Balos

Baloldali értékeket képviselö honlap

 

Gőzökre tágul

von Béla Sógor, Sonntag, 20. Juli 2014 um 14:14

Gőzökre tágul

 

Folyvást nő a szomjúság,

a torok száraz, kapar,

a tüdő gőzökre tágul, bár

friss oxigént akar.

Hátakon hágó basáskodók

szívják el az életteret

földszintes vágyainktól is,

prófétát játszik mindahány,

pedig hangja is hamis.

Folyvást nő a szomjúság,

a torok száraz, kapar,

a tüdő gőzökre tágul, bár

friss oxigént akar.

Eddig volt, megrázom magam,

levedlem a néma szolgaságot,

s eldobom, akár kinőtt kabátot,

hörpintek új, tisztább világot;

üres poharam mélyre merítem,

jöjj barátom, tarts te is velem.

(2014. 07. 20.)

Költözzön kalcium

von Béla Sógor, Samstag, 19. Juli 2014 um 15:12

Költözzön kalcium

 

Óvakodva oson az ódon csend

a tátott-szájú, méla délutánban,

tán kivárásra játszik: fel ne

zavarja nyugalmát kolompok

lemez-lázadása. Hömpölygeti

a megsárgult képeket, foltos

lábbelit, fakult pendelyt mutat,

cserzett, ráncos arcbőr alatt

keserűn-somolygó ajkakat. Dacot

a villanó szemekben, megszorult

erőt a szikár, görbült kezekben,

s a derékban hajlongó alázatot.

Óvakodva oson az ódon csend

a tátott-szájú, méla délutánban,

valaki az időkerékkel szöszmötöl,

s nem riadva semmitől, igát ácsol;

s önfejére koronát kovácsol…

Villanjanak hát a dacos szemek,

fonódnak össze a szikár kezek, s

költözzön kalcium a hajlott derékba.

(2014. 07. 19.) 

Korbáccsá fonódik

von Béla Sógor, Freitag, 18. Juli 2014 um 16:59

Korbáccsá fonódik

 

Csak ülök itt, e szauna-szerű

fülledt, párás melegben, ujjaim

kapcsa közt a toll vonaglik,

− rét füvén a forróvérű kanca,

futna, rohanna, vére, vágya

hajtja, béklyó felszül kecses

lábain, mely erővel visszatartja –

tombolna már, rajzolna a fehér,

makulátlan papírra lélekemelő,

szép sorokat: mozgása folyvást

megbicsaklik. Távolból dudák

türelmetlen, vad hangja hallik;

az ajkakon serkenő szó is

korbáccsá fonódik; a virág

illata a bánat tavába hanyatlik;

fegyverropogásról szólnak a

hírek, harmóniája vész a zenének,

tüzesen éget, sajog a lélek. Fejem

töröm: csak vagyok, vagy élek ?

Csak ülök itt, e szauna-szerű

fülledt, párás melegben, s ujjaim

kapcsa közt a toll vonaglik.

(2014. 07. 18.)

Hűsítő eső

von Béla Sógor, Donnerstag, 17. Juli 2014 um 18:48

Hűsítő eső

 

A hőségbe belecsapott, akár

kocsma-zenész a nagybőgőbe,

a hirtelen jött, hűsítő eső. Csak

a port verte el, s némi oxigént

hozott, a nagy hegyek és folyók

felől, s máris tovább viharzott.

Ám az ereszről még csöpög, s

ahogy a párkány szélét éri, a

szabad légzés himnuszát zenéli,

s hallom a favágók monoton

énekét, a hajósok hullámon

úsztatott, vágytól borús dalát;

s ahogy a szellő is elszaladt, a

padka mellett keletkezett, apró

tavacska vizében egy hiú kis

feketerigó illegeti magát.

(2014. 07. 17.:)

Ágak között

von Béla Sógor, Mittwoch, 16. Juli 2014 um 19:58

Ágak között

 

Csak csodálom, ahogy a

magasba nyújtózkodó ágak

között rebbenő szárnyakkal

köröznek, s valami emberi

ésszel megfejthetetlen, ám

lenyűgöző koreográfiára

járják édelgő táncukat, s

bele-belecsípnek a visszaintő

napsugárba; a lomb zöldjét is

beleszövik a táncruhába,−

a zsákmánnyal fürgén futó

mókusokkal-, az ágakon játszó

szél-zenével nem törődnek;

minden tollal, teljes testtel,

lüktető madár-szívvel csak

egymásra figyelnek.

(2014. 07. 16.)

Csecsemő

von Béla Sógor, Dienstag, 15. Juli 2014 um 14:31

Csecsemő

 

Százfelé repdes apró keze-lába,

tán még elrepül,

a fejem is kába, erősen figyelem

mit mond a szája;

valami megfejthetetlen,

furcsa kobold-nyelven gagyog,

hatalmas szeme akár a fekete szén

a lámpafénynél, ragyog.

Boldog, cseppnyi lény,

leleményesebb ezer kifejlett,

felnőtt egyednél.

