a burzsoázia műveltségi kiváltságát, és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszerzésének lehetőségét. Ezért a munkások és földművesek számára ingyenes és a műveltség magas fokát nyújtó tanítást biztosít.
11. §
A dolgozók igazi lelkiismeretszabadságát azzal védi a Tanácsköztársaság, hogy elválasztja teljesen az egyházat az államtól, az iskolát az egyháztól. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja.
12. §
A Tanácsköztársaság a világ proletárjainak egyesülésének gondolatát hirdeti, és ezért minden külföldi proletárnak megadja azokat a jogokat, amelyek a magyar proletárt megilletik, és fölhatalmaz minden helyi tanácsot, hogy a külföldi munkásokat kérelmükre magyar honosnak nyilváníthassa.
13. §
A Tanácsköztársaságban minden külföldi forradalmárnak menedékjoga van.
14. §
A Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzeti különbséget. Nem tűri a nemzeti kisebbségek bár-
milyen elnyomását és nyelvük használatának bárminő korlátozását. Mindenki szabadon használhatja anyanyelvét, és minden hatóság köteles a Magyarországon használatos nyelvek bármelyikén kiállított, hozzátartozó beadványt elfogadni, s mindenkit saját anyanyelvén meghallgatni és vele tárgyalni.
TGM: A tanácsköztársaság évszázada
Ami nem fontos
Sem a mocsokáradat, sem a rágalmak, sem az értetlenség, sem a történetietlenség, sem az agyonhallgatás. Az osztályellenség hangja és némasága.
Ami fontos
A magyar kommün filozófusának néhány állítását fogjuk idézni, itt-ott kommentálni. A proletárforradalom emlékéhez csak ez, csak a forradalmi filozófia hangja méltó.
Lukács György mondja:
„Minden proletár osztályhelyzeténél fogva ortodox marxista. Amire az elmélet embereit nehéz gondolati munka vezeti rá, az a proletárnak osztályhelyzeténél fogva adva van – feltéve, hogy ráeszmél a maga igazi osztályhelyzetére és ennek minden következményére. Amit a kommunizmus elmélete hirdetett, hogy itt van már ideje annak, hogy a proletariátus magához ragadja a hatalmat, az elmélet maradt mindaddig, amíg öntudatra nem jutott magában a proletariátusban. Ez történt meg [1919.] március 21-én.
…[A] kommunisták tudatosan csak azért szerveződtek meg pártkeretekben, hogy minden pártkeretet széttörjenek: csak addig akartak mint párt működni, amíg az a helyzet, melyet ők világosan láttak, a proletariátus egészében nem vált tudatossá.”[1]
„A proletariátus egész mozgalmát szemmel láthatólag az választotta el a többi osztály mozgalmaitól, hogy gyökere, kiindulási pontja mindig kizárólag elméleti volt. [A munkásmozgalomnak az első világháború alatti krízise bebizonyította, hogy:] …a proletárosztály cselekvéseinek valódi céljai és lehetőségei dialektikus ellentétbe jutottak azokkal a pártkeretekkel, amelyeken belül ez a cselekvés akkor egyedül lehetséges volt.”[2]
Azaz: a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és a Kommunisták Magyarországi Pártjának az egyesülése, a Magyarországi Szocialista és Szövetséges Tanácsköztársaság kikiáltása, vagyis a proletárdiktatúra bevezetése, megszüntette a pártformát, tehát megszüntetett minden addigi politikát.
S evvel igazat adott a szindikalizmusnak, az itt meg is hivatkozott Szabó Ervinnek abban, hogy a proletár cselekvés nem politikai (hanem gazdasági, társadalmi és még valami…), hogy a politikum: eszköz, az átmenet, a forradalomra való átmenet eszköze; s egyben – mint a keresztyénség, mind a fölvilágosodás – filozófiai tett, nem puszta hatalmi aktus vagy ilynemű aktusok sorozata. A proletariátus 1919. március 21-ei egységesülése: a politika megszüntetése és helyettesítése valami mással.
Az osztályharc értelme
„Az osztályharc filozófiája nem ismerte az érzelgést; nem csinált soha vértanúkat elesetteiből. Mint egyszerű, magától értetődő kötelességet követelte meg minden harcosától a végső önfeláldozást. […A]z osztályharc rideg irgalmatlansága abból a célkitűzésből meríti erejét, hogy a küzdelem az osztálykülönbségeket nem ismerő társadalom [eljövetelével] fog végződni. […] Ezen a ponton merül fel az erkölcsi kérdés. Ha végérvényesen győzött a kommunizmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalmi életből és vele az emberek öntudatából minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében, akkor… mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élők életének legfontosabb tartalma? […] Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életéből, ami őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet, minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha az osztály nélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz.”[3]
Amint a proletariátus politikai győzelmével megszűnik a politika, a kommunizmussal (ami ennél valamivel későbbi állapot), megszűnik a különálló gazdaság mint olyan, és evvel megszűnik az önzés. Éppen ezért a proletár osztálytudat – mármint a helyes proletár osztálytudat – kérdése elhatározó jelentőségű.
„A helyes, illetve hamis elmélet elősegítő, illetve gátló jelentősége növekszik, amint a döntő harcok ideje közeleg az osztályok háborújában. »A szabadság birodalma«, »az emberiség előtörténetének« vége éppen azt jelenti, hogy ismét az emberek kezébe kerülnek eltárgyiasult viszonyaik, hatalmuk eldologiasodott formái. Minél közelebb kerül ez a folyamat a céljához, annál nagyobb jelentősége lesz a proletariátus saját történelmi küldetéséről kialakult tudatának, osztálytudatának, annál közvetlenebbül kell cselekedeteit meghatároznia. A hajtóerők vak hatalma ugyanis csak addig vezet »automatikusan« céljához, az önmegszüntetéshez [!], míg ez a pont nincs elérhető távolságban. Ha azonban adva van már »a szabadság birodalmába« való átmenet pillanata, ez éppen abban mutatkozik meg, hogy a vak hatalmak a szó eredeti értelmében vakok, állandóan növekvő, látszólag ellenállhatatlan erővel törnek a szakadék felé, és csak a proletariátus tudatos akarata mentheti meg az emberiséget a katasztrófától. Más szóval, ha bekövetkezett a kapitalizmus végső gazdasági válsága, a forradalom (és ezzel együtt az emberiség) sorsa a proletariátus ideológiai érettségétől, osztálytudatától függ.”[4]
Azok, akik évszázada furcsálkodnak rajta, hogy a politikai változást a termelési viszonyok változásából levezető Marx követője hogyan mondhat ilyeneket, nem értik a lényeget: ugyanis azt, hogy Marx fogalmai történeti fogalmak, és így a gazdasági „determináltság” csak a kapitalizmus sajátossága. [5]
A proletárforradalom ezt a törvényszerűséget épp úgy megdönti, ahogyan megdöntötte a „polgári” politikát és a „polgári” önzést. Éppen ezért „szocializmust” nem lehet „építeni”, ugyanezért „szocialista gazdaság” nem lehetséges[6], a „gazdaság” mint olyan ugyancsak a kapitalizmus sajátossága, amelynek épp úgy meg kell szűnnie, mint „a politikának”. Mármint a kommunizmusban. (A „szocializmus” és a rá időben következő „kommunizmus”: sztálinista tévtan.) Az „idealizmus” ideje a kommunista proletárforradalommal érkezik el. A kommunista párt mint „kollektív” tribunus plebis (amely „a gazdasági törvényszerűségekkel” és „az értéktörvénnyel” szemben kierőszakolja az egalitárius „jó irányt”): neojakobinus elhajlás. Ha tetszik: revizionizmus.
A magyar kommün megmutatta preferenciáit egyrészt „a párt” de facto fölszámolásával és a munkástanácsokkal való helyettesítésével, a szocializált műkincsek kiállításával és a IX. szimfónia előadásával a vöröskatonáknak és a proliknak az Operaházban.[7]
Támogasd a Mércét, támogasd a szabad magyar sajtót!
Támogatom!
Mi tartja össze a társadalmat? – kérdezi Lukács, a népbiztos. Válasz: a transzcendencia, a polgáritól különböző evilági aszkézis, amelynek az organonja nem a fölhalmozás, hanem a művészet.
A forradalmi erőszak
A magyarországi proletárforradalom történetében a filozófiai cause célèbre a „Taktika és etika” c. esszé.[8]
Az írás – szemben a szokványos bírálatokkal – éppen hogy nem etikai, hanem a szó hegeli értelmében történetfilozófiai jellegű (habár Lukács a marxizmus hegeli örökségét találja éppen itt problematikusnak, hiszen ő korábban Kierkegaard Hegel-kritikáját tartotta meggyőzőnek). A forradalmi erőszak (bűn, gyilkolás) kérdését avval a különbségtétellel véli megvilágíthatni, hogy a cselekvés célja, célkitűzése lehet immanens (a fönnálló világrenden belül maradó) vagy transzcendens (a világrenden túlra nyúló). Az előbbi esetben az érvényes-hatályos jogrendnek vannak érvei a forradalmi erőszakkal szemben, az utóbbi esetben irreleváns, mert maga a forradalmi transzcendencia vonja meg az elismerést (igazolást) a jogrendtől. Ez azonban nem teszi jóvá az erőszakot (a bűn mindig bűn marad), de az erkölcsi okokból (is) cselekvő kommunista forrradalmár számára elkerülhetetlenné: ez az erkölcsi ellentmondás a forradalmi cselekvés szükségszerű és tragikus sajátja. Ez nem „a cél szentesíti az eszközt” amorális morálja, mert itt nincs „szentesítés”, csak az erkölcsi értelemben vett sacrificium intellectus. Lukács még a marxista korszaka előtt említi egy helyen: „[a]z állam axiómája, hogy minden ember rosszakaratú (Machiavelli, Fichte)”[9]. Ámde a proletárforradalom célja – többek között – az állam szétrombolása, tehát (itt is) transzcenzus. Amennyiben a gonosz (a kapitalizmus) leküzdése a cél, annyiban a történetfilozófiailag cselekvésre kényszerített forradalmár erkölcsi kötelessége az erőszak. Több kritikus a történetfilozófia és az erkölcs összekeverésének vétkében marasztalja el Lukács Györgyöt. Erre az az ő implicit válasza, hogy ez az „amalgám” a forradalmi kivételesség velejárója: az általános erkölcsi parancs („ne ölj!”) fölfüggesztése, de nem az érvénytelenítése. Lukács éppen azt utasítja el, hogy erkölcsösnek nyilvánítsa azt, ami nem lehet az. A forradalmár önmagát mint erkölcsi lényt áldozza föl az erkölcsnél is magasabbrendű cél érdekében: immorálissá kell válnia a gonosz elleni, erkölcsileg motivált tettben.
Ez a rövid írásmű immáron egy évszázada idegesít mindenkit. Rá kell azonban mutatnunk, hogy a forradalmár Lukács éppen azt a politikai állapotot óhajtja (elvtársaival egyetértésben) örökre fölszámolni, amelyben „minden ember rosszakaratú”, tehát az államot: ennyiben az erőszak rendszerezése, „normalizálása” a forradalmi cselekvés végeredményében: megengedhetetlen, hiszen ez esetben a végeredmény épp az lenne, amit a forradalom el akart kerülni, vagyis az állam.
A kommunista forradalmi állam éppen a forradalmi kommunista alapelv értelmében lehetetlenség, megteremtése és állandósítása árulás, eretnekség, főbűn.
(Ezért gondolta sokáig Sinkó Ervin[10], hogy a forradalom nemcsak katonailag és politikailag, hanem erkölcsileg és történetfilozófiailag is elbukott – ezért lett egy időre kommunistából keresztyén – , majd a fasizmus hatására meggondolta magát.) Ld. Magyar Dezső (Sinkó művei nyomán készült) Agitátorok c. sokáig betiltott filmjét, 1969.
Lukács maga úgy maradhatott meg a mozgalomban, hogy elvetve saját forradalmi álláspontját, kibékült „a szocialista állam” luciferi tettével, majd evvel is szembefordult félig-meddig (a „sztálinizmus” elleni küzdelme során, 1956 után), végül kimondatlanul föladta a forradalmi marxizmus eredeti célkitűzéseit – ennek volt (többek között) a következménye kései filozófiai műveinek a kudarca.
Proletárok és zsidók
Tudjuk, hogy a fehér ellenforradalom (mindmáig) a magyar kommünt a műveletlen, mocskos proletárok és a gyökértelen, diabolikus zsidók művének tekinti, akik egyszerűen át akarták venni a hatalmat, elvenni azoktól, akik erre természet szerint jogosultak, mindenekelőtt az arisztokráciától, a hadsereg tisztikarától és a főhivatalnoki kartól. (A burzsoáziát az ellenforradalom irodalma alig említi, mert ez az irodalom nem polgári, sőt: in petto polgárellenes; csak a legutóbbi időkben lett polgáribb, amikor ennek az irodalomnak létrejött a konzervatív-liberális alakváltozata is.)
Nem titok, hogy a tanácsköztársaság, a proletárforradalom vezetői között sokan, talán enyhe többségben voltak a zsidók. (Így volt ez Magyarországon mind a szociáldemokrata, mind a kommunista párt vezetésében is.) A kizsákmányoltakhoz és elnyomottakhoz csatlakoztak a „bélyegesek” (Ady szava) közül a radikális értelmiségiek, bár a radikális értelmiségiek között nem csak zsidók voltak, sőt. Ez az internacionalista forradalom rohamozó-támadó, kurta ideig győzedelmes szakaszában nem okozott komolyabb nehézségeket. Annál inkább a vereség után. „Zsidó uralomnak” nevezték és tartották sokan a proletárforradalmat és – kiterjesztőlegesen – az összes magyar (kelet-európai, közép-európai) baloldali vagy akár csak „haladó” rendszert és politikát. Mondani sem kell, hogy ez a hagyomány eleven.
A dolog történelmi bonyodalmainak érintése nélkül szögezzük le most, hogy ez azért nem annyira lényeges a magyar kommün és az egész európai forradalmi korszak (1917-1923) megítélésében, mert a kommunista forradalom alapeszméje – a „proletárdiktatúrának” mint a forradalmi ész cselének az átmeneti közbevetésével – pontosan az uralomnélküliség volt, beleértve a proletariátus osztályuralmát, amelynek a célja a proletariátus önmegszüntetése volt: az osztály nélküli társadalomban nincs és nem is lehet osztályuralom (meg semmilyen uralom), mint ahogy nincsenek elkülönült, saját csoportérdekkel rendelkező etnikai, felekezeti vagy „sorsközösségi” populációk se, önálló hatalmi vagy félelmi reflexekkel. Az osztályok megszűnésével a zsidóság mint olyan is eltűnik az emberiség valósággá – történeti valósággá, konkrétummá – válása, az emberi nem valóságos áthumanizálása, a „nembeliség” realizálása során. Ezért ez a sajátosság úgyszólván föl se tűnt a szocialistáknak-kommunistáknak a forradalmi napokban.
A kérdés csak visszamenőlegesen, retrospektíve, a tőkés restauráció szemszögéből nézve merül föl, hiszen az osztálykonfliktus visszatérése egyben az etnikai konfliktusok visszatérését is jelenti, amelyek között a zsidókérdés mindig fontos szerepet játszott és játszik ma is.
A kommunizmusban, amiképpen az osztályhovatartozás (beleértve a kulturális különbségeket) irreleváns, az etnikai hovatartozás is irreleváns, ezért az eredeti kommunista álláspontról nézve a forradalom „zsidó eleme” értelmezhetetlen és érdektelen.
Ezt – akárcsak a kétkezi munkát végző szubaltern osztály „illegitim” hatalmi aspirációit – csak az ellenforradalom győzelmének, a forradalom bukásának a külső nézőpontjából lehet fölvetni; és ezt a külső nézőpontot ma, a forradalom, a kommün századik évfordulóján (önkényesen, ám ünnepien) figyelmen kívül hagyjuk. Persze ezt nem tehetjük a hétköznapokban, hiszen – ugyancsak száz esztendeje – a forradalom elbukott, és a tanácsköztársaság rövid fönnállása alatt leginkább a rákényszerített nemzeti önvédelmi háborúval volt elfoglalva, ami nem tartozott tulajdonképpen a forradalom lényegéhez, csak a sorsához.
De itt ma csak a lényeghez fűztünk néhány szerény észrevételt. Azt pedig, hogy a kommunista proletárforradalomnak van-e köze a mához, majd meglátjuk.
[1] – „A proletáregység helyeállításának elméleti jelentősége” [L. Gy.: Taktika és ethika, Bp.: A közoktatásügyi népbiztosság kiadása, 1919], in: Lukács György: Forradalomban. Cikkek, tanulmányok, 1918-1919, s. a. r., szerk. Mesterházi Miklós, Bp.: Magvető, é. n. [1987], 103.
[2] – I. m., in: id. kiad., 96-97.
[3] – „A kommunizmus erkölcsi alapja” [Az Ifjú Proletár, Bp., 1919. április 13.], in: Lukács György: Forradalomban, id. kiad., 88-89.
[4] – „Osztálytudat” [Kommunismus 1920/14-15], ford. Berényi Gábor, in: Lukács György: Történelem és osztálytudat, szerk. Vajda Mihály, Bp.: Magvető, é. n. [1971], 303. (A könyv legfontosabb részét jelentő Geschichte und Klassenbewußtsein 52 éves késéssel jelent meg magyarul. Antikváriumban olykor még kapható, új kiadása – szemben más országokkal, pl. Romániával – megfoghatatlan módon nincs. Vö. viszont: A forradalom végtelensége. Lukács György politika- és társadalomelmélete, szerk. Böcskei Balázs, Bp.: L’Harmattan, 2016, igen színvonalas tanulmánykötet.)
[5] – Hasonlóképpen bebizonyítottam, hogy „osztály” nem létezett a kapitalizmus előtt, vö. G. M. Tamás: „Telling the Truth about Class”, Socialist Register 2006, a Mércén is itt.
[6] – Vö. G. M. Tamás: „Le Communisme sur les ruines du socialisme”, in: Alain Badiou, Slavoj Žižek, szerk.: L’Idée du communisme, Vol. 2, Berlin 2010, Párizs: Lignes, 2011, 267-294, ua. itt. Ld. még: „[A bolsevikiek e]lfeledték, hogy Marx a termelési eszközökről a filozófus értelmével szól, nem pedig a közgazdász eszével. A munkások osztályharcának szerepe a szocializmus bölcseletének értelmében tehát nem abban áll, hogy fegyverrel erőszakolják szubjektív akaratukat az egész emberiségre, hanem abban, hogy a dolgozók osztályharcukkal, melyre akaratlanul is rákényszerülnek, napirenden tartják mindazokat a problémákat, amelyek az egész társadalomra vonatkoznak[,] és így a szubjektív osztálytudatú embereket arra kényszerítik, hogy elméjüket megnyissák amaz objektív tudat számára, amely a termelésben érvényesül. Végül is így áll elő az a helyzet, amelyben mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy társadalmi lények vagyunk[,] és csak úgy jutunk a szabadság országába, ha öntudatosan vállaljuk társadalmat alkotó lényegünket.” József Attila: „A szocializmus bölcselete” [Szocializmus, 1934/8], in: József Attila Összes tanulmánya és cikke, 1930-1937. Kritikai kiadás, II. köt., szerk., s. a. r., Tverdota György, Veres András é. m., Bp.: József Attila Társaság/L’Harmattan, é. n. [2018], 798-799.
[7] – Vö. Kunfi Zsigmond: „Forradalmi istentisztelet” [Népszava, 1919. április 13.], in: Agárdi Péter, szerk.: Kunfi Zsigmond, Bp.: Új Mandátum, 2001, 174-176.
[8] – „Taktika és etika” [eredetileg in: Taktika és ethika, id. kiad.], in: Lukács György: Forradalomban, id. kiad., 124-132. Az írás középponti jelentőségűvé vált a fiatal forradalmi generáció számára, amint azt a vita két oldaláról is tanúsítja két, mondhatni „klasszikus”, nehéz sorsú regény (Sinkó Ervin: Optimisták, Lengyel József: Visegrádi utca), nehéz sorsú szerzőktől. Lukács fölfogása az összeomlás utáni kommunista emigrációban is botránykő volt. Mesterházi Miklós a Forradalomban kiváló jegyzetei között publikálta Duczynska Ilona Lukács-ellenes írását („Széljegyzetek a KMP bomlásához”), amely Paul Levi (Rosa Luxemburg közeli barátja és munkatársa, a KPD egy ideig volt vezetője, aki ekkor már szakított a párttal) Unser Weg c. „frakciós” lapjában jelent meg (1922. március 1-jén), i. m., 454-469. Duczynska avval vádolta Lukács Györgyöt és csoportját, hogy – a „Taktika és etika” nyomán – igazolta, sőt: glorifikálta „a bűnt” mint a forradalmi cselekvés lényegét, a forradalmiság ismérvének tekintette, s evvel („elvi alapon”) erkölcstelenné tette a pártot. Duczynska Ilonát a cikke miatt aztán kizárták a kommunista pártból. Az innen származó dilemmák maradandó érvényű leírása Sinkó Ervin híres esszéje, a „Szemben a bíróval” (1935), amely az eredeti francia nyelvű közlés után magyarul csak posztumusz jelent meg Budapesten (háromszor) és Kolozsvárt (Sinkó Jugoszláviában – Zágrábban és Újvidéken – élt), ld. itt.
[9] – Ld. Lukács György: A regény elmélete ● Dosztojevszkij-jegyzetek, s. a. r. Mesterházi Miklós é. m., Bp.: Gond, 2009, 241 (Mesterházi Miklós szövegrekonstrukciója és fordítása).
[10] – Sinkó Ervin: Az út. Naplók, 1916-1939, szerk. József Farkas, Illés László, jegyz., bibliográfia Bosnyák István, Bp.: Akadémiai Kiadó, 1990.
Kiemelt kép: Fortepan
https://hvg.hu/itthon/201912_mindenkihez?fbclid=IwAR1YukOwkFHMy9WTs4X_IchQi6llj2KoZ4OH9sDVbQZg6ClxCAHp-HnQpfM
https://merce.hu/2019/03/21/voros-budapest/?fbclid=IwAR1MuRTIgbJMzV8cABq-0uvrNKa4eGEodlEkNJ0HHOVeObbl1z_VZOS2IEc
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
HuPont hirdetési rendszer
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. + Dr. Nem Doktor +
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
7. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. Új szellem-kezdet
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
11. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
12. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
13. Hungary-mu Admin oldal
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
14. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. Finom ízek varázsa
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
17. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
18. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
19. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
20. Személyre szabott utazás!
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
22. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
23. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
24. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
25. Andi77 tuti tárkonyha
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
26. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
27. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
28. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
29. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
30. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
31. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
32. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
33. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
34. Studio-2.0
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
studio.hupont.hu
35. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
36. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
37. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
38. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
39. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
40. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
41. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
42. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
43. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
44. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
45. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
46. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
47. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
48. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!
► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!
starokmindenhol.hupont.hu
49. Üdv a sztárok Világában!
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
developer.hupont.hu
51. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
52. Sztárok minden mennyiségben, de azért van más is. ♥
► Üdvözöllek! Köszi, hogy ide látogattál erre a honlapra.
kispipin.hupont.hu
53. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
54. Minden ami Selena Gomez !
► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!
kinkia.hupont.hu
55. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
56. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
57. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
58. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
59. lomtalanitasok.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
60. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
61. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)
► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03
bichon-fajtamentes.hupont.hu
62. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
63. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
64. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
65. ~Łevendula lovak~
► Üdv az oldalamon! Az oldalnak új szerkesztője van: ♥Natasa♥ Ez nem egy nevelde hanem egy lovakról szóló oldal! Léccives látogass el többször! ßy:~Natasa~
lonevelde-pacikkal.hupont.hu
66. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
67. tószegi naptár /HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM/
► "Aki felhagy a reklámozással, hogy ezzel pénzt spóroljon meg, ugyanígy megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg." ( Henry Ford )
toszeginaptar.hupont.hu
68. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités
► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek
ancsacs.hupont.hu
69. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012
► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK
jezusuzenetek.hupont.hu
70. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
71. GYORSTISZTÍTÓ SZALON - PATYOLAT EGER
► Patyolat, vegytisztítás, mosás, szőnyegtisztítás, bőrtisztítás, lakástextil tisztítás, gyapjú tisztítás, ruhafestés
patyolateger.hupont.hu
72. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
73. MINDEN AMI FINOM:)))
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
74. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
75. Miley Cyrus as Hannah Montana ~ Ez a Te Oldalad,valamint a Te Kedvenced! ;)
► Ha szeretitek Miley Cyrus-t, vagy Hannah Montana-t, esetleg a sorozatot, akkor Itt a Ti oldalatok! Napi friss, hírek-infók Miley-ról! Képek és egy csomó extra! Legjobb Miley Cyrus Rajongói oldal - Ez biztos! Te is megszereted, hidd el! <3 :)
millzy.hupont.hu