Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

Felszabadulásunk megtagadott ünnepén...
von Vándor Andrea Notizen am Donnerstag, 4. April 2013 um 15:23
 

 

 

Emberéletnyi idő telt el azóta, hogy e napon nagyot fordult körülöttünk a világ: Horthy fasizmusa, Szálasi nyilas hordái s egy vesztes, kalandor háború oly sok borzalma után éppen a győztesek véráldozatai árán történelmünk során először szabad országgá válhattunk!

Ám mert ezzel a kivételes lehetőséggel – mint ránk jellemzően mindig – rosszul kufárkodtunk, nem méltányolt igyekezet ma már egyedüli felszabadítónk, a Vörös Hadsereg érdemeiről megemlékezni, méltatni emberfeletti áldozataikat…

Én mégis megteszem, ha törölték is nemzeti ünnepeink közül e jeles napot azon „felkent” vezetői a hazának, akik saját nemzetükre törve megint újabb vészkorszakot szabadítottak népükre!

Mert (legkevesebb) ennyit megérdemelnek azok a hősiesen küzdő szovjet katonák, akik tengernyi szenvedés árán, gyakran pedig életük feláldozásával sok-sok békés évtizedre megszabadítottak minket a gonosztól – kezünkbe adva hazánk felvirágoztatásának valós esélyét.

A hivatalos politika összes ármánya ellenére ezért legalább mi, elgyötört polgárai IGAZ SZÍVVEL, ŐSZINTE HÁLÁVAL HAJTSUNK HÁT FEJET NEKIK TISZTELETREMÉLTÓ, ELVITATHATATLANUL ÖRÖK ÉRDEMEIKÉRT!

 

NEM AZ Ő BŰNÜK, hogy most megint ott tartunk, vagy még nagyobb mélységekben, mint amikor ezt megtették értünk!!!

Földjeinket, utcáinkat ugyan nem szaggatják bombák, nem áztatja vér, s városaink, gyáraink, hídjaink, útjaink nem hevernek romokban – „csak” a társadalom EGÉSZE!!!

A teljes politikai- és jogrendszerünk, a gazdaság, a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális felépítmény, s főleg az emberi sorsok, lelkek…!

Az a morális pusztítás viszont, amit honi zsarnokaink vittek véghez ellenünk, sokkal nagyobb minden valaha volt anyagi veszteségnél, mert odaveszni hagyott értékeink keservesebben állíthatók helyre, feltépett sebei fájóbbak s csak nehezen gyógyulók.

És hogy teljes legyen a kép: EZÚTTAL MÁSHONNAN ÉRKEZŐ SEGÍTSÉGRE SEM SZÁMÍTHATUNK MÁR!

Vagy legyűrjük (először életünkben) magunk a kórt, amit lelkesülten önszántunkból szabadítottunk rá a hazánkra és saját fejünkre egy alattomos „fülkeforradalom” képében, vagy elkárhozunk…

 

LEHET TEHÁT VÁLASZTANI!!!

Sunnyogunk tovább nemlétező Messiásokra várva, vagy felnyitva egyszer már a szemeinket rácsodálkozunk arra, mivé is lett körülöttünk a világ, és sürgősen TESSZÜK VÉGRE A DOLGUNKAT, hogy a hazánk megint MINDÜNKÉ lehessen – újra valamennyien szabadon lélegezhessünk…!

 

ÉLHESSÜNK!!!

 

 

Fáklyás baloldali mellékalak
Sárkányölő jobboldali mellékalak



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

7. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

8. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

9. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

10. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

11. Rémtörténetek, szellemes sztorik, ijesztő furcsaságok

► Reméljük jól szórakozol az oldalunkon! Jó olvasgatást!

remsztorik.hupont.hu

12. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

13. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c

► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!

mobil-kemence.hupont.hu

14. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

15. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

16. Supernatural

► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.

odaatfans.hupont.hu

17. Divat őrűltek

► Minden ami divat! :)

divat-orultek.hupont.hu

18. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

19. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

20. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

21. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

22. Énekesnők tárháza

► Sziasztok! Ez az oldal a legmenőbb énekesnőkkel foglalkozik!! :D Megújultunk! :D Rajta vagyunk a Facebook-on is Sztárok Tárháza néven!! Lécci Like-olj! köszi :D

annemcclain.hupont.hu

23. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

24. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

25. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

26. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

27. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

28. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

29. Irkafirka - Veronika módra

► Légy vidám !

irkafirka-veronikamodra.hupont.hu

30. Üdv az oldalamon!=)

► Nézz körül kicsit ezen az oldalon,mert jó dolgok vannak itt.Ajánlom a képek menüpontot,hátha valamelyik megtetszik és asztali háttérkép lesz belőle! Jó szórakozást!

kissadrian.hupont.hu

31. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

32. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

33. BonitArt

► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.

bonitart.hupont.hu

34. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

35. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

36. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

37. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

38. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

39. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

40. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

41. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

42. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

43. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

44. ~Music4ever~

► Zene.Sztárok...minden.

aneemusic.hupont.hu

45. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

46. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

47. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

48. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

49. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

50. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

51. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

52. Tengerimalacok, sorozatok, Harry Potter, Anubisz házának rejtélyei!

► ...

t-malacok.hupont.hu

53. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

55. Magyar Dízel és Villanymozdonyok

► Aki imádja a mozdonyokat, az jó helyen jár!

vasut.hupont.hu

56. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

57. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!

► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!

evamama.hupont.hu

58. sok sztárról szól meg az állatokról

► képek animáciok adatok vannak

sztarokkal.hupont.hu

59. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ogregirl.hupont.hu

60. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

61. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

62. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

63. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

64. Kutya

► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig

balukacska.hupont.hu

65. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

66. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

67. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

68. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

69. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

70. ~*Minden ami twilight saga!*~

► Sziasztok! Az oldalam a TwiLiGht SaGa világaval foglalkozik,itt mindent megtalálsz a filmmel és a könyvvel kapcsolatban!:)Remélem tetszik majd nektek!:)

twilightsagaalkonyat.hupont.hu

71. Barangolás a Cserhátban

► "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám . . ." Radnóti Miklós

cserhat.hupont.hu

72. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

73. Chillik András László honlapja

► "Szeretek élni! Vonz az élet, A szerelem, a dal, tavasz. Amerre vágyakozva nézek, Ott csak villámlik, nem havaz."

chillik.hupont.hu

74. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás

► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.

zsilippa.hupont.hu

75. Ez a WWE Fan Club honlapja

► Ha szereted a Pankrációt és Szeretnéd megtudni első kézből a legújabb híreket akkor ezt a helyet neked találták ki.

wwefanclub.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 96
Tegnapi: 112
Heti: 475
Havi: 208
Össz.: 441 100

Látogatottság növelés
Oldal: Felszabadulásunk megtagadott ünnepén
Balos - © 2008 - 2025 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »