Miközben alakul a német nagykoalicíó,van mikor rohamléptekkel,van mikor akadozva érdekes bejelentést tett az SPD.
A német szociáldemokraták nem zárják ki a következö német parlamenti választásokkor ami 2017-ben lesz az együttmüködést a "die Linke" a Balpárrtal.Elképzelhetö egy Piros-Vörös-Zöld választási szövetség.Mondjuk ehhez a zöldeknek is lesz vajmi közük.Kivácsian várom mit szól ehhez a Balpárt.E párt mindig is hagsúlyozta,hogy kész együttmüködni szoc.demekkel,de nekik kell kicsit balra nyitni.
Az SPD mint eddig ezután is kizár bárminemü kapcsolatot a német jobb radikálisokkal konkrétan az NPD-vel.
Apropó!E párt részére megszünt mindenfajta állami támogatás.
2013.nov.17.
Tudtuk már,hogy baj van,igaz már meg volt a VILÁGÚTLEVELÜNK,mehetünk a mesés nyugatra,de a rendszer akadozva müködött.Másra tán többre vágyott a magyar.Volt pártértekezlet ahol valamiröl beszéltek az elvtársak,elnököt választottak,és jöttek az alternatív mozgalmak,pártok,pártocskák.
Aztán jött egy hír,átvágták a "VASFÜGGÖNYT"!Ha jól emlékszem Sopronnál.Ott akkor verték be az elsö bontószöget a Berlini falba!
Aztán jött egy másik hír,meghalt KÁDÁR JÁNOS!No,ez volt a végzet.Mi a föiskolán párttaggyülést tartottunk,de nem azért mert az "ÖREG" meghalt,hanem bennt volt a havi tervben.Amikor föl lett ravatalozva három haverommal közösen irány a Pártközpont.Rengeteg ember volt ott,a sor vége a parlamentnél állt.Láttam mikor Szürös elvt.becsukja az épület egyik ablakát.Nekünk még szerencsénk volt,hogy a föiskola egyik buszával vissza tudtunk menni Szentendrére.Elötte is már nagyon gyakran láttam munkásöröröket,de ott és akkor a parlament és a pártközpont körényékén olyan sokat még nem.JA!Az egyik sorban álló fiatal ember pont az akkor megjelent Nagy Imréröl írt könyvet olvasta.
A temetés.Kinnt voltam,hivatlaból.Mi álltunk disszsorfalat.Leírhatatlan volt!!!!No,meg mikor Mercédesszel mentek ki a T.Elvt.Szürös,Pozsgai.Ott elöttem húztak ki a temetöböl.
Aztán,jött a bejelentés,hogy 56 népfelkelés volt.Meg voltunk kavarodva.Pont akkor volt tagkönyvcserés párttaggyülés.Már az elözö taggyüléseken is élesen vitatkoztunk,hogy most mi a jó isten lesz?Kinnt az utcán meg tüntetés,tüntetést ért.Pest utcáit járva láttuk,láttam ahogy a megalakuló pártok tagjai hírt adnak magukról.
Aztán jött aug.18.-a.Azt hiszem pontos a dátum,a Pán-Európai piknik!!!Sopron-Sopronpuszta!!!Ott akkor verték be a második bontószöget a Berlini falba!Jó apámmal kinnt voltunk.......
Egyszer jön fel a lakásaba Öregem,hogy Horn Gyula itt volt a Soproni pártbizottságon.Szóba került,hogy mi lesz a Munkásörséggel.Ö azt válaszolta,hogy marad.Késöbb meg Fertöszentmiklós mellett állomásozó honvéd alakulat örizte az objetumot,amíg ki nem rakodtak onnan.No,meg késöbb a soproni volt pártiskola könyvtárát is "kipakolták"!Nem jól tették!
Aztán jött 23.-a. Akkor 1989-ben ott voltam többed magammal a Kossuth-téren!Tömve,tele volt.Sok síró,könnyezö ember.Nem értettem,igaz még most sem értem nagyon.A rendörség meg nagyon békésen a Lada szolgálati autóknál volt.Nem tettek semmit.De szerintem jól tették!
Aztán jött a hír a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT kongrsszusa.A fösuliról is mentek küldöttek,akik késöbb beszámoltak az ott történtekröl!A párt kivonul a munkahelyekröl,ill.megalakult a Magyar Szocialista Párt.Péntek este hazaérve szüleim aTv elött,feszülten figyelték,hogy mit mond záróbeszédében Nyers Rezsö aki akkor a Szocialista Párt elnöke lett.
Igaz elötte már ezt lehetet érezni,tapasztalni,hogy szakadás lesz.Korábban már megalakult a Münnich Ferenc Társaság,ami tulajdonképpen a Mukáspárt elöszervezete lett.Mi bennt voltunk és maradtunk.
Városunkban,Sopronban is megalakult a helyi szervezet.A párt szervezését is elkezdtük.Hú,de sokat mentünk vidékre a környezö falvakba!
Aztán jött a parlamenti választás.Mindenki tudja,hogy mi történt.Új kormány a szocik ellenzékben.
Aztán jött a Tisztavatás a Kossuth-téren.Honvédelmi miniszter Fürj Lajos.Jó napot tiszt úrak!!!Így szólitott meg minket.
Aztán jött, a pápa látogatás.Jött Mindszenty hazahozatala.Hegyeshalom határátkelö,Mensáros László toporzékolva mondott egy verset,Lezsák Sándor meg örlángot tartott.Aztán jött a munkanélküliség,Taxis-blokád stb.....
2014.jan.15.

2014.ápr.18

Lassan négy éve, 2010 őszén, alig pár hónappal a Fidesz első kétharmados győzelme után azt írtam az Őfelsége ellenzéke című cikkemben, hogy már másodszor élem át ugyanezt. 1948-ban Rákosi Moszkva parancsára és a szovjet tankokra támaszkodva lefejezte az alig három éves zsenge demokráciát, sokan akkor sem akarták tudomásul venni. Nem akartak kiesni a cukorpikszisből, akik a fölszabadulás után az uralkodó körökhöz tartoztak, nem akartak újra kirekesztettekké válni, inkább lehazudták, amit láttak: hogy ez bizony véres diktatúra, önkényuralom, személyi kultusz. Visszatérés a Führer és a Duce világához. Az a bizonyos „fasiszta kommunizmus”, amit József Attila már a harmincas évek közepén meglátott a bolsevizmusban, és a kommunisták moszkovita magyarországi pártjában.
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
Orbán a kétharmados győzelemmel ugyanezt tette, csak éppen nem idegen hatalmakra támaszkodva, hanem a balliberális kormányzat, de leginkább az MSZP hibájából elhülyített, átmosott agyú magyar tömegek akaratából. S megfordította a tendenciát. Nem bolsevizmusra, hanem egy retrográd, klerikál-fasiszta, nacionalista diktatúrára és személyi kultuszra váltott vissza.
Ám a demokráciát ugyanúgy lefejezte, mint annakidején Rákosi. És a demokraták ugyanúgy nem akarták elhinni, hogy vége a demokráciának, mint a bolsevista fordulat után.
„Aki ma alkudozni próbál a Fidesz-hatalommal – írtam akkor –, részt vesz bármiben (…), az betagozódik a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Az legalizálja a diktatúrát.
Megszívlelendő doktrinája az Egyesült Államoknak: terroristákkal nem tárgyalunk. Aki szóba áll a terroristákkal, legalizálja őket.”
A balliberális ellenzék négy éven át nem volt képes fölfogni, hogy nincs többé demokrácia, az Orbán által engedélyezett „kifutó” az csupán a ketrec zárt része, ahol a hízó szaladgálhat, hogy amikor majd leszúrják, jobb ízű legyen a húsa, és nem aréna, pláne nem agora, nem a politikai élet terepe; aki itt, a kifutóban ellenzéket játszik, az egyrészt bolond, másrészt legitimálja a diktatúrát, magyarul – kollaborál.
„Az MSZP ma már csak azért járja (…) a táncot, hogy egyedül maradjon az ellenzékben, és ez, a Fidesz hathatós támogatásával, még sikerülhet is.
Így lesz belőle Őfelsége ellenzéke. A Fidesznek cukorfalat. Ezt akarták. Az MSZP partner volt a többiek fölszámolásában, ugyanis szemrebbenés nélkül bekkelte ki, ahogy az MDF és az SZDSZ fölfalja önmagát. Az LMP eredetileg is lufi volt, szét is pukkant. Maradt a Jobbik. (…)
Na, a Jobbiktól még tart Orbán Vezér. Az MSZP-től már rég nem tart, röhög rajtuk, hisz a tenyeréből esznek.
Ha az MSZP (…) föl akar nőni egy diktatúrát megdönteni képes demokratikus csapat szerepéhez, ha föl akar támadni, nem vesz részt semmiben, nem tagozódik be az establishmentbe – kivonul”.
De nem vonult ki, négy éven keresztül asszisztált Orbánnak, hogy csigolyánként roppanthassa össze a demokrácia gerincét (ahogy Bajnai fogalmazott).
Ezt az MSZP-t hagyta faképnél Gyurcsány, és a Demokratikus Koalícióval már-már sikerült hátat fordítania a gyalázatos kollaborációnak, és nem volt véletlen, hogy az uralkodó jobboldal rájuk okádta a mocskot. Míg Mesterházyról alig volt egy rossz szavuk. Amikor az utolsó percben föladott mindent, beállt csicskásnak, kapcarongynak Mesterházy mögé, és a választási bohózat hajrájában képes volt azt mondani, hogy Kádár népét nehezebb átvinni a túlsó oldalra, mint Mózesnek bejutni az ígéret földjére. Mert a Kádár korszak arról szólt, mondta Gyurcsány, hogy a magyarok odaadták a szabadságukat, függetlenségüket a hamis biztonságért és jó életért.
Ez azt föltételezi, hogy a magyaroknak volt valaha is szabadságuk és függetlenségük, amivel üzletelni lehetett. Megegyeztek Kádárral.
„Kádár elvtárs, mi adjuk a szabadságunkat és a függetlenségünket, maga cserébe nekünk jó életet és biztonságot nyújt.”
Ahogy azt a kis Móricka elképzeli…
Nézzük csak: mijük volt a magyaroknak Kádár előtt?
A balsorsuk. Meg a forradalomnak nevezett „sajnálatos ötvenhatos események”, amit a szovjet tankok eltapostak.
Ötvenhat bukását a balfácánságunk hozta ránk, de hogy szalonképesebben fogalmazzak: a „forradalom” vezetőinek téves helyzetértékelése. Először is nem volt forradalom, ez is a hamis mítoszaink egyike, belső puccs volt, illetve még az se, csak puccskísérlet, a reform-kommunisták, a Petőfi körösök, Nagy Imre hívei, Nagy Imrét akarták visszahozni a szektás, sztálinista Rákosi-Gerő tandem helyére. Tévedések elkerülése végett: Nagy Imre haláláig kommunista maradt, de hitt abban, hogy a tervutasításos, redisztribúciós államkapitalizmust lehet jobban, humánusabban csinálni, mint azt Sztálin és a sztálinisták tették. Hitt egy olyan kommunista rendszer lehetőségében, amivel elégedettebbek lennének a magyar tömegek is. A XX. Kongresszus után a reformer Hruscsov támogatására is joggal számíthatott, és pont a XX. Kongresszus adta a Petőfi-körösök reformkezdeményeinek az aktualitását 1956 őszén.
A „Ki az oroszokkal!” jelszót az utca fogalmazta meg, és az utca emberének nem volt kötelessége tudni se Jaltáról, se Potsdamról, se az éppen aktuális Szuez-i válságról. Az utca emberének nem kellett fölmérnie, hogy Moszkva nem engedhet a katonai és a nukleáris erőegyensúlyból, nem hagyhat jóvá Magyarországon egy többpárti demokráciát, mert a parlament leszavazhatja a Varsói Szerződést, és Jugoszlávia diktátorának, Titónak úgy kell ide a szomszédba egy népi demokráciából plurális parlamentarizmussá avanzsált polgári demokrácia, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Mondom, az utca emberének mindezt nem kellett tudnia, viszont Nagy Imrének és a többi vezetőnek, főképp az olyan nagy koponyáknak, mint például Bibó István, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Vásárhelyi Miklós igenis tudniuk kellett. Tudniuk kellett volna!
Ha még akad, aki azt hiszi, hogy Kádár hívta be az oroszokat, annak hadd mondjam el, az oroszokat nem kellett hívni; jöttek. És hogy neve legyen a gyereknek, kerestek valakit, aki vállalja, hogy ő hívta őket. Na ez volt a Kádár.
Kádár fölfogta, hogy itt adva van egy történelmi helyzet, Magyarország a Nyugat, a NATO teljes egyetértésével, vagyis reménytelenül a szovjet érdekszférába tartozik. Lépni csak ezen belül lehet.
Ja, és nem volt kötelező Kádárnak vállalnia a föladatot. Mehetett volna Nagy Imréékkel a jugó követségre és onnan Snagovba fogolynak, sőt nemzeti hősnek, és nyugodtan átadhatta volna a stafétabotot Münnichnek, Ilkunak, Biszkunak, Dögeinek, Szirmainak, Aprónak… voltak itt káderek, dögivel!
Akinek csak halvány fogalmai vannak ezekről a figurákról, az tudja, hogy hozzájuk képest Kádár maga volt a szentantal, csak belőle nem lett nemzeti mítosz. Hazaáruló is kell, bűnbak, mint Világos után Görgey, Trianon után Károlyi, Jászi meg a zsidók, hogy legyen, aki megszemélyesíti a balsorsot.
Hogy a megtorlásban mennyi része volt Kádárnak, mennyi a szovjet megszállóknak, Andropov nagykövetnek, mennyi Kádár bosszúszomjas szélsőbalos, szektás munkatársainak, azt máig sem tudjuk pontosan. De tegyük föl, hogy személyesen Kádár János volt az, aki bosszúért lihegett. Hogy miután megerősítette a hatalmát, vagyis önmagát a hatalomban, új szellemű szövegeket fogalmazzon meg. Például: „Rákosi azt mondta, hogy mi, kommunisták, különös fából vagyunk faragva. Csakhogy mi, szocialisták – mondta ezzel szemben Kádár –, egyáltalán nem vagyunk különös emberek, olyanok vagyunk, mint más. Mi is boldogok akarunk lenni. De mi nem bírunk boldogok lenni addig, amíg mások boldogtalanok.”
Ezt bizony a gyilkos Kádár mondta, miután befejezte a vérfürdőt. És azt is, igen, hogy mi megfordítjuk a régi jelszót, nem azt mondjuk, hogy aki nincs velünk, ellenünk van, hanem ellenkezőleg: aki nincs ellenünk, velünk van.
Ravasz? Sunyi? Szerintem zseniális. Jogod van morogni, pofázni, szidni a rendszert, ha érte haragszol, nem ellene. Óriási energiákat szabadított föl ezzel a szlogennel.
Ezerkilencszáz hatvannégy körül lehetett, amikor egy baráti társaságban, ahol a többség a forradalmi harcok aktív résztvevője volt, sok közülük meg is sebesült, volt, aki egy életre mozgáskorlátozottá (magyarul: nyomorékká) vált, volt, aki éppen a börtönből szabadult, hosszú csönd után egyszerre megszólalt valaki: „Gyerekek, megérte? Ez a Kádár lassan mindent megcsinál, amiért mi majdnem megdöglöttünk…”
(E sorok írója tanú; ott ült közöttük és nem véletlenül. Már az október 25-i parlamenti sortőznél is velük volt, amikor fegyvertelen tüntetők között rendeztek vérfürdőt az elborult agyú államvédelmisek. Gyurcsány Ferenc nem volt ott.)
Kádár puha diktatúrája a társadalmi béke szigete volt ahhoz a szociális frusztrációhoz képest, amit a rendszerváltás hozott. Afféle pitiáner, hónaljszagú fogyasztói társadalomban éltünk. „Kis pénz, kis foci” – volt a szöveg, de kis lépéseket mindig tettünk előre, elvártuk, hogy holnap is egy kicsit jobb legyen, mint ma. Kádárnak köszönhető, hogy ebben a feudális sárfészekben a lakások közművesítésétől kezdve az oktatásig, a háztájival kombinált szövetkezeti létformáig viszonylag korszerű életmód alakult ki az országban, s egy időre (!) elfelejthették az emberek a régi világra emlékeztető csúszómászó szolgalelkűséget. Egyrészt az arisztokrácia, a dzsentrivilág, a szadista csendőrök, fafejű bürokraták és gőgös katonatisztek által megjelenített régi típusú úri hatalmaskodást, és másrészt a rákosista, sztálinista pártkatonák önkényeskedését is, akik szadizmusban, agresszivitásban pontosan másolták a Horthy korszak kiskirályait. Elfelejthették a hajbókolást, a kézcsókot, a potenciális ülepek kinyalását. (Ezt viszont azóta mi vagyunk hajlamosak elfelejteni.) Az elfogadott állami ideológia a misztikus nacionalizmus, a rasszizmus és a vallás helyett, a fölvilágosodás alapján álló racionális tudományos gondolkodás lett (kivéve a „tudszoc” nevű stúdiumot). Kádár kivezette a szocialista gyakorlatot a szovjet-orosz elhivatottság, a vallásos fanatizmus misztikus homályából az ésszerűség és a pragmatizmus világosságába.
Csoda, ha az emberek szerették, és szurkoltak érte, jaj, csak föl ne dobja a talpát, mert addig jó nekünk, amíg ő van? Mindenki tudta, hogy a rendszer viszonylagos pozitívumait Kádárnak úgy kellett kicsikarnia Moszkvától, a többi KGST ország vezetői erős rosszallása mellett. A diktatúrát Kádár készen kapta a történelemtől, a diktatúra föllazítása, fölpuhítása, a határok óvatos kitapogatása, a tömegek iránti empátia és altruizmus az, amit Kádárnak köszönhettek az emberek, Kádár megpróbálta a rabomobilt a kényszerpálya napos oldalán vezetni, s ezért a maguk módján a magyar tömegek hálásak voltak.
Kádárt lehet utálni. Lehet az ő számlájára írni, hogy abban a hosszú békekorszakban nem készültünk föl a jövő kihívásaira. Mert látszott, hogy nem csak az olajárrobbanás fog begyűrűzni. Az ökológiai egyensúlyvesztésből adódó globális vészhelyzet is. És a Szovjetunió hanyatlása is látszott, valamilyen posztszovjet világ sejthető volt, de az nem, hogy ez a világ milyen kihívások elé fog állítani. A közélet depolitizálása, a forradalom apálya „fuvolázó békekort” hozott, ahol „vad riadónkból víg vacsora lett, és édes dallam büszke indulónkból.” A szektások a „maoisták” rosszallóan figyelték a nép gyarapodását, de sokan tudtuk, hogy a maoizmust egyszer már kipróbálták (itt sztálinizmusnak nevezték), és az egyszer már nem vált be. Tudtuk, magától Kádártól tudtuk, hogy csak annyit lenne szabad fogyasztani, amennyit megtermeltünk, tudtuk, hogy tovább nyújtózkodunk, mint ameddig a takarónk ér. De úgy éreztük, egyszer már a magyar nép is megérdemel egy kis jólétet.
Kádár jobb akart lenni, mint szabad lett volna. Kompenzálni akart 56-ért? És ha igen? El lehet ítélni, amiért olcsó kölcsönből próbált megalapozatlan jólétet teremteni. De azt állítani, hogy Kádár János a hamis apaszereppel, gerinctelen szervilizmusra szoktatta volna a tömeget, hogy a társadalmat mérgező szolgalelkűség, amelyre ma Orbán a hatalmát alapozza, Kádártól származik, mert ő másolta és vitte tovább a ferencjóskai alattvalói attitűdöt, és a Horthy rendszer csendőrszuronyait rettegő csúszásmászást – amit a balliberális és az Orbán rendszert naponta legitimáló ellenzék nem egy publicistája állított (neveket nem mondok; túl sokan voltak) – enyhén szólva pofátlan hazugság. Ezzel akarta az ellenzék, miközben az alkotmányos rendet puccsal megdöntő politikai bűnözőkkel vidáman együttműködött, áthárítani a magáról felelősséget. És ezért beszélt Gyurcsány Kádár népéről, akit nehéz a demokráciáért harcba vinni.
Az a nép, akit a haladás érdekében nem lehet megmozdítani, nem Kádár, hanem Horthy Miklós népe. És Orbán népe. És nem tévedek sokat, ha azt mondom, Gyurcsány népe, mert abban, hogy ez a nép olyanná lett, hogy a demokrácia érdekében ezen a tavaszon nem volt harcba hívható, Gyurcsány Ferencnek óriási a felelőssége! És hiú kísérlet az impotens és a demokráciát már 2010-ben Júdás-fillérekért eláruló ellenzék bűneit Kádár János nyakába varrni.
Egyáltalán: egyik ordas eszme sem rehabilitálhatja a másikat. A magyar közgondolkodás egyik rákfenéje az a tévhit, hogy a Horthy rendszert fölváltó sztálinista Rákosi-diktatúra aljasságai visszamenőleg igazolhatják a Horthy korszak bűneit. Hogy a rendszerváltás során föléledő neonácizmus, a csatornából előbújó újnyilasok, és a rendszerváltást követő kriminokrácia, a mindent átható korrupció igazolhatják a Rákosi diktatúrát, a létező szocializmus törvénytelenségeit, szemétségeit. Hogy a gyalázatos Orbán diktatúra igazolhatja a két szociálliberális ciklus téves döntéseit, vagy az akkori jobb- és baloldali összefonódások, korrupciók erkölcsi fertőjét.
A puha diktatúra fából vaskarika. Nonszensz. Illetőleg a történelmi fejlődés kivétele, valami alig is magyarázható politikai, szociális, gazdasági hibrid. Nehéz hová tenni, nehéz értelmezni, nem illik bele a sorba. Létrejöttéhez egy különös figura kellett: Kádár János. De aki nem képes érdemben elemezni ezt a furcsa korszakot, az legalább ne mocskolja, fogja be a száját. Mert a Kádár korszak se előre se hátra nem igazolja egyetlen rendszer bűneit sem.
És Kádár gyalázásával nem igazolható az Orbán önkényuralom balliberális, magát demokratának hazudó ellenzékének minősíthetetlenül gyáva, már-már buggyant elmére valló önámítása, amivel letagadja az ordító valóságot: a befejezett, vasbetonba öntött diktatúra tényét.
A rendszerváltó elit elherdálta mindazt, amit Kádár (és népe) fű alatt, egy retrográd, visszahúzó, haladásellenes nagyhatalom elnyomását kijátszva napról napra ismétlődő megalkuvások árán gazdasági és kulturális téren fölépített, és aminek Európa a hetvenes nyolcvanas években a csodájára járt. A kudarcot kudarcra halmozó jobb- és baloldali rendszerváltó elitnek és a permanensen vesztes lakosságnak már semmi köze Kádárhoz.
Kádár népe ma nincs többé, a szerepe lejárt. Az egy másik tanulmány témája lenne, hogyan volt képes mindazt, amit Kádár népe a nyolcvanas évek végére a szovjet elnyomás ellenében elért, egy szuverén, a polgári demokrácia felé szabad utat kapott rendszer negyedszázad alatt önerőből lenullázni.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
13. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
14. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
16. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
17. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
18. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
19. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
22. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
23. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
24. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
26. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
29. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
30. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
31. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
33. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
34. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
37. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
38. Sztárok minden mennyiségben, de azért van más is. ♥
► Üdvözöllek! Köszi, hogy ide látogattál erre a honlapra.
kispipin.hupont.hu
39. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
40. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
41. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
42. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
43. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
44. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
45. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
46. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
47. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
48. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
49. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!
kinkia.hupont.hu
51. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
52. Studio-2.0
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
studio.hupont.hu
53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
developer.hupont.hu
54. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012
► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK
jezusuzenetek.hupont.hu
55. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
56. tószegi naptár /HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM/
► "Aki felhagy a reklámozással, hogy ezzel pénzt spóroljon meg, ugyanígy megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg." ( Henry Ford )
toszeginaptar.hupont.hu
► Üdv az oldalamon! Az oldalnak új szerkesztője van: ♥Natasa♥ Ez nem egy nevelde hanem egy lovakról szóló oldal! Léccives látogass el többször! ßy:~Natasa~
lonevelde-pacikkal.hupont.hu
58. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
59. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
60. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
61. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
62. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités
► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek
ancsacs.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
64. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
66. Miley Cyrus as Hannah Montana ~ Ez a Te Oldalad,valamint a Te Kedvenced! ;)
► Ha szeretitek Miley Cyrus-t, vagy Hannah Montana-t, esetleg a sorozatot, akkor Itt a Ti oldalatok! Napi friss, hírek-infók Miley-ról! Képek és egy csomó extra! Legjobb Miley Cyrus Rajongói oldal - Ez biztos! Te is megszereted, hidd el! <3 :)
millzy.hupont.hu
67. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
68. GYORSTISZTÍTÓ SZALON - PATYOLAT EGER
► Patyolat, vegytisztítás, mosás, szőnyegtisztítás, bőrtisztítás, lakástextil tisztítás, gyapjú tisztítás, ruhafestés
patyolateger.hupont.hu
69. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
70. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
71. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!
► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!
starokmindenhol.hupont.hu
72. Boldog,Vidám,Rémisztő történetek
► Ha szereted a történeteket, akkor jó helyen jársz.Itt minden féle történet van ami pont NEKED a legkedvesebb.Ha a vidám történet tetszik akkor lehet látni jobb oldalt a menüben. Még ott lesznek a rémisztő és boldog történetek.
kiralytortenetek.hupont.hu
73. Welcome!
► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black
starfan.hupont.hu
74. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)
► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03
bichon-fajtamentes.hupont.hu
75. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Sokan tették fel e kérdéseket: "Mi történt ezek után, mit írtál azóta?" Az Élet megy tovább, és vele én is sántikálva ballagok. Ahogy írtam, a sorok néha "maguktól" íródnak, megalapozva a továbbiakat... Lassan jövök, és biztosan... :-)
solverus-versek-xiii.hupont.hu