Nincsenek kimódolt, mesék és

körmondatok,

mindössze három-négy frekvencián,

harsanva a dobhártyák falán,

sírja el, mi bántja,

s már újra repdes és gőgicsél,

ha elmúlt a baj. Így tudatja:

még kissé szűkre szabott életével

nagyon elégedett.

(2014. 07. 15.)

Remény

von Béla Sógor, Montag, 14. Juli 2014 um 16:34

Remény

 

Porba süppedő cipőben

rovom az utat, akár járdák

mellett magot a kapirgáló

szürke kis veréb, keresem

a vidám napokat. Hegyre

hágva a zord sziklák oldala

vicsorít, s a felettük sötéten

hömpölygő felhők eső-vére

csapkodja görbült hátamat.

De lám, a szikla-repedésben

− hírt hoz a sarjadó világról,

zöld színével új élet jele lángol −

int felém egy apró kis növény:

gyenge gyökerével életet rabol

a vad szikla acél-oldalából.

(2014. 07. 14.)

Nézelődve

von Béla Sógor, Sonntag, 13. Juli 2014 um 18:43

Nézelődve

 

Csendes, falusi tájra értem,

minő luxus, nem siettem.

Ahogy ott állva nézegettem,

valami mozgó sárga sort

figyeltem; hittem, egy rakat

teniszlabda esett a poros útra,

pedig egy komoly fészekalja

apró kacsa ment fegyelmezetten

totyogva anyja után, aki a

sort vezetve ment az élen, s

egy-egy vezénylő hápogást

motyogva billegett a kis tó felé.

Ahogy a partra  értek, engedélyt

se kértek, egy pillantás alatt

a vízre ültek, s  – láttál már

ily csodát ? −  úsztak, úsztak.

Mert kacsául nem tudok, nem

tudhatom még mit tanultak.

Szórakozottan tovább mentem,

néhány pipacsot letéptem, s

elindultam a lüktető város felé.

(2014. 07. 13.)

A könyv szaga

von Béla Sógor, Sonntag, 13. Juli 2014 um 15:17

A könyv szaga

 

Szeretem a könyv szagát,

a nyomda-festék kesernyés,

átható illatát. Ahogy a lapokat

forgatom, s a sorokat olvasom,

az illattal együtt árad felém a

mindenféle érdekes gondolat.

Szemem elé tengerek, folyók,

erdők, hegyek képei úsznak,

az apró lapokon  az emberi

teremtés csodái randevúznak.

Szeretem a könyv szagát,

a nyomda-festék kesernyés,

átható illatát. Ahogy a lapokat

forgatom, magamat azon kapom,

magamba ismeretek garmadáját

szívom, s letenni alig tudom.

(2014. 07. 13.)

 

Nem más e nap
von Béla Sógor, Sonntag, 13. Juli 2014 um 11:11

Nem más e nap

 

Nem más e nap, mint a többi.

Ami mégis feltűnik, talán csak

annyi: nem szólnak rám, hogy

piszkos lesz ruhám, s elnézik

azt is, ha sarokba vetem a

máskor  úgy dédelgetett babám.

Anyunak is ma jobb a kedve,

pedig valami furcsa pára ül

szemében, de ha ránézek, ezt

mosollyal takarja, hogy vele

legyek, ma tán jobban akarja.

S, amikor délidőben asztalra

kerül a teríték, tán csillogóbb

minden, mint az megszokott,

több a tányér, több a szék,

jönnek ebédre a nagyiék, s

mások is, kis vendégsereg;

vidámabb a pici porta, ki csak

érkezik: apró doboz kezében,

ki tudja, mi járhat a fejében,

ám mindenki köröttem sürög,

konyha, szoba úgy nyüzsög,

szinte szédülök. S mikor végre

ebéd után tortámon lángra kap

a gyertya, már alig ismerek

magamra. Ó, be múlnak ezek

az évek, holnaptól már komoly

tizenhárom éves leszek…

(2014. 07. 13.)

Kiszökve

von Béla Sógor, Samstag, 12. Juli 2014 um 19:48

Kiszökve

 

Görbe utakon szalad a zord

idő, sodorja a régvolt emlékeket,

zizzen a lélek, a szív szorong,

eseng az elme; csoszognak csak

lomha lassúsággal, nyilalló, sajgó

lábakon, magányos szobába zárva

az egyedüllét ritka-örömű napjai. 

 

Gazdag réten, s kertekben pillangók

integetnek, s én a gondokból kilépve

zavarom, vadászom őket. Nem hálóval,

engedelmes puszta kézzel, hogy ne

legyen az apró csatában jogtalan, s

lopott előnyöm. S szívem repes, ha

a színes, tarka csodákat begyűjtöm.

 

Görbe utakon szalad, vágtat a zord

idő, kiszököm a lüktető város vad

zajából, s akár a gyermek, játszom;

elkóborlok, a gondokat vállamról

lerázom, s ujjongva köszöntöm  a

látóhatáron lassan magasba kúszó,

araszoló, pulzáló csillagokat.

(2014. 07. 12.)         

Tükör előtt

von Béla Sógor, Samstag, 12. Juli 2014 um 16:26

Tükör előtt

 

Megint egy év lepergett.

De sehogy se akar látszani,

tükör előtt hiába illegek,

alig látni a mellemet. Hiába

fordulok jobbra, balra, s

kenek rúzst az ajakamra.

Lábamról leesik a tűsarkú

cipő, mikor leszek már

végre nő ?... Könnyű lehet

a gimnazista nagyoknak,

kivágott blúzukban hódítanak.

Szeretnék anyu ruhájába

bújva, annak a szép szemű,

barna fiúnak karjába simulva

menni az esti moziba. Vinnék

cukorkát, s sok pattogatott

kukoricát. Derűsen figyelném

a szomszédék nálam két évvel

idősebb Mariját, amikor  így

lát, s a szája megvonaglik,

s az irigység fájdalmától

görcsösen összecsuklik…

(2014. 07. 12.)

Szülinapra

von Béla Sógor, Samstag, 12. Juli 2014 um 15:00

Szülinapra

 

Kicsiny szobában, vagy

tarka réten, apró fejek,

mint a zenében, játszik

komolyan és önfeledten

Jani, Feri, Panni, Fanni,

nem is tudják abbahagyni,

hiába szól mama, papa,

foguk nem fül más dologra.

Lehet-e fontosabb annál,

s ez világosabb a Napnál,

mint kéz a kézben üldögélni,

tucat-éveinkről regélni, a

fiúkat (lányokat) kibeszélni,

s egy-egy huncut részlet

után sikongatva jót nevetni.

Küszöbön áll a gyermek,

gyertyák jelzik a szemnek:

múlnak a tejfogú évek, s velük

a nyomasztónak tetsző gondok  

nyomtalanul elszelelnek.

 

Maradjon meg e pár sor a

felnőtt-kori emlékezetnek .

(2014. 07. 12.)

Repüljünk

von Béla Sógor, Freitag, 11. Juli 2014 um 16:32

Repüljünk

 

Repüljünk. Pattanjunk fel

a hömpölyögve száguldó

felhők fehér-gyapjas hátára,

s a magasból szemléljük e

furcsa világot: az erdőket,

hegyeket, tágas mezőket, a

folyóktól szabdalt réteket;

s az emberi alkotás nyomát

mutató falvakat, városokat.

Jöjj, bújj ide hozzám, nézd

a lent vadul vonagló világot:

hogy összezsugorodott. A

tenyeremben elfér, akár egy

színes üveggolyó. Törpülnek

így a gondok is, ne gondolj

velük. Nem ér fel hozzánk

a fájdalom, s az acsarkodás.

Így, együtt repülve, csupán

egymásnak élve boldogítson

az elképzelt, szép utazás.

(2014. 07. 11.)

Kandi fény

von Béla Sógor, Donnerstag, 10. Juli 2014 um 19:53

Kandi fény

 

Ma meglátogatott a kandi fény.

Sugarasan, vakítón érkezett. A

környéken szétnézett kicsit,

simogatta diófám öreg ágait.

Belefésült az aranyló kalászba;

a napraforgó tányérját törölte,

majd hirtelen romlott a kedve,

felhő-ellenzőt húzott szemére,

s gyorsan távozott. Az ég aljáról

egy csóvával még lepillantott, a

szürke hajba kötött arany-csatot,

s csaholt, akár vén bernáthegyi.

Rezignáltan az órát nézem, hiába,

sehogy sem értem. Lopakodik

az alig-este, s burkol mindent

feketébe, s útjainkat bemeríti

a záporozó eső hideg vizébe.

(2014.  07. 10.)

 

Sírkertben

von Béla Sógor, Mittwoch, 9. Juli 2014 um 10:52

Sírkertben

 

Virágot hoztam. A cicomás

csend lélekszorító erdejébe,

hol megül a bánat, s faragott

nevek citálnak régvolt elődöket.

Virágot hoztam. Vázába, vagy

csak natúrban a hideg-rideg

kő ölébe szórom, mindegy már.

Nem láthatod, nem vagy sehol,

csak a megszokás irányítja erre

lábamat. A gesztussal is csak

magamat nyugtatom, s a hű

emlékezetnek kifelé is apró

jelét adom. Zúgva-morogva a

hagyomány fura köreit rovom:

karomból visszavonhatatlanul

kiloptad magad, de szilajul

lovagolsz zaklatott agyam

háborgó hullámain, hiszen

míg a nagy vekker ketyeg ,

lelkemből nem távozol.

(2014. 07. 09.)

Két vihar között

von Béla Sógor, Dienstag, 8. Juli 2014 um 20:56

Két vihar között

 

Lábat mosni jött a Hold,

kis tavunk partjára ült,

óvatosan, hogy felhevült

testét az eső utáni hideg

víz csak lassan érje. Felhők

és csillagok hadát kérte,

e pajkos kiruccanáshoz hogy

kísérje, s vele múlassa az időt;

lombokból kötött magára

ágyékkötőt, s úszni ment.

Ott lubickol a fodrozódó

tó színén, csóvát vet a nádas

peremén. Felette szinte lángol,

vad szelet fakaszt és nyilakat

lövöldöz az éj szekerére hágó,

táltosok patáit visszhangzó,

izgatott, s izzó látóhatár.

(2014. 07. 08.)

