Megjelent a Népszavában!!!!
Gondolatok a kiútkeresésről
1. Az alábbiakban az általános magyar válságról, a szocialisták lehetséges opcióiról, a demokratikus erők összefogásáról és a konstruktív ellenzékiségről teszek néhány észrevételt továbbgondolás céljából.
Ma Magyarországon kevesen vitatják, hogy régóta húzódó és egyre mélyülő általános válság alakult ki, amely nem csak kormányzati válság, nem csak alkotmányos válság, nem csak gazdasági és pénzügyi válság, hanem mindezek együtt, sőt kiterjed az emberek közötti viszonyokra, a legalapvetőbb erkölcsi normák értelmezésére, a legfontosabb közintézmények működésére.
Ez azt is jelenti, hogy ha valamilyen csoda folytán viszonylag rövid időn belül rendbe jönnének az ország pénzügyei, nem remélt hatalmas erőforrásokhoz jutna és a parlament, a bíróságok, a média demokratikus elvek mentén működnének, akkor is roppant nagy erőforrásokat követelne meg egy egészséges, demokratikus, önmagában bízó társadalom létrehozása. Akkor is megmaradna számos jelenség, amely beteggé teszi a társadalmat. Természetesen, ez nem ad felmentést a jelenlegi rendszer, a kormány, és a kialakult tekintélyuralmi intézmények és viszonyok működtetői, támogatói és haszonélvezői számára.
A magyar valósághoz hozzátartozik, hogy nem egyszerűen a jelenlegi autoriter kormányzat vesztette el hitelét és generál közönyt, kiábrándulást és ellenszenvet, hanem hasonlóan vonzerejét vesztettek, fantáziátlanok és hiteltelenek a politikai élet többi szereplői, az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és az értelmiségi csoportosulások nagy része. Amikor nagyon helyesen és bizonyíthatóan megállapítjuk, hogy a jelenlegi rendszer, beleértve minden intézményét, elvesztette tekintélyét és mozgósító erejét, azonnal elkerülhetetlenül hozzá kell tennünk, hogy ennek a kormánynak széles körű támogatást és megbecsülést élvező egységes ellenzéke nincs, a magyar társadalom nagy része kiábrándult az egész politikai elitből, nem lát értelmes és megvalósítható alternatívát.
2.
Igaz a fenti megállapítás az MSZP-re is? Alapvetően igen, de némi megszorítással. Nem vitás ugyanis, hogy az ellenzéken belül a szocialista párt jelenthet kormányzóképes alternatívát, de hozzá kell tennem, csak bizonyos feltételekkel. Akkor,
ha lesz politikai ereje leszámolni azokkal a jelenségekkel a párton belül és a holdudvarában, amelyek két évvel ezelőtti vereségéhez vezettek. Ezeket a jelenségeket, a korrupciótól az alternatív gondolkodásra való képesség hiányáig nyíltan fel kell tárni,még ha ez rövid távon bizonyos veszteségekkel is jár;
ha lesz intellektuális ereje gyorsan és meggyőzően egy modern demokratikus és baloldali szociáldemokrata alternatívát kidolgozni;
ha rokonszenves, szerethető párt lesz;
ha képes lesz más demokratikus erőkkel összefogni;
ha tisztázza nemcsak az elmúlt 8 évhez, hanem a rendszerváltás óta eltelt időszakhoz való viszonyát;
ha képes lesz egyidejűleg elkötelezetten nemzeti, európai és globális értékeket megjeleníteni;
ha be tudja bizonyítani, hogy nem szűk párt, vagy csoportérdekeket képvisel, hanem a társadalom nagy részét szolgálja.
Radikális szociáldemokrata irányú változás nélkül nem lehet választ adni arra, hogy az országot gazdasági csődbe vivő, a demokratikus intézményeket aláásó és a nemzetet elszigetelő kormánypolitika miért nem tudta a legnagyobb ellenzéki erőt, a szocialistákat és más ellenzéki csoportokat a jelenleginél sokkal jobban mozgósítani. Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi rezsim hatalmon maradásának ugyanazok az okai, mint hatalomra jutásának. Vagyis a Fidesz nem egyszerűen sikeres demagógiával, különleges politikai marketinggel, lenyűgöző vezető személyiségekkel győzött, és nem ezeknek köszönhetően tartotta meg a többségét.
Nem lebecsülve a nehéz világgazdasági és globális pénzügyi tényezőket, a nemzetközi szociáldemokrácia remélhetőleg csak átmeneti visszaesését az igazi belső ok a szocialisták és szociálliberálisok gyatra teljesítményében, erkölcsi hanyatlásában, anti- intellektualizmusában keresendő. Ez azt is jelenti, hogy a szocialista párt nem kizárólag kommunikációs ügyetlenségei, elavult szervezeti struktúrája és meghatározó vezetői számottevő részének elfáradása és tekintélyvesztése miatt került ilyen helyzetbe.
Igazságtalan lennék, ha nem utalnék arra, hogy a szocialisták az elmúlt másfél évben nagy munkát végeztek és kétségtelen eredményeket értek el.
A választási vereség után a szocialista párt csaknem a megsemmisülés szélére került, elszigetelődött, megosztottá vált és perspektívátlannak tűnt, mára a társadalmi elutasítottság nagyon-nagy mértékben csökkent, eddigi pozícióit némileg megerősítette, egysége helyreállt.
Látszanak bizonyos eredményei az eszmei és politikai útkeresésnek, lassan, de meglehetősen egyértelműen markánsabban baloldali irányba indult el, vitathatatlan a demokratikus elkötelezettsége, vállalja a nemzeti és az európai érdekek harmonizálását és képviseletét, a nemzetközi szociáldemokrácia általánosan elismert és megbecsült tagja.
Ezek igen jelentős, de korlátozott hatású eredmények, a társadalom jelentős hányada még csak részben, vagy alig érzékelte.
3.
Ma a magyarországi válság általános és mély. A lakosság 40%-a a szegénységi küszöb környékén, vagy alatta él, vagyis az elnyomorodás megkerülhetetlenül szembeötlő és a mindennapokat meghatározóan befolyásoló valóság. Újra visszatérő kérdésünk tehát az, miért nem tudnak az ellenzéki gondolatok és szervezetek több embert vonzani, miért nem tudnak hatékonyabbak és erősebbek lenni? Hiszen közismert, hogy az elhúzódó és nagyon mély válságok általános elégedetlenségre, éles társadalmi ellentétekre, végül radikális eszmei és szervezeti formák megjelenéséhez vezetnek.
Ha a világtörténelemből veszünk példát, érdemes felidézni az 1929-ben kezdődött nagy válságot. Azt a nagy világválságot, amely kiterjedt Észak-Amerikára, egész Európára és a tőlük függő többi kontinensre és országra. A radikális megoldáskeresés három élesen megkülönböztethető tartalommal és ennek megfelelő formákkal jelentkezett. Az egyik a forradalmi baloldali modell, amely Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában és Németországban volt a legerősebb.
A másik a szélsőjobboldali fasiszta modell, amely a későbbiekben az előbb említett országokban is diadalmaskodott. A harmadik a liberális-demokratikus modell, amely a roosevelti New-Deal-ben jutott kifejezésre. Ez utóbbi vált a legsikeresebbé és a legvonzóbbá, a szociáldemokrácia is a liberális demokrácia értékrendjét tekintette és tekinti továbbfejlesztendő szilárd alapnak. Ma Magyarországon hol tartunk? Jelentkezik-e az előbbi három irányzat, és az új körülményeknek megfelelően jelent-e meg új? Azt tudjuk konstatálni, hogy Magyarországon a múlt század 30-es éveinek irányzatai körül mindegyik jelen van, de egyik sem átütően, jelentős mozgósító erővel.
A különbség az, hogy a nagy válság idején az említett három irányzat mindegyike nagyon nagy erőt és tömegbázist képviselt. A mai Magyarországon az említett baloldali, szélsőjobboldali, valamint liberális-demokratikus irányzatok nem rendelkeznek különös mozgósító erővel, a táradalom nagy része számára egyik sem ígér megváltást, már csak azért sem, mert az említett három irányzatot a magyar társadalom kipróbálta és mindháromban csalódott. A világtörténelem nem produkált mindmáig negyedik irányzatot, amely körülhatároltságában, markánsságában, társadalmi hatásában hasonlítható lenne a három fő irányzathoz.
A sajátos magyar kontextusban, azaz figyelembe véve az ország történelmét, társadalmi struktúráját, eszmei előzményeit és nemzetközi beágyazottságát, a kiútkeresés csakis az európai mintáknak megfelelően történhet. Bármennyire lenyűgöznek a kelet-ázsiai gyors eredmények, tudomásul kell venni, hogy számunkra sem a kínai, sem a kistigris minta nem járható. Elvileg elképzelhető lenne egy sajátos magyar út keresése, vagyis a sokat emlegetet és sokszor álmodott harmadik út. Érthető ez a törekvés, hiszen az emberi természetben benne van a kompromisszumkeresés és van elég indok arra, hogy a társadalmak a létező utakért és megoldásokért ne lelkesedjenek.
Ám a sajátos magyar út, amely nem egyszerűen a helyi állapotokra alkalmazza a létező megoldásokat, nem út, hanem zsákutca, hiszen sem teoretikusan, sem a gyakorlatban ilyen sajátos út nem létezik. Magyarország ezer szállal kapcsolódik az őt körülvevő európai és atlanti világhoz. Ezeket a szálakat el lehet tépni, de ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen stagnálunk, hanem visszazuhanunk abba a múltba, amelyet túlélése érdekében a magyarság már Szent István királyunk idején elvetett. Ezzel a fejtegetéssel azonban semmi újat nem mondunk, csupán azt a véleményünket kívánjuk hangsúlyozni, hogy a jelenlegi életképes opciók a hatalmas újabb tudományos-technikai vívmányok és teljes társadalmi átrendeződés ellenére sem haladták meg a XX. században létrejött fő irányokat.
4.
Ezen hosszú és korlátozottan használható fejtegetések után ideje rátérnem arra, hogy szerintem milyen tennivalók vannak a jelen körülmények között a magyar társadalom és a szocialista párt számára:
Nem kétséges, hogy a jelenlegi gazdaság-, társadalom-, oktatás-, kultúr- vagy tudománypolitikát nem lehet és ha lehet, akkor nem érdemes folytatni, de ki kell mondani azt is, hogy olyan gazdaság- és társadalompolitikáról nem tudunk, amely gyorsan, hatékonyan a társadalom számottevő csoportjainak alapvető igényeit kielégítené;
Amit ma tenni lehet, az két fő gondolkodási és cselekvési irányként fogalmazható meg: az egyik rövidtávú tüneti kezelés, amely enyhíti a fájdalmakat. A másik egy tudományos igényű, a magyar hátteret a világgazdaság és a világpolitika fő trendjeit messzemenően figyelembe vevő diagnózis készítése;
Az azonnali feladatokat a következők jelenthetik:
az összeomlás felé és a katasztrófába zuhanás megakadályozása;
a csaknem teljes elszigetelődés folyamatának megállítása, a bizalmi viszony helyreállítása az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal, az IMF-el, a világ legjelentősebb gazdasági és pénzügyi szervezeteivel és ennek alapján a magyar érdekek sikeres képviselete;
Politikai területen viszonylag gyorsabban lehet haladni, itt az első lépések közé tartozhat a demokratikus intézmények helyreállítása, működésük biztosítása. Ez magába foglalja a jelenlegi alkotmány és a sarkalatos törvények visszavonását, a médiatörvény eltörlését.
A magyar demokratikus erők két irányban tájékozódhatnak:
széles demokratikus front létrehozása, amely parlamenten kívüli eszközökkel, de erőszakmentesen folytatna nyomásgyakorlást és felkészülne a kormányváltásra;
a feltételeket megteremtése olyan össznemzeti konzultáció számára, amelyben a jelenlegi ellenzék és a kormánypárt nyitottabb, a nemzet jövőjét komolyan vevő és anti-autoriter csoportjai egyaránt részt vennének.
Az MSZP-nek meghatározó szerepet kell vállalnia a kezdeményezésben és a végrehajtásban, de kiemelkedő súlya ellenére sem kell dominálnia a demokratikus egységfrontban. Az MSZP azzal játszhat a magyar társadalom számára pozitív szerepet, ha felelős ellenzéki politikát kezdeményez. A felelős ellenzéki politika célja, hogy:
középpontba helyezi a magyar gazdaság és társadalom összeomlásának elkerülését, az ország megóvását kiszámíthatatlan következményű konfliktusoktól;
mozgósít a szélsőséges erők további térnyerése ellen;
tudatosítja a társadalomban a magyar nemzeti értékek és törekvések összhangját az Európai Unió elveivel és céljaival;
olyan politikai kultúrát törekszik megvalósítani, amely elsősorban dialóguson és nem konfrontáción keresztül kíván eredményt elérni;
civilizált és értelmes vitakultúrát és légkört valósít meg, amelyben nem éles hangú és alacsony színvonalú ordítozások és durva szavak helyettesítik az érveket.
5.
Egy társadalom normális működéséhez hozzátartozik a kormány és az ellenzék közötti egyidejű szembenállás és együttműködés. Az egyidejű szembenállás és együttműködés különböző formájú konstruktív együttműködésben szokott megnyilvánulni. Ez a demokráciákban elfogadott és kívánatos modell a mai Magyarországon nem tud érvényesülni. A nyilvánvaló akadályok közé tartozik az, hogy Magyarország jelenleg egy olyan féldemokrácia, amelyben a modern demokrácia fontos követelménye, azaz a fékek és ellensúlyok szerves beépülése a politikai rendszerbe csaknem teljes mértékben leépült.
Természetesen a hatékony konstruktív ellenzéki szerep kibontakozását gátolja az ellenzék gyengesége és megosztottsága is. Ez utóbbi tényező azonban lehet a magyarázat egy része, de semmiképpen sem igazolhatja a kialakult állapotokat, hiszen egy erős kormánypártnak a jelentékeny társadalmi felhatalmazással ugyan élnie kell, de sohasem visszaélni, mint ahogyan ez jelenleg a többségi elvre hivatkozva általánossá vált.
Mindezen akadályozó, kiábrándító és zavaró tényezők ellenére szükséges keresni azokat a területeket, amelyeken a kormány és az ellenzék között bizonyos érintkezések kibontakozhatnak.
Ezek a következő területek:
A kormányon lévő erőknek a nem szélsőséges, a szélsőségesekkel együttműködést elutasítani képes csoportjaival az elsőszámú közös érdek az egyre nyugtalanítóbb, belső társadalmi katasztrófával fenyegető és nemzetközi elszigeteltséget eredményező szélsőjobboldali politikai párt a Jobbik és a vele azonos, vagy hasonló platformon álló különféle szerveződések térnyerésének megállítása, visszaszorítása és eljelentéktelenítése.
Össznemzeti érdek Magyarország nemzetközi pária-státuszának sürgős megváltoztatása. Ennek előfeltétele Európai Uniós tagságunk megerősítése, az Uniós alapelvek és alapértékek maradéktalan elfogadása.
Csak széleskörű összefogással lehet elkerülni a jelenlegi gazdasági válság további mélyülését, az ellenőrizhetetlen és kiszámíthatatlan hatású társadalmi robbanások feltörését.
A társadalmi-politikai konszenzus hiánya súlyos következményekkel járt a határon túli magyarok társadalmi pozícióira, érdekérvényesítési képességükre. Jelenleg szinte minden egyes szomszédos országban a magyarság megosztott, szervezeteik egymás ellen harcolnak és későbbi lehetőségeiket is súlyosan veszélyezteti az, hogy a kormánypolitika bevonni igyekszik őket a kiélezett hazai konfrontációkba, eszközül használva a magyar kisebbség történelmi és jelenlegi sérelmeit.
Sajnálattal kell megállapítani, hogy mindeddig a kormánypárt a konstruktív ellenzékiséget nem igényelte, napi tevékenységével és nyilatkozataival ezt elutasította. Most drámaian új helyzet van. A kormánypártnak el kell döntenie, hogy továbbsodródik-e a szélsőséges jobboldallal való együttműködés, a gazdasági katasztrófa és a nemzetközi elszigetelődés útján, vagy pedig képes-e, kész-e a demokratikus erőkkel bizonyos nemzeti minimumban, demokratikus alapértékekben, uniós és atlantista irányvonal folytatásában együttműködni.
Balogh András /
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
13. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
14. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
16. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
17. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
18. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
19. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
22. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
23. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
24. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
26. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
29. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
30. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
31. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
34. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
37. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
38. Sztárok minden mennyiségben, de azért van más is. ♥
► Üdvözöllek! Köszi, hogy ide látogattál erre a honlapra.
kispipin.hupont.hu
39. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
40. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
41. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
42. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
43. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
44. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
45. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
46. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
47. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
49. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!
kinkia.hupont.hu
51. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
52. Studio-2.0
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
studio.hupont.hu
53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
developer.hupont.hu
54. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012
► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK
jezusuzenetek.hupont.hu
55. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
56. tószegi naptár /HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM/
► "Aki felhagy a reklámozással, hogy ezzel pénzt spóroljon meg, ugyanígy megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg." ( Henry Ford )
toszeginaptar.hupont.hu
► Üdv az oldalamon! Az oldalnak új szerkesztője van: ♥Natasa♥ Ez nem egy nevelde hanem egy lovakról szóló oldal! Léccives látogass el többször! ßy:~Natasa~
lonevelde-pacikkal.hupont.hu
58. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
59. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
60. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
61. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
62. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités
► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek
ancsacs.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
64. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
66. Miley Cyrus as Hannah Montana ~ Ez a Te Oldalad,valamint a Te Kedvenced! ;)
► Ha szeretitek Miley Cyrus-t, vagy Hannah Montana-t, esetleg a sorozatot, akkor Itt a Ti oldalatok! Napi friss, hírek-infók Miley-ról! Képek és egy csomó extra! Legjobb Miley Cyrus Rajongói oldal - Ez biztos! Te is megszereted, hidd el! <3 :)
millzy.hupont.hu
67. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
68. GYORSTISZTÍTÓ SZALON - PATYOLAT EGER
► Patyolat, vegytisztítás, mosás, szőnyegtisztítás, bőrtisztítás, lakástextil tisztítás, gyapjú tisztítás, ruhafestés
patyolateger.hupont.hu
69. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
70. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
71. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!
► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!
starokmindenhol.hupont.hu
72. Boldog,Vidám,Rémisztő történetek
► Ha szereted a történeteket, akkor jó helyen jársz.Itt minden féle történet van ami pont NEKED a legkedvesebb.Ha a vidám történet tetszik akkor lehet látni jobb oldalt a menüben. Még ott lesznek a rémisztő és boldog történetek.
kiralytortenetek.hupont.hu
73. Welcome!
► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black
starfan.hupont.hu
74. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)
► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03
bichon-fajtamentes.hupont.hu
75. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Sokan tették fel e kérdéseket: "Mi történt ezek után, mit írtál azóta?" Az Élet megy tovább, és vele én is sántikálva ballagok. Ahogy írtam, a sorok néha "maguktól" íródnak, megalapozva a továbbiakat... Lassan jövök, és biztosan... :-)
solverus-versek-xiii.hupont.hu