Balos

Megjelent a Népszavában!!!!

Gondolatok a kiútkeresésről

1. Az alábbiakban az általános magyar válságról, a szocialisták lehetséges opcióiról, a demokratikus erők összefogásáról és a konstruktív ellenzékiségről teszek néhány észrevételt továbbgondolás céljából.

Ma Magyarországon kevesen vitatják, hogy régóta húzódó és egyre mélyülő általános válság alakult ki, amely nem csak kormányzati válság, nem csak alkotmányos válság, nem csak gazdasági és pénzügyi válság, hanem mindezek együtt, sőt kiterjed az emberek közötti viszonyokra, a legalapvetőbb erkölcsi normák értelmezésére, a legfontosabb közintézmények működésére. 

Ez azt is jelenti, hogy ha valamilyen csoda folytán viszonylag rövid időn belül rendbe jönnének az ország pénzügyei, nem remélt hatalmas erőforrásokhoz jutna és a parlament, a bíróságok, a média demokratikus elvek mentén működnének, akkor is roppant nagy erőforrásokat követelne meg egy egészséges, demokratikus, önmagában bízó társadalom létrehozása. Akkor is megmaradna számos jelenség, amely beteggé teszi a társadalmat. Természetesen, ez nem ad felmentést a jelenlegi rendszer, a kormány, és a kialakult tekintélyuralmi intézmények és viszonyok működtetői, támogatói és haszonélvezői számára.

A magyar valósághoz hozzátartozik, hogy nem egyszerűen a jelenlegi autoriter kormányzat vesztette el hitelét és generál közönyt, kiábrándulást és ellenszenvet, hanem hasonlóan vonzerejét vesztettek, fantáziátlanok és hiteltelenek a politikai élet többi szereplői, az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és az értelmiségi csoportosulások nagy része. Amikor nagyon helyesen és bizonyíthatóan megállapítjuk, hogy a jelenlegi rendszer, beleértve minden intézményét, elvesztette tekintélyét és mozgósító erejét, azonnal elkerülhetetlenül hozzá kell tennünk, hogy ennek a kormánynak széles körű támogatást és megbecsülést élvező egységes ellenzéke nincs, a magyar társadalom nagy része kiábrándult az egész politikai elitből, nem lát értelmes és megvalósítható alternatívát.

2. 

Igaz a fenti megállapítás az MSZP-re is? Alapvetően igen, de némi megszorítással. Nem vitás ugyanis, hogy az ellenzéken belül a szocialista párt jelenthet kormányzóképes alternatívát, de hozzá kell tennem, csak bizonyos feltételekkel. Akkor,

ha lesz politikai ereje leszámolni azokkal a jelenségekkel a párton belül és a holdudvarában, amelyek két évvel ezelőtti vereségéhez vezettek. Ezeket a jelenségeket, a korrupciótól az alternatív gondolkodásra való képesség hiányáig nyíltan fel kell tárni,még ha ez rövid távon bizonyos veszteségekkel is jár;

ha lesz intellektuális ereje gyorsan és meggyőzően egy modern demokratikus és baloldali szociáldemokrata alternatívát kidolgozni;

ha rokonszenves, szerethető párt lesz;

ha képes lesz más demokratikus erőkkel összefogni;

ha tisztázza nemcsak az elmúlt 8 évhez, hanem a rendszerváltás óta eltelt időszakhoz való viszonyát;

ha képes lesz egyidejűleg elkötelezetten nemzeti, európai és globális értékeket megjeleníteni;

ha be tudja bizonyítani, hogy nem szűk párt, vagy csoportérdekeket képvisel, hanem a társadalom nagy részét szolgálja.

Radikális szociáldemokrata irányú változás nélkül nem lehet választ adni arra, hogy az országot gazdasági csődbe vivő, a demokratikus intézményeket aláásó és a nemzetet elszigetelő kormánypolitika miért nem tudta a legnagyobb ellenzéki erőt, a szocialistákat és más ellenzéki csoportokat a jelenleginél sokkal jobban mozgósítani. Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi rezsim hatalmon maradásának ugyanazok az okai, mint hatalomra jutásának. Vagyis a Fidesz nem egyszerűen sikeres demagógiával, különleges politikai marketinggel, lenyűgöző vezető személyiségekkel győzött, és nem ezeknek köszönhetően tartotta meg a többségét.

Nem lebecsülve a nehéz világgazdasági és globális pénzügyi tényezőket, a nemzetközi szociáldemokrácia remélhetőleg csak átmeneti visszaesését az igazi belső ok a szocialisták és szociálliberálisok gyatra teljesítményében, erkölcsi hanyatlásában, anti- intellektualizmusában keresendő. Ez azt is jelenti, hogy a szocialista párt nem kizárólag kommunikációs ügyetlenségei, elavult szervezeti struktúrája és meghatározó vezetői számottevő részének elfáradása és tekintélyvesztése miatt került ilyen helyzetbe.

Igazságtalan lennék, ha nem utalnék arra, hogy a szocialisták az elmúlt másfél évben nagy munkát végeztek és kétségtelen eredményeket értek el.

A választási vereség után a szocialista párt csaknem a megsemmisülés szélére került, elszigetelődött, megosztottá vált és perspektívátlannak tűnt, mára a társadalmi elutasítottság nagyon-nagy mértékben csökkent, eddigi pozícióit némileg megerősítette, egysége helyreállt.

Látszanak bizonyos eredményei az eszmei és politikai útkeresésnek, lassan, de meglehetősen egyértelműen markánsabban baloldali irányba indult el, vitathatatlan a demokratikus elkötelezettsége, vállalja a nemzeti és az európai érdekek harmonizálását és képviseletét, a nemzetközi szociáldemokrácia általánosan elismert és megbecsült tagja.

Ezek igen jelentős, de korlátozott hatású eredmények, a társadalom jelentős hányada még csak részben, vagy alig érzékelte.

3.

Ma a magyarországi válság általános és mély. A lakosság 40%-a a szegénységi küszöb környékén, vagy alatta él, vagyis az elnyomorodás megkerülhetetlenül szembeötlő és a mindennapokat meghatározóan befolyásoló valóság. Újra visszatérő kérdésünk tehát az, miért nem tudnak az ellenzéki gondolatok és szervezetek több embert vonzani, miért nem tudnak hatékonyabbak és erősebbek lenni? Hiszen közismert, hogy az elhúzódó és nagyon mély válságok általános elégedetlenségre, éles társadalmi ellentétekre, végül radikális eszmei és szervezeti formák megjelenéséhez vezetnek.

Ha a világtörténelemből veszünk példát, érdemes felidézni az 1929-ben kezdődött nagy válságot. Azt a nagy világválságot, amely kiterjedt Észak-Amerikára, egész Európára és a tőlük függő többi kontinensre és országra. A radikális megoldáskeresés három élesen megkülönböztethető tartalommal és ennek megfelelő formákkal jelentkezett. Az egyik a forradalmi baloldali modell, amely Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában és Németországban volt a legerősebb.

A másik a szélsőjobboldali fasiszta modell, amely a későbbiekben az előbb említett országokban is diadalmaskodott. A harmadik a liberális-demokratikus modell, amely a roosevelti New-Deal-ben jutott kifejezésre. Ez utóbbi vált a legsikeresebbé és a legvonzóbbá, a szociáldemokrácia is a liberális demokrácia értékrendjét tekintette és tekinti továbbfejlesztendő szilárd alapnak. Ma Magyarországon hol tartunk? Jelentkezik-e az előbbi három irányzat, és az új körülményeknek megfelelően jelent-e meg új? Azt tudjuk konstatálni, hogy Magyarországon a múlt század 30-es éveinek irányzatai körül mindegyik jelen van, de egyik sem átütően, jelentős mozgósító erővel. 

A különbség az, hogy a nagy válság idején az említett három irányzat mindegyike nagyon nagy erőt és tömegbázist képviselt. A mai Magyarországon az említett baloldali, szélsőjobboldali, valamint liberális-demokratikus irányzatok nem rendelkeznek különös mozgósító erővel, a táradalom nagy része számára egyik sem ígér megváltást, már csak azért sem, mert az említett három irányzatot a magyar társadalom kipróbálta és mindháromban csalódott. A világtörténelem nem produkált mindmáig negyedik irányzatot, amely körülhatároltságában, markánsságában, társadalmi hatásában hasonlítható lenne a három fő irányzathoz.

A sajátos magyar kontextusban, azaz figyelembe véve az ország történelmét, társadalmi struktúráját, eszmei előzményeit és nemzetközi beágyazottságát, a kiútkeresés csakis az európai mintáknak megfelelően történhet. Bármennyire lenyűgöznek a kelet-ázsiai gyors eredmények, tudomásul kell venni, hogy számunkra sem a kínai, sem a kistigris minta nem járható. Elvileg elképzelhető lenne egy sajátos magyar út keresése, vagyis a sokat emlegetet és sokszor álmodott harmadik út. Érthető ez a törekvés, hiszen az emberi természetben benne van a kompromisszumkeresés és van elég indok arra, hogy a társadalmak a létező utakért és megoldásokért ne lelkesedjenek.

Ám a sajátos magyar út, amely nem egyszerűen a helyi állapotokra alkalmazza a létező megoldásokat, nem út, hanem zsákutca, hiszen sem teoretikusan, sem a gyakorlatban ilyen sajátos út nem létezik. Magyarország ezer szállal kapcsolódik az őt körülvevő európai és atlanti világhoz. Ezeket a szálakat el lehet tépni, de ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen stagnálunk, hanem visszazuhanunk abba a múltba, amelyet túlélése érdekében a magyarság már Szent István királyunk idején elvetett. Ezzel a fejtegetéssel azonban semmi újat nem mondunk, csupán azt a véleményünket kívánjuk hangsúlyozni, hogy a jelenlegi életképes opciók a hatalmas újabb tudományos-technikai vívmányok és teljes társadalmi átrendeződés ellenére sem haladták meg a XX. században létrejött fő irányokat.

4.

Ezen hosszú és korlátozottan használható fejtegetések után ideje rátérnem arra, hogy szerintem milyen tennivalók vannak a jelen körülmények között a magyar társadalom és a szocialista párt számára:

Nem kétséges, hogy a jelenlegi gazdaság-, társadalom-, oktatás-, kultúr- vagy tudománypolitikát nem lehet és ha lehet, akkor nem érdemes folytatni, de ki kell mondani azt is, hogy olyan gazdaság- és társadalompolitikáról nem tudunk, amely gyorsan, hatékonyan a társadalom számottevő csoportjainak alapvető igényeit kielégítené;

Amit ma tenni lehet, az két fő gondolkodási és cselekvési irányként fogalmazható meg: az egyik rövidtávú tüneti kezelés, amely enyhíti a fájdalmakat. A másik egy tudományos igényű, a magyar hátteret a világgazdaság és a világpolitika fő trendjeit messzemenően figyelembe vevő diagnózis készítése;

Az azonnali feladatokat a következők jelenthetik:

az összeomlás felé és a katasztrófába zuhanás megakadályozása;

a csaknem teljes elszigetelődés folyamatának megállítása, a bizalmi viszony helyreállítása az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal, az IMF-el, a világ legjelentősebb gazdasági és pénzügyi szervezeteivel és ennek alapján a magyar érdekek sikeres képviselete;

Politikai területen viszonylag gyorsabban lehet haladni, itt az első lépések közé tartozhat a demokratikus intézmények helyreállítása, működésük biztosítása. Ez magába foglalja a jelenlegi alkotmány és a sarkalatos törvények visszavonását, a médiatörvény eltörlését.

A magyar demokratikus erők két irányban tájékozódhatnak:

széles demokratikus front létrehozása, amely parlamenten kívüli eszközökkel, de erőszakmentesen folytatna nyomásgyakorlást és felkészülne a kormányváltásra;

a feltételeket megteremtése olyan össznemzeti konzultáció számára, amelyben a jelenlegi ellenzék és a kormánypárt nyitottabb, a nemzet jövőjét komolyan vevő és anti-autoriter csoportjai egyaránt részt vennének. 

Az MSZP-nek meghatározó szerepet kell vállalnia a kezdeményezésben és a végrehajtásban, de kiemelkedő súlya ellenére sem kell dominálnia a demokratikus egységfrontban. Az MSZP azzal játszhat a magyar társadalom számára pozitív szerepet, ha felelős ellenzéki politikát kezdeményez. A felelős ellenzéki politika célja, hogy:

középpontba helyezi a magyar gazdaság és társadalom összeomlásának elkerülését, az ország megóvását kiszámíthatatlan következményű konfliktusoktól;

mozgósít a szélsőséges erők további térnyerése ellen;

tudatosítja a társadalomban a magyar nemzeti értékek és törekvések összhangját az Európai Unió elveivel és céljaival;

olyan politikai kultúrát törekszik megvalósítani, amely elsősorban dialóguson és nem konfrontáción keresztül kíván eredményt elérni;

civilizált és értelmes vitakultúrát és légkört valósít meg, amelyben nem éles hangú és alacsony színvonalú ordítozások és durva szavak helyettesítik az érveket.

5. 

Egy társadalom normális működéséhez hozzátartozik a kormány és az ellenzék közötti egyidejű szembenállás és együttműködés. Az egyidejű szembenállás és együttműködés különböző formájú konstruktív együttműködésben szokott megnyilvánulni. Ez a demokráciákban elfogadott és kívánatos modell a mai Magyarországon nem tud érvényesülni. A nyilvánvaló akadályok közé tartozik az, hogy Magyarország jelenleg egy olyan féldemokrácia, amelyben a modern demokrácia fontos követelménye, azaz a fékek és ellensúlyok szerves beépülése a politikai rendszerbe csaknem teljes mértékben leépült.

Természetesen a hatékony konstruktív ellenzéki szerep kibontakozását gátolja az ellenzék gyengesége és megosztottsága is. Ez utóbbi tényező azonban lehet a magyarázat egy része, de semmiképpen sem igazolhatja a kialakult állapotokat, hiszen egy erős kormánypártnak a jelentékeny társadalmi felhatalmazással ugyan élnie kell, de sohasem visszaélni, mint ahogyan ez jelenleg a többségi elvre hivatkozva általánossá vált.

Mindezen akadályozó, kiábrándító és zavaró tényezők ellenére szükséges keresni azokat a területeket, amelyeken a kormány és az ellenzék között bizonyos érintkezések kibontakozhatnak.

Ezek a következő területek:

A kormányon lévő erőknek a nem szélsőséges, a szélsőségesekkel együttműködést elutasítani képes csoportjaival az elsőszámú közös érdek az egyre nyugtalanítóbb, belső társadalmi katasztrófával fenyegető és nemzetközi elszigeteltséget eredményező szélsőjobboldali politikai párt a Jobbik és a vele azonos, vagy hasonló platformon álló különféle szerveződések térnyerésének megállítása, visszaszorítása és eljelentéktelenítése.

Össznemzeti érdek Magyarország nemzetközi pária-státuszának sürgős megváltoztatása. Ennek előfeltétele Európai Uniós tagságunk megerősítése, az Uniós alapelvek és alapértékek maradéktalan elfogadása.

Csak széleskörű összefogással lehet elkerülni a jelenlegi gazdasági válság további mélyülését, az ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan hatású társadalmi robbanások feltörését.

A társadalmi-politikai konszenzus hiánya súlyos következményekkel járt a határon túli magyarok társadalmi pozícióira, érdekérvényesítési képességükre. Jelenleg szinte minden egyes szomszédos országban a magyarság megosztott, szervezeteik egymás ellen harcolnak és későbbi lehetőségeiket is súlyosan veszélyezteti az, hogy a kormánypolitika bevonni igyekszik őket a kiélezett hazai konfrontációkba, eszközül használva a magyar kisebbség történelmi és jelenlegi sérelmeit.

Sajnálattal kell megállapítani, hogy mindeddig a kormánypárt a konstruktív ellenzékiséget nem igényelte, napi tevékenységével és nyilatkozataival ezt elutasította. Most drámaian új helyzet van. A kormánypártnak el kell döntenie, hogy továbbsodródik-e a szélsőséges jobboldallal való együttműködés, a gazdasági katasztrófa és a nemzetközi elszigetelődés útján, vagy pedig képes-e, kész-e a demokratikus erőkkel bizonyos nemzeti minimumban, demokratikus alapértékekben, uniós és atlantista irányvonal folytatásában együttműködni.

Balogh András /