Bizalom

von Béla Sógor, Dienstag, 8. Juli 2014 um 18:06

Bizalom

 

Tétován vágtam neki az útnak:

minden lépés kiszámíthatatlan.

A fákon nem nőne gyümölcs,

sem levél, ha az érés kétsége

felmerülne; a virág nem nyitná

pompázó szirmait, ha méhek

gyűjtögető röptét tagadná. A

víz vakon elfolyna a talajban,

kikelni készülő magokat nem  

locsolna, s a határban: zörgő,

üres maradna a sárguló kalász,  

ha tűnődne: lesz-e majd belőle

friss kenyér, s hozzá tepertő.

Lépdelek. Nézem a virágzó,

tarka mezőket, s felettük: ahogy

bucskázó felhő-falkák az égen,

a madarak rajokban kergetőznek.

(2014. 07. 08.)

Lopakodó csend

von Béla Sógor, Montag, 7. Juli 2014 um 10:14

Lopakodó csend

 

Elült a mozgás. Résekbe,

zugokba lopakodott a csend.

Nyugalom ez, vagy fásult

szorongás a nagy vihar előtt;

tompa már a test, a kint is

csupán apró szisszenéssel

fogadja, nem kíséri könnyel;

a lélek apró gyertyája villan

mielőtt kilobban, s apró,

cérnaszál-füstje nyomot sem

hagyva, végleg elillan.

(2014. 07. 07.)

Sötét csomaggal

von Béla Sógor, Samstag, 5. Juli 2014 um 18:54

Sötét csomaggal

 

Ismét itt topog ajtóm előtt

az este. Sötét csomag ül

kezében: tarka álmokkal

tele. Éji ajándék nekem.

Őrizgetem. Dédelgetem.

Ha majd, aludni térek, s

szobám ablakán kisurrannak

a huncut csillagok, s számba

nyúlós, nagy ásítás költözik;

homlokom mögött fáradtan

lerogy a gondolat, majd akkor,

a kandi szemek elől takarva,

ne láthassa senki, a dobozra

szelíden rácsukom szemem, s a

képeket hajnalig szemezgetem.

(2014. 07. 05.)

Hegyek

von Béla Sógor, Samstag, 5. Juli 2014 um 09:57

Hegyek

 

Szinte fáj, az égbe nyúló

hegyek úgy ölelnek, mégis

akár a mágnes, vonzanak,

s hozzájuk folyvást, egyre

közelebb merészkedem.

Hallom, kérgük alatt a kusza

gyökerek futását, s ahogy a

szén, s az érc sikolt; dohog

gyomrukban a kitörni készülő

ős erő. Félve-szeretett óriások,

erdeiket rám terítik, akár

kabátot, óvjanak; fáradt fejem

alá puha avar-párnát építenek;

elém tálalnak ezer gyümölcsöt,

s hűs forrás csobogó vizével

oltják kínzó szomjamat.

(2014. 07. 05.)

Tompán nyom

von Béla Sógor, Freitag, 4. Juli 2014 um 18:24

Tompán nyom

 

Az ablaknál állok. Nézem

az érdektelenül múló időt,

szinte minden mozdulatlan.

Szellő sem rebben; omolni

támadt kedve a homokozói

játék-várnak, de félúton

meggondolta magát, s most

unatkozva, fél fallal áll, tán

az építő kis kezekre gondol;

csak állok itt, boldogabb,

mozgalmas napok emléke

villan. Rég láttalak. Fejedből,

s szívedből  − megfonnyadt

gyümölcs a rekeszből −  rég

kihulltam. Már nem sajog,

tompán nyom hiányod.

(2014. 07. 04.)

Csoda bálterem

von Béla Sógor, Donnerstag, 3. Juli 2014 um 09:45

Csoda bálterem

 

Csoda bálterem ajtaját

nyitotta rám az érkező éj,

lampionként hajoltak elém

a cinkos csillagok, lágy ölét

kínálta az intim szeparé.

Andalító dallam kúszott

a kandi tekintetektől óvó

fodros függöny mögé; a

hangok hárfáztak a bőrömön,

az ajzott idegek űzték a vért

a lüktető erekben, s e vibráló

közegben képzelt valóddal

az éjszakára összebújtam.

(2014. 07. 03.)

Dombháton

von Béla Sógor, Mittwoch, 2. Juli 2014 um 16:55

Dombháton

 

Lankás dombháton bégetés

emléke integet, felette mérges

felhő-komondor csahol, puli

tarka lepke csordát terel, az ég

tükrében illegeti magát egy

terebélyest  ásító vén platán, rég

nem ringatott subát  hetyke ágán.

A táj csendes,  csak a rajzó bogarak

zajonganak. Elül a gyenge szél is,

messze zengő harang szava hiába

bízik dús ebédben, bóklászik csak,

s lógó orral, lehangolt magányosan  

térdig jár a szikkadó, vad-herében.

(2014. 07. 02.)

 

Mellékutcán

von Béla Sógor, Mittwoch, 2. Juli 2014 um 10:28

Mellékutcán

 

Elhalkult házak szutykos ablakából

a néptelen utcára bámul a kongás.

A poros járdán megroggyant férfi

áll, szemében halványul a bánat,  már

nem ágál, tán gyökeret vert a lába,

göncök lógnak vállán, derekán,

kezét a tétlenség foga rágja, kopott

léte üvölt a napba, s éjszakába.

Nyakában visít a feliratos tábla:

„Akit látsz: MUNKÁBA JÁRNA !”

(2014. 07. 02.)

Felhőket nézve

von Béla Sógor, Dienstag, 1. Juli 2014 um 15:31

Felhőket nézve

 

Hanyattfeküdni egymás mellett,

szótlanul,  a vadvirágos réten,

beszívni a buja illatot, nézni az

égen bucskázó, vonuló felhők

fura képeit, s egy mesés

álomvilágba ringatózni el, -

aztán lassan, araszolva, kezünk

szinte ösztönösen, egymás felé

megindul, s kéjjel simulnak

össze, mint virágok selymes

szirmai, ártatlan ujjaink.

(2014. 07. 01.)  v

 

Fél-mosoly

von Béla Sógor, Dienstag, 1. Juli 2014 um 14:25

Fél-mosoly

 

Ma már egy fél-mosolyt

nyomott el szája szögletén

− ahogy te szoktad, mikor

apróbb-nagyobb dolgaid

csak úgy, rutinból, játszva,

könnyedén megoldod  –

az érett délután, s a habos,

bodor felhők közé azúr

tavakat nyitott. Vitorlás,

mellette bálna, s egy szafari

park összes állata: tigris,

oroszlán, leopárd, s hosszú

agyarával a lomha elefánt

úszott ott fenn, a messzeségben,

akár valami bolondos délibáb.

Néztem hosszasan, mint sok éve,

valamikor siheder koromban,

ringatóztam a felhők fodrain,

s pár percre ismét ifjú voltam.

(2014. 07. 01.)

Pislogó reggel

von Béla Sógor, Montag, 30. Juni 2014 um 18:45

Pislogó reggel

 

Csak komótosan, akárha

lába fájna, s még álmos

szemekkel, alig pislogón

érkezett a reggel, igazán

nem ízlett neki a munka,

hogy a szürke felhőket, -

melyekből az éjszaka oly

vadul, az utcán hömpölygő

folyót növesztve locsogott

a zápor, -  a kelő Nap elől

letolja. S a piszkos-szürke

hab itt kószál most is ősz

fejem fölött; a strand-idő

délebbre költözött, csak

a szürkeséget hagyva itt, s

a frontok sajgó fájdalmait.

(2014. 06. 30.)

Rózsák

von Béla Sógor, Montag, 30. Juni 2014 um 16:28

Rózsák

 

A rózsák nyílnak ezer alakban,

fákon és kusza, vad bokorban,

hiába számolom, még bimbózó,

s kinyílt szirmukat sem tudom

megjegyezni. Pompáznak itt a

kertben, végeláthatatlan tömegben,

a festő palettán nincs annyi szín,

hogy hűen megjelenjen bármi

vásznon, s a festő is ügyetlen

e kavalkádot ábrázolni hűen.

Csak csodálom, s szívom buja,

fűszeres illatát. A könnyű szélben

magam a ringásnak adva át, egy

szirom-kagyló aljára hanyatlok,

s a vágyak tavára csónakázok, s

egy tüskétlen rózsáról álmodom.

(2014. 06. 30.)

A bolha

von Béla Sógor, Montag, 30. Juni 2014 um 09:35

A bolha

 

Apró kis élősködő. Konok,

kemény fejű vérszívó,  és

folyton-folyvást pattog,

öntörvényű akarnok, hiszi:

végtelen számára az öröm.

De fényesül, készülődik már

a roppantó két köröm…

(2014. 06. 30.)

Öreg óra

von Béla Sógor, Sonntag, 29. Juni 2014 um 19:28

Öreg óra

 

Mint elfekvő, ócska nipp,

csak, mert kidobni eddig

nem mozdult senki, kopott

testemben csak állok itt: a

görbe perc lelkembe zárva,

s nyomja kilazult tengelyű,

itt-ott rozsdásodó, karcos

alkatrészeim az elcsendesült

édes ketyegés. Rugóm még

rezdül egyet-egyet, de nem

feszül, az idő múlását már

rég más mutatja. Az órás

szemére lupe csak akkor ül,

ha diódát forraszt, vagy apró

áramkörök között matat, s

hangolja a fura funkciókat.

Nincs már összekapcsolódó,

csillogó fogaskerék, s rugó,

mely naponta felhúzható.

Egy elemcserével minden

megoldható. S ha nem, az

egész szerkezet eldobható.

Mint elfekvő, ócska nipp,

kopott testemben csak állok itt

egy képzelt könnycseppet

markolászva: míg múlik a

változó, újat teremtő idő, s

a görbe perc lelkembe zárva,

(2014. 06. 29.)

Ásít a műhely

von Béla Sógor, Sonntag, 29. Juni 2014 um 10:10

Ásít a műhely

 

Elhalkult a kórus, pisszenés

sincs, mindent a csend ölel,

ködös hajnal, verőfény,  vagy

sötétedő, szürke alkony lehet,

nem harsan a szerszámok éneke.

A tárgyakat vastag por lepi,

a sarkokba cifra csipkehálót

terít a honfoglaló pókok hada,

s nem régen egy denevér pár

a bólogató, gerendára költözött.

Nyújtózik, s nagyot ásít a műhely,

sérült szemével az utat lesi,

ezen jött a mester naponta, s

most a burjánzó gaz felveri.

(2014. 06. 29.)

Kongó szobában

von Béla Sógor, Samstag, 28. Juni 2014 um 18:16

Kongó szobában

 

Emlékszel: nyár volt és meleg.

Alig győztünk behúzódni a hűs

szobába. Forgott, zümmögött a

ventilátor, kavart egy aprócska

szelet, de ez is meleg volt, akár

- ha épp egy kis élelmet, vagy

jeges vizet tettél elém -  hozzám

simuló leheleted. Kis vackunkba

húzódtunk, tettük mindketten

külön dolgunkat, egymásra

alig is figyeltünk. De ott volt,

karnyújtásra csak, az ismerős

szuszogás, mely megtöltötte a

lakást, s szíveinket. Lassan

elmúlt a varázs, beköltöztek,

mint hívatlan lakásfoglalók, a

zsörtölődés hangjai. Kisvártatva

ez is kisurrant. Ajtón, ablakon,

vagy a fugák között. S a kongó

szobában csupán az emlék maradt.

(2014. 06. 28.)

Lázas képzelet

von Béla Sógor, Freitag, 27. Juni 2014 um 20:14

Lázas képzelet

 

A régi vetítőgép kattog, a

megfakult film tekereg,

szalad a kopott csévék között,

elhomályosult szemembe

valami szúrós pára költözött;

szívem mégis egy régi, poros,

molyrágta szmokingba öltözött,

s akár kovács az üllőn, kalapált;

mellem hullámzott, tüdőm

zilált, torkomban a levegő,

gombócba gyúrtan megállt,

szédültem, émelygő rosszullét

kerülgetett. Néztem a vászonra

vetített pergő snitteket, de

játszott velem a lázas képzelet,

nem láttam mást, csak a

múltból visszanéző arcképedet.

(2014.  06.  27.)

A hajó újra fordul

von Béla Sógor, Freitag, 27. Juni 2014 um 15:44

A hajó újra fordul

 

Folyvást halad, ringat, dobál

a sors hajója, köröket rajzol

e fura tóra, mely az életem.

A kisebb-nagyobb körökben

ha vissza-visszatér a régi, már

szinte feledett helyekre, mint

hegedű húrjai, a lélek kezd

rezegni, s  - mily gyarló az

elme -  mozaik-képet vetít az

emlékezetre. Tájak, fák, buja

virágok; házak, melyek színes

homlokán a napfény rakott

tüzet; s ott az út, amely az alig

rendezett tárlaton vezet. Járok

öntudatlan, csak várom, akár

ajándékot a gyermek a nagy

ünnepek előtt, mit tesz elébem

még a zsigerekbe szőtt, kusza

kavalkád. A hajó, lám, újra

fordul, képzeletben már  látom,

ahogy elém tolulnak a régi-régi

tájak; és elevenednek arcok,

kedvesek, s közömbösek, de

közöm volt mindenikhez, s

akár tégla a falhoz, tartoznak

kacskaringós végzetemhez.

Folyvást halad, ringat, dobál

a sors hajója, köröket rajzol

e fura tóra, mely az életem.

(2014. 06. 27.)    

Csak járok itt

von Béla Sógor, Donnerstag, 26. Juni 2014 um 19:32

Csak járok itt

 

Csak járok itt, a járdát koptatom,

visszasírva mindig siető önmagam,

rég volt, ezt is kinőttem,

fájnak csontjaim, sajog derekam,

egy kis csomag alatt is zsibbad karom.

Csak járok itt, ha régi szememmel

látnám magam, szánakozva

figyelnék, teli-töltött érzelemmel

s tán  próbálnám minden erővel

a kis csomagot célba segíteni.

Csak járok itt, ajkam hangtalan mozog,

lelkemben ágaskodnak szebb korok

édes emlékei, mikor még volt idő,

szándék és erő a vállakat nyomó

terheket egymással megosztani.

(2014. 06. 26.)        

Falevél

von Béla Sógor, Donnerstag, 26. Juni 2014 um 09:59

Falevél

 

A folyó fölé ívelő faágról

alápottyant egy kíváncsi,

apró levél, ott egy kósza

hullámra pattant, s most

szörfözik a víz színén, a

két part között. Szívébe

mersz, kis testébe macska

mozgás-, lelkébe bohóság,

szilaj jókedv és vadság

költözött. Belekap az apró

habokba, kacsint és kacag

a fickándozó, ezüst halakra

és száguld, tán az óceánig.

(2014. 06. 26.)

Eső kopog

von Béla Sógor, Mittwoch, 25. Juni 2014 um 19:18

Eső kopog

 

Mint megannyi apró balettcipő,

erkélyemen kopog a cérnaszálú,

vacogó-reszkető eső; akárha

valaki  - tán egy hajókajütben –

morze-jeleket kopogna. Hozza,

vagy tán csak képzelem, tőled a

bársonyos, szép-szavú üzenetet.

Sűrűn kopog az éppen ébredő,

hajnali, szaladó széllel mixelt eső,

hangjából szíved dobbanását

vélem kihallani, s ajkad édes-bús

sóhaját, amellyel hívsz. Elmém

a reményt dédelgeti, hogy várod

te is a percet, melyben utunk

újra összeér, hogy a vánszorgó

időben ne bántson egymás hiánya.

(2014. 06. 25.)

Elcsendesedve

von Béla Sógor, Dienstag, 24. Juni 2014 um 10:50

Elcsendesedve

 

Pihennek most a nagy hegyek,

a száguldó szelek elcsendesedtek,

bokrok, s fák között aláfutott a

nyugalom, itt, a város mellett

láthatom. Csak figyelem, ahogy

összebújik két körteág, apró körték

csengettyűzik a nyár zsongó,

napbarnított dalát, mit esténként

a megbúvó tücskök hegedűn kísérnek;

száll, úszik a dallam, habos nászruhát

ölt a barackvirág; kapaszkodnak

a szőlőkacsok, s a fürtök a fényes

kordonon szaladnak. A lélek is

ünneplőbe öltözik, s a kósza

napsugár a földönfutó, kolduló,

zöld-héjú dinnyébe költözik.

(2014. 06. 24.)

Egy villanás

von Béla Sógor, Sonntag, 22. Juni 2014 um 14:44

Egy villanás

 

Egy villanás volt csupán

az első találkozás, s ahogy

egymásra néztünk, akárha

ezer éve dobbanna együtt

szívünk, cicoma, s cafrang

nélkül mutattuk a tiszta, s

pőre lelket, mint két apró

homokszem, amelyeket

egy irányba sodor a szél;

s a sorsosokkal egy úton

haladva néztük, amint a

kígyó sok S-et rajzolva,

bőrét hátrahagyva siklik,

s eltűnik a tarajos hullámú

dűnéket alkotó homokban.

(2014. 06. 22.)

Tájkép

von Béla Sógor, Freitag, 20. Juni 2014 um 15:59

Tájkép

 

Bőröm barna már, mintha a pék

hagyta volna kemencében túl soká,

kiégett köröttem az üde pázsit is, s

levegőben sül meg madarak éneke;

száraz könny-kövek ülnek szememre.

A vadregényes nyári tájban aszalt

gyümölcs lóg a fán, száraz kóró

kúszik a domb kopár, köves oldalán.

Néhány koldus zöld araszol, szomja

hajtja, az ígéretes tó felé, virágait s

életét néhány csepp is megmentené.

Buborékokba zárt oxigén körtáncot

lejt a víz színén, vágtájával felkavarta

egy luxus-jacht berregő motorja, mint

valami zsongó dalú,  száguldó szirén.

Bámész szemmel bámulom a nyugvó

víz apró fodrait, ahogy mint megannyi

tükörszilánk, dobálja a fonnyadó,  

június végi délután vízbe lógó fényeit.

(2014. 06. 20.) 

Ülj a tenyerembe

von Béla Sógor, Donnerstag, 19. Juni 2014 um 19:52

Ülj a tenyerembe

 

Nézd, kedves, már ismét

ereszkedik alá az est. Jöjj,

a képzeletben mindent lehet,

ülj a tenyerembe, hajtsd le

fáradt fejed. Nézzük együtt

a habzó , alkonyi eget, a

bolygók közti ködöt, mint

vízesésből szálló permetet;

s a Hold karéját , amelyen  

csónakázom veled. Halld

a lélekig hatoló dallamot,

amit a csillagok csacsogva

csengettyűznek neked, s

lásd a felhők közül előbukó,

incselkedve hancúrozó,

bohó kis koboldokat. Most

hunyd le szép szemed,

melynek vad zöldjében

ott lobog, lángoló sorokba

szedve teljes életed. Ezt

olvasom… Kezed fogom, s

így ringunk együtt hajnalig.

2014. 06. 19.)

Gyertya lobban

von Béla Sógor, Donnerstag, 19. Juni 2014 um 16:36

Gyertya lobban

 

Törpe nesz, furcsa fény,

apró gyertya lobban, a

lélek kongó templomában

a szív térdelve dobban.

Táblák hadán fakult nevek,

ó, emberek, lassan kúsznak

felettünk az esőt hurcoló,

bádog-szürke fellegek.

Törpe nesz, furcsa fény,

apró gyertya lobban, mind

több ismerős lakik a

kifűrkészhetelen, távoli

elefántcsont-toronyban.

Törpe nesz, furcsa fény,

emlékek zárja koppan,

az apró gyertya fénye

egy sóhajjal kilobban.

(2014. 06. 19.)

Hajam elfehéredett

von Béla Sógor, Mittwoch, 18. Juni 2014 um 16:37

Hajam elfehéredett

 

Ma délután nagyon megijedt,

gyérülő hajam úgy elfehéredett.

Sétáltam kinn a virágzó ligetben.

néhány ismerősnek integetve, s

ahogy figyeltem, a ravaszul kúszó

borostyán mint öleli a fák derekát;

s a mókus hogy szalad, vagy éppen

ágról ágra ugrik át, fürgén, ügyesen,

bolondosan; hogy a harkály kis

csőrével  - kovács az üllőn - kalapál, 

s tárja szárnyát, reppenni készül

egy tarka tollú, dalos madár, s zúg

köröttem, zenél, vad dallamot játszik

milliónyi apró, zöld, s fekete szárnyú

bucskázó bogár. A levelek zizegtek,

erdei dalt énekeltek, ágra tűzték a

harmóniát. Meglebbent, mint kék

égen a futó felhő, egy mályvaszínű

apró kendő, egy pillantás villant

felém, beleborzongott az elmém.

Egy bohó, apró pillanatra lángra

kaptam, mint a gyertya. De jött a

játszi, jótékony szellő, a sziklák

közt előtörő. Emlékké lett a láng,

nem nő már élősködő, édes-bús

érzelemmé. Akár a méh, egy új,

egy csábítóbb virágra,  lebbent

tovább az érzelmet kavaró, apró,

mályvaszínű muszlin kendő…

(2014. 06. 18.)

Helyzetkép 2014.

von Béla Sógor, Dienstag, 17. Juni 2014 um 15:50

Helyzetkép 2014.

 

Csendes, szinte üres a

korábban szinte habzó,

nyüzsgő városi utca, alig

látni életet, bandukoló

asszonyok kezében a

bevásárló táska összement;

kis boltok portáljait a

 „KIADÓ”  felirat takarja.

Táblán a fakult  plakát

tépett szárnya integet: mit

hirdetett, már kiolvasni

nem lehet. A nyári Nap

bágyadt sugarat küld alá

a rozsdásodó padon tanyázó,

alig megtűrt, apró  férfira.

Rajta koszlott kabát, arcát

nyíratlan szakáll takarja,

ezer év keresve lehet mély,

szürke ráncaiba csavarva.

(2014. 06. 17.)

 

Kószálni hívlak

von Béla Sógor, Montag, 16. Juni 2014 um 20:22

Kószálni hívlak

 

Ma kószálni lenne kedvem.

Jöjj velem, bújjunk a felhők

mögé, világítsanak nekünk

a Földről nem látható, apró

csillagok. Felejtsük el kicsit

az alant acsargó csúfságokat:

az önzést, a kicsinyes emberi

harcokat. Ott fent mindez oly

parányi, törődni sem kell vele.

Homlokod lágyan megsimítom,

felejts. Neked most csak én

legyek, s nekem te leszel a

mindenség maga. Ajkadról

szóljon az öröm lelket, s teret

betöltő édes dallama. Így

ringatózzunk a hajlott hátú

Hold sugár-hintájára ülve,

csak egymást ölelve, minden

mást a feledés lomtárába űzve.

(2014. 06. 16.)

Csak festő tudná

von Béla Sógor, Montag, 16. Juni 2014 um 15:48

Csak festő tudná

 

Halk zene szól, szinte simogat,

nem úgy, mint este a part felől,

mikor a vad gitárok hangja s az

elszabadult erősítők zaja riogat.

Halk zene szól, a lelkem emeli, s

- magamban ülök e csendes ligetben,-

a játékos, bohó ifjúság megannyi

bolondos emlékét elém kergeti.

S ahogy futnak előttem a képek,

csak festő tudná vászonra tenni,

szóval elmondhatatlan, mit érzek,

borong az elme, szemem pára tölti.  

Hozzám hajol egy fűzfaág, ujja

ősz hajamon matat, dús lándzsájú

kardvirág a futó felhőkre mutat:

így futnak el a gondok is, szánni

nem szabad, engedni kell a múltat,

várnak még élmény-dús napok,

zenével áldott, a vért vad futásra

serkentő bolondos hangulatok.

Halk zene szól, szinte simogat.

elteszem az emlék-kosarat, s szám

szegletében kissé kesernyés

mosollyal lassan elballagok.

(2014. 06. 16.)

Nyaklánc

von Béla Sógor, Sonntag, 15. Juni 2014 um 19:41

Nyaklánc

 

Csitt, ne szólj. Némán

hallgassuk e terjengő, szép

szimfóniát, ahogy mélyen

zúg a tenger;   élvezzük,

amint testünkön araszol

a langyos-sós permet, s

a szellő borzolja hajunk.

Emeljük ujjunk hegyére

a fürödni készülő, lemenő

Napkorongot. Míg a vízen

csillanó, s visszaverődő  

fényeket csodálod, a lassan

fogyó sugarakból ékesítő

nyakláncot fonok neked.

Ez ékesítsen a hajnali lágy

harmatra váró, csókok közé

ágyazott, közös éjszakán.

(2014. 06. 15.)

Felhő-játék

von Béla Sógor, Sonntag, 15. Juni 2014 um 15:26

Felhő-játék

 

Kitárt szárnyakkal integet,

apró szell



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 95
Tegnapi: 45
Heti: 140
Havi: 1 463
Össz.: 400 507

Látogatottság növelés
Oldal: Versek Bélától XIII.
Balos - © 2008 - 2024 - balos.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat