
Találtam egy izgalmas megosztást, amelyet nem tudtam szó nélkül hagyni...
Sok tekintetben képes vagyok azonosulni írója véleményével, ám úgy gondolom, talán beérhetnénk valamivel "kevesebbel" is, ugyanakkor javasolt pontocskáim MEGALKUVÁS NÉLKÜL KI KELL VÉGRE KÉNYSZERÍTENÜNK!!!
Tehát Ctrl+C - Ctrl+V: egy az egyben ide menekítettem az egészet, hogy komplett olvashassátok - beleértve az én rögeszméim is ALKOTMÁNY-ügyben. AJÁNLOM FIGYELMETEKBE!
Íme:
Zs Kné P
Szvsz a zsenik meg mindig azok közül kerültek ki, akik "mások"voltak, akiket nem lehetett idomítani és skatulyázni...:D
Akkor meg sajnos nagy a baj, ha létezik a népképviseleti hatalom, de a nép buta, tájékozatlan, műveletlen és könnyen átverhető... és hát éppen ilyen népek esetén tör előre mindig a demokratikusan választottak diktatúrája, hiszen valamennyi kormányunk eredendően az volt. Fel kéne végre fogni, hogy a demokrácia valójában nem a többség diktatúráját jelenti, és ez elvárható lenne egy olyan néptől amelyik töb, mint 40 évet egy proletárdikatúra népi-demokratikus közegében élt. A demokráciát úgy kéne tekinteni, mint a sok-sok amerikai filmben látott 12 bírósági esküdtet, akiknél sohasem a többség, hanem a végül sok vitában kiformálódott "egyetértés", az egység dönthet csak.Tehát előbb-utóbb ki kellene mondani, hogy néhány alaptételben (és ezek éppen azok a bizonyos ellensúlyok, vétók és ellenőrzési funkciók, amik minden diktatúrában elnyomásra kerülnek) csakis 100 %-os véleményazonosság esetén lehetnek megváltoztathatók. Ezt majd talán egyszer meglépik, de addig az egyetlen út, ami rajtunk múlik választókon, egy alapszabály: SOHASE SZAVAZZ AZ ELSŐ KETTŐRE!
Szép estét mindenkinek! :D
Tetszik · Leiratkozás · 21 órája
Vándor Andrea Igencsak idealisztikus gondolat ez, így aligha érhetjük meg...
Én beérném annyival is, ha "kiválasztottaink" visszahívhatóak lennének legalább az egyéni képviselők vonatkozásában. (Természetesen végkielégítés nélkül, és még örüljenek, ha nem nekik kell visszafizetniük az addig felvett díjazásukat, juttatásaikat, költségtérítésüket!)
Kőbe vésném továbbá, hogy őket a párt- ill. frakciófegyelem ne kösse: lelkiismereti szempontok szerint szavazhassanak!
Ugyanígy az Alkotmány örök érvényű passzusává tenném a köztársasági- és a miniszterelnök közvetlen, nép általi megválasztását, ill. a választási törvény + a fékek és ellensúlyok rendszerének megváltoztathatatlanságát!
Nem utolsósorban pedig belevenném tételesen megfogalmazva az emberi méltóság állami szintű biztosításának kötelezettségét - kiterjesztve azt a lakhatási lehetőség és kötelező ellátás garantálására!
Rögzíteném a szociális rendszer 1989. előtti szintjének visszaállítását - a módosítását pedig csak annak bővítése esetén lehetővé téve!
Végül alaptételévé tenném a visszamenőleges törvénykezés és a szerzett jogok elvételének tilalmát!!!
Nagy vonalakban ennyi az én javaslatom 2010. előtti Alkotmányunk fenti módosításokkal történő visszaállítását illetően. Ám hiába volt minden igyekezetem: ezen pontok egyike sem szerepel dicső ellenzéki demokratikus pártjaink tervezetei között - de még a húsvéti tákolmány hatályon kívül helyezésének szándéka sem!!! Pedig még meg sem választottuk őket...
Ha pedig így folytatják, NEM IS FOGJUK!
Tetszik · 2 perce
UI. Bocsika, most átnézve rájöttem, az elejéről kimaradt 1-2(néhány) lényeges elem, mint pl.:
- csakis népszavazás által jóváhagyott Alkotmány ill. módosítás kerülhessen bevezetésre;
- tágítani szükséges a népszavazás intézményének jogosultságát egyebek közt a bizalmatlansági indítvány kezdeményezésére – megadva ugyanezt a felhatalmazást az Alkotmánybíróságnak is, melynek jogkörét vissza kell állítani;
- tételesen és pontosan meg kell határozni a politikai felelősség fogalmát, részletesen definiálva annak gyakorlati következményeit és alkalmazásának kötelezettségét;
- a szakszervezetek jogainak biztosítása az eredeti szinten történjen, beleértve a sztrájkjogot is;
- a politikai érdekképviseletet felvállaló civilszervezetek számára lehetővé kell tenni a részvételt a választásokon, a pártokkal azonos feltételekkel!
De vannak további ötleteim is, ezért készséggel állok bármely „felekezet” rendelkezésére, bízva abban, hogy kicsivel nagyobb lesz az érdeklődés irántuk, mint azt ezidáig megtapasztaltam…!
Pedig korábban még azon érveim is elősoroltam, miért NEM LEGITIM a jelenlegi rezsim és összes törvénykezése a 2/3-os választási győzelmük ellenére sem – miként azt is, hogyan helyezhető hatályon kívül minden különösebb fakszni nélkül összes eddigi torzszülött intézkedésük.
S noha tutira eljutottak a címzettekhez javaslataim (amit néhányuk fb-oldalukról történt azonnali letiltásommal nyugtázott), kivétel nélkül pusztába kiáltott szó maradt minden tippem!
Ti ÉRTITEK ezt???!
(Én azért kapisgálom…)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
9. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
10. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
11. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport
► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS
expert-fordit.hupont.hu
12. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
13. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon
► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.
karavanteamkft.hupont.hu
14. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
16. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
► Exkluzív bútorok, és egyéb faipari termékek gyártása.
asztalos-tatabanya.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
19. MEDICOPTER 117 - A légimentők
► Ez az izgalmas német filmsorozat két légimentős csapat hétköznapi bevetéseiről szól.
medicopter.hupont.hu
20. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
22. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
24. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
25. OR/TS átfestések
► Linkek / elérhetőségek & saját munkáim egyhelyen
tsforras.hupont.hu
26. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
27. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
28. Welcome!
► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black
starfan.hupont.hu
► NEM CSAK NEKEM LEHET ÉRDEKES!
jozsi-brichta.hupont.hu
30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kjfhhjsfheb.hupont.hu
31. NATURALHORSEMANSHIP - A LOVAKÉRT MINDENT! Mert a ló is csak ember...
► Natural horsemanship - Élettanilag helyes pataápolás - Jókedv, szabadság, kiteljesedés - Ló Központú Ló-és Lovas Kiképzés - Holisztikus lófogászat - Tanuljunk egy életen át! - Több jogot a lovaknak! -
naturalhorsemanship.hupont.hu
32. Disney SZTÁROK
► Itt megtalálsz mindent a Disney sztárokról
disney-channel-sztarok.hupont.hu
33. Gyógy pedikűr, reflexológia, herbalisztika, masszázsok és testkezelések
► Gyógypedikűr, Reflexológia , Herbalisztika, Alak formálás test tekercselés, masszázsok.Ferenciek terén: 06-70-5446668
apoltkormok.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
35. teveoldal
► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.
tevebigyo.hupont.hu
36. ARION 2012
► IRODALOM KÖLTÉSZET NOVELLA MŰFORDÍTÁS
thepoet.hupont.hu
37. Egészség-szépség
► Kivülről szépség-belülről egészség
jaclyn.hupont.hu
► Mindent megtalálsz itt ! (az oldal fejlesztés alatt áll !)
sajatweboldalam.hupont.hu
39. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
40. Eco-Wood Home
► Erdőkapcsolatos privát vendégház,ahol csak ti vagytok és az erdő lakói!Welness a természetben
eco-wood-home.hupont.hu
41. Farmerama
► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!
kincsonyuszika.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
43. Díszmadarak
► Egzoták,Papagájok,Díszgalambok,Fürjek
egