Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke – aki magáról már csak, mint a magyarok vezetője beszél, mint például Litvániában pár nappal ezelőtt – nagyon jelentős – bár már semmilyen tiltakozó társadalmi reakciót ki nem váltó – fajelméleti beszédet adott elő Ópusztaszeren a még a Kádár rendszerben építeni kezdett nemzeti giccsparkban egy hatalmas Turul szobor – a Nemzeti Összetartozás Emlékműve – avatásának az alkalmából múlt szombaton.
Egy pár szót a Nemzeti Összetartozás Emlékművéről. Ez egy kitárt szárnyú 210 cm magas bronz turulmadár karddal a karmai között. A talapzata hét méter magas süttői mészkőből faragott oszlop stilizáltan egy kopjafát idéz, azonban a rávésett motívumok – indás mintázat – alapján – a szó tényleges és átvitt értelmében is – egy pásztorbotra emlékeztet, azt idézi.
Amit a Turulról tudni érdemes: A Turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. A magyarság hadi jelvénye volt Géza fejedelemig. Onnantól fogva értelemszerűen a kereszt lett a jel és jelvény, amiképpen a magyarság is áttért a keresztény hitre és a feudális államra a nyugati modernizáció első lépéseként. Ettől az időszaktól kezdve majdnem a teljes feledés jut a Turul számára osztályrészül mindaddig, amíg a XIX. századi nemzetté válási folyamat részeként ismét felelevenítik a magyarság eredet mítoszait benne a Turullal, mint jelképpel.
A Turul fokozatosan a magyar nacionalizmus jelképévé vált, de sorsa végleg akkor pecsételődött meg, amikor 1919. augusztus 3-án megalapították a Turul Szövetséget a Budapesti Tudományegyetemen és a Szövetség jelképének a Turult választották. Ez volt a legnagyobb, országos szintű felsőoktatási diákszervezet, s jelentős része volt a zsidók elleni rendszeres egyetemi atrocitások, és az 1928 után minden tanévkezdéskor megrendezett antiszemita tüntetések szervezésében. A turulosok IV. Károly visszatérési kísérletei alkalmával még Horthy mellé álltak, később azonban a Szövetség a Horthy rendszert fajvédő alapról bírálta, s követelte a zsidók elleni hathatós fellépést. A Szövetségnek a ’30-as évek elejétől már körülbelül 40 000 tagja volt. A szövetséget végül 1945-ben oszlatták fel.
A Turul Szövetség fő ideológiai célja a fajvédelem, azaz egyrészt az antiszemitizmus, másrészt a németellenesség volt. A fajvédelem mellett a másik fontos céljának a revíziót tartotta.
A második világháborúban játszott magyar szerep, valamint a holocaust és az ország teljes kifosztottsága és pusztulása örökre diszkreditálta a fajvédelmet és az ehhez szorosan kapcsolódó – ennek mintegy jelképévé váló – Turult is.
A Turul első rehabilitációja a Bp. XII. kerületben közpénzen ám teljesen törvényellenesen felállított Turul szobor volt, amit a Fideszes önkormányzat állított fel szorosan együttműködve a Jobbikkal, majd fideszesek akadályozták meg hatósági és bírósági határozatok ellenére a lebontását. Diadalmasan áll mind a mai napig azon a helyen, ahová minden törvénnyel szembehelyezkedve felállították 2005. október 22-én.
Azt, hogy a dolog akkor nem volt véletlen, hogy a Turul épp annyira kedves a Fidesznek is, mint a Jobbiknak – akárcsak az árpádsávos zászló – jól mutatja, hogy 2012. szeptember 29-én – Szent Mihály arkangyal napján, ki a Biblia szerint az Isten ellen fellázadt Sátánt eltiporta, és lándzsájával átszúrta, majd letaszította a földre – a hivatalos Magyarország – megválasztott miniszterelnöke által – hivatalosan is visszaemelte Ópusztaszeren a Turult a magyarság szimbólumai közé. Ennek a folyamatnak volt verbális kísérője Orbán Viktor egyelőre miniszterelnök, de hite és reményei szerint egyszerűen csak „a magyarok vezetője” szoboravató beszéde.
Nézzük tehát a beszéd legjellegzetesebb részeit!
„A Turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onanntól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.”
Miniszterelnökünk, a mi kedves Vezetőnk már a kezdéssel megadja az alaphangot, a beszéd fő motívumát. Vérségi alapon tartoznak egybe a magyarok, a vér az az elem, ami a magyart magyarrá teszi, az a kapocs, ami a magyart a magyarral egybefűzi. Azért jöhetünk magyarként világra, mert a vérségi kötelék által bennünk születésünkkel köt újra és újra vérszövetséget a hét törzs vezére, születésünkkel hozzuk létre újra és újra Szent István által a magyar államot és a Turul, mint őskép – ha jelent valamit is egyáltalán ez a kifejezés – adja meg a kifejezését a magyarság vérségi összetartozásának a magyarság kezdete óta.
„Aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. Aki kormányoz, tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. A jelekből tudja, mikor van ideje szólásnak, és mikor van ideje a hallgatásnak. Ma Szent Mihály napján szólok Önökhöz. Szent Mihály napja a gazdasági év fordulója. A régi szokás szerint a pásztorok ilyenkor adnak számot a rájuk bízott jószágról. Mifelénk az a mondás járja, hogy Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, a behajtás napján csak az a pásztor, aki elszámol. A politikus és a gazdaember egyaránt pásztor is: el kell számolnia a rábízottakkal. ……. Elszámolni jöttem ma Önökhöz, és elszámolni jöttünk össze mindannyian. Elszámolni a ránkbízottakkal. És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, ma nyugodtan vethetünk számot magunkkal, s mondhatjuk egymásnak: örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat.”
Ebben a részben a miniszterelnök saját elhivatottságáról és arról a képességről beszél, ami – szerinte – alkalmassá teszi a vezető szerepére és egyúttal szükségszerű is, hogy ő a vezető. Ez nem kevesebb, mint valamiféle emberfeletti vagy legalábbis az átlagot nem jellemző képesség: a jelekből olvasás képessége. Nem a tudás, nem a tapasztalat, nem az emberismeret, nem a humánus elköteleződés, nem az egyetemes emberi értékekkel szembeni alázat teszi a vezetőt vezetővé, pláne jó vezetővé, hanem a jelekből olvasás képessége. Majd kinyilvánítja, hogy ő maga nem egyszerűen vezető, hanem egy pásztor, kinek nyája van és Szent Mihály napján el kell számolnia a reá bízott jószággal. És a jó pásztor örömhírt közöl a nyájával. Megtalálta elveszett juhainkat.
Tehát indítottunk egy fajelméleti megközelítéssel a vér és a szülőföld nemzetet teremtő erejével, majd egy könnyed ugrással eljutottunk a választott vezető helyett a felkent vezető személyéig. Azaz miniszterelnökünk magára nem, mint választott és versenyben újra és újra helyt állni köteles demokratikus vezetőre tekint, hanem, mint felkent isteni hatalom által vezetővé vált emberre.
Van azonban mind ezzel, mind a nemzetet vérkötelékkel történő meghatározással egy aprócska kis baj. Ez így nem kevesebb, mint egy – hogy egy klasszikust idézzek Kövér László személyében – náci alapvetés.
De nézzük tovább ezt a veretes és egy demokratikus állam, demokratikusan megválasztott miniszterelnökéhez nem túlságosan illő szöveget.
„Ez a szobor, amit ma Szent Mihály napján avatunk fel, a Nemzeti Összetartozás Emlékműve. Arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé. A magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók szórattak szét ezeréves szálláshelyünkön kívülre, ezért ahhoz, hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükségünk van az összetartozás megerősítésére. Ma két hagyomány, két felfogás, két eszmerendszer, kétféle szív él a magyar politikában. Az egyik elutasítja a nemzeti összetartozást, a másik ezt tekinti kiindulópontnak. Az egyik lemond az elveszett juhokról, a másik folyton keresi. Az egyik szembefordít, a másik nemzeti együttműködést épít. Az egyik megtagadta testvéreit 2004. december 5-én, a másik kiállt mellettük.”
Azt most nem taglalnám, hogy mit is kell értenem a nemzeti összetartozáson. Tartok tőle – a beszéd is erre utal – hogy ez nem is az én, mint inkább kedves vezetőnk megítélésén múlik. Ugyanakkor a miniszterelnök elválasztja az ocsút a búzától, a jót a rossztól. És legott meg is mondja, hogy ki a jó és ki a rossz. Aki elutasítja a nemzetei összetartozást az megtagadja testvéreit, az ezzel kirekeszti magát a nemzetből. Sokszor, sokféleképpen elmondta ezt már ez az ember. De ilyen istentől felkent vezetői minőségben még soha.
„2010-ben a magyarok elsöprő többséggel igent mondtak a nemzeti együttműködésre. Az új kormány hozzáfogott Magyarország alkotmányos újjászervezéséhez, és harcba szállt az emberek munkahelyének és otthonának megvédéséért. Mégis talán a legnagyobb feladat egy új nemzetpolitika kikopácsolása volt, amelynek alapjait már 2001-ben leraktuk, amikor olyan státustörvényt alkottunk, amelynek köszönhetően határon túli honfitársaink újra magyar nyelvű igazolványhoz jutottak. Ennek értelmében fogadta el az Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, és nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. ……. Az egyszerűsített honosítási eljárás révén kiterjesztettük a magyar állampolgárságot, és ennek köszönhetően eddig 320 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, és Magyarország új Alaptörvényébe emeltük a nemzetegyesítés programját………A nemzeti összetartozás napja rólunk, azokról a magyarokról szól, akik elszámolunk minden magyarnak. Ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, éspedig az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Ma Szent Mihály napja van. Ezt adja ma elénk az Írás. Idézem. „Akkor harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is.” Idézet vége……. Nem ismerjük a harc eszközeit, nem ismerjük a harc körülményeit, csak a harc eredményét ismerjük. A sátán számára nem maradt hely, mert Mihály, aki a szeretet, a szolgálat és a derű nem hagyott neki. Mármint helyet. …… Nekünk, a nemzeti összetartozás magyarjainak így kellene a magunk szeretetével, szolgálatával és derűjével kiszorítani minden rosszat és széthúzást a magyar életből.”
Ebben a beszédrészben miniszterelnökünk a maga keresetlen egyszerű módján elsorolja azt a sok jót, amit a sors vagy valami más rámért, majd egy bibliai idézettel a Sátánnal azonosítja mindazokat, akik nem osztoznak ezekben az „isteni” célokban, míg magát már nagyon kevéssé burkoltan Szent Mihály arkangyalhoz hasonlítja, aki szintén rátalált az ő, azaz a nemzet sátánjaira és eltakarította azokat a nemzeti egység útjából.
Voltunk mi már – kik nem mindenben osztozunk a Fidesz és annak vezetője, jelenleg országunk miniszterelnöke világképében – hazaárulók, idegenszívűek, idegenszerűek, legutóbb már labancok, de a SÁTÁN eddig még sosem voltunk.
És a miniszterelnök azt is megmondja, mit kell tenni velünk. Kiszorítani – régi, két világháború közötti antiszemita, rasszista terminológiával élve: kirekeszteni – minket, azaz mindazokat, akik nem tartozunk a nemzethez, mert nem adózunk feltétlen lojalitással és elfogadással felé, mint felkent vezető felé, akik tehát a Sátánnal azonosíthatók.
Így csak a Horthy rendszer fajvédői és a náci Németország fajvédő politikája ignorálta azokat, akiket nem tartott bármely oknál fogva a nemzethez tartozónak. A gondolatmenet ebben a beszédben is ugyanaz, a kirekesztendők köre kevésbé kontúros, mint akkor és ott, de a maghatározás technikája azonos. Ők nem egyek velünk, azaz tehát ők nem is olyanok, mint mi. Rekeszd ki őket, mielőtt még ők rekesztenek ki téged!
Végül az egyelőre még csak miniszterelnök – bár már a valóságban is jóval több annál, de még messze nem az, amivé válni szeretne és aminek e beszédben is megálmodta magát – az alábbiakkal fejezte be mondandóját:
„Az, aki tud olvasni a jelekből, olvashatja. Új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak első parancsolata így hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullanak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvasson a jelekből! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”
Ha valaki, hát a mi miniszterelnökünk tud olvasni a jelekből. Erre természetesen nem mindenki képes csak az erre hivatottak, de ő ilyen és az igaz magyarok is. Tudja tehát, hogy új törvények világa következik, melyek tartalma végtelenül egyszerű. Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Aki erős az fennmaradhat, az élhet és érvényesülhet, a gyengék pedig pusztulásra vannak ítélve.
A német nemszetiszocializmus is ezt az elvet hirdette. Az erős, életképes és emiatt a létezéshez több joggal bíró árja nemzetekre – fajokra – és a gyenge, az elkorcsosult népekre való felosztással, akiknek sorsa a pusztulás.
Orbánnak ebben a beszédében előfordult minden olyan elem, ami ezt a beszédet és a mögötte meghúzódó gondolkodásmódot jellemzi, ami ezt a beszédet és a mögötte meghúzódó gondolkodásmódot náci beszéddé, náci gondolkodássá teszi.
Előadja a faj vérközösségét ami a náci fajelmélet alapja. Halhattuk a közös múlt, a közös eredet, mint a vér mellett a nemzeti közösséget teremtő erő felemlítését. Hallhattuk, hogy az ilyen népek erősek, de erejüket abban lelik, hogy eltaszítják maguktól az idegen elemeket és megőrzik a nemzet tisztaságát és egyneműségét. Az ilyen népnek vele azonos, vele szakrális módon eggyé vált vezetője is van, akinek sorsában osztozik a népe és fordítva.
Bla-bla-bla! – mondhatnánk ezúttal is. Nem történt más csak ami szokott történni. Orbán mindig mindenkor a helynek megfelelően a nézőközönség, a hallgatóság elvárásai szerint beszél. Elintézhetjük ezt a beszédet is tehát azzal, hogy ezúttal is ez történt.
De két okból mégis nagyobb jelentőséget kell ennek a beszédnek tulajdonítanunk az eddigiekhez képest.
Egyrészt látnunk kell, hogy ez a beszéd az orbáni hatalmi politika szerves része. Ebben az országban rövid két év alatt eltörölték a demokráciát, a parlamentarizmust, a jogállamot. Egy párt és annak nagyon szűk vezetése alá gyűrték az államot, a társadalmat és a gazdaságot. Ennek a garnitúrának és vezetőjének nyilvánvaló eszménye a Horthy rendszer hatalmi berendezkedése, társadalmi és gazdasági struktúrája, kulturális ízlése és társadalmi ethosza, ide értve a sovinizmust, revizionizmust és a fajvédő rasszizmust is. De nem kevés vonzódást érez a führerprinzip (vezérelv) uralmi rendszeréhez, illetőleg annak kelet-európai változatához az úgynevezett szocialista (kommunista) diktatúrák hatalmi berendezkedéséhez.
Látnunk kell, hogy milyen szisztematikusan alakítják vissza az országunkat a 30-as évek Horthy Magyarországává az állami, a politikai, a társadalmi, a gazdasági élet minden területén. Ez a beszéd szervesen beleillik abba a sorba, ami azt az utat jellemzi, amire Orbán 2010-ben (vagy inkább már 1998-ban) rálépett.
Ez már szellemi kútmérgezés, ami nem előzmény nélküli. Náci színház állami pénzen gründolásától a Köztársaságnak, mint utcanévnek a kiirtásáig terjed a sor. Ilyen nagy állomásokkal, mint az alaptörvény Horthy rendszert felmentő preambulumáig – bocsánat Nemzeti Hitvallásáig – a Kossuth tér átépítéséig, legutóbb – mai hír – Tersánszky Józsi Jenő vagy Gelléri Andor Endre – mindketten kiemelkedő alakjai a magyar irodalomnak – utcaneveinek az eltörléséig, és gróf Teleki Pál hivatásos antiszemita, volt miniszterelnöknek adott utcáig bezárólag. Ez tehát nem véletlen.
Orbán olyan mélyen alakítja át a magyar társadalmat, aminek helyrehozása évtizedekig fog tartani.
De most már a fejekben is dúlásba kezdett. Tersánszky helyett Tormay Cécile-t, Gelléri Andor Endre helyett Wass Albertet és Nyírő Józsefet, Károlyi Mihály helyett Teleki Pált és Tisza Istvánt kapja az államtól a nép. Folyik a népbutítás ezerrel, folyik a történelem átírása, folyik az embereknek a vezérelvhez szoktatása, folyik a nemzeti-szocialista eszmék csepegtetése a fejekbe. És mindezt nagyon, nagyon nehéz lesz helyreállítani, a magyarságot, Magyarországot ismét a modernizáció útjára vezetni. Ha Orbánnak sikerül megmérgeznie a lelkeket is – és én úgy látom, hogy bizonyos értelemben sikerül – akkor a folyamat szinte irreverzibilissé válhat.
Gondoljuk csak el egy pillanatra, amint Angela Merkel német kancellár egy beszédében a vér azonosságát hívja elő, mint a német nemzetet teremtő erőt. Gondoljuk el, amint David Cameron brit miniszterelnök magát egy magasabbrendű akarat felkentjeként definiálja, aki olvas a jelekből és el tudja választani a jót a rossztól, aki képes észlelni a Sátánt és azt kiűzni népéből. Képzeljük el Barack Obamát, amint arról vizionál, hogy ki a jó pásztora nyájának, például ő, és az Egyesült Államok népe pedig a nyáj.
Ha valakinek ezeket sikerült elképzelnie, keressen meg. De azt hiszem ilyen nincs. Ez elképzelhetetlen. Ez annyira nem a Nyugat eszmerendszere, annyira nem a Nyugat világa, hogy bele sem illeszthető egy ilyen kép. De ami ennél sokkal szomorúbb! Egy ilyen magyar miniszterelnök és egy ilyen Magyarország sem illeszthető bele.
Az az út, amire Orbán Viktor lépett, nemzetünk szellemi és fizikai leromlásának, teljes elbutulásának, lealacsonyodásának és elaljasulásának az útja, a Nyugattól való teljes elfordulás, hazánk végleges leszakadásának az útja.
Könyörgöm! Ne kövessük ezt az embert tovább ezen az úton!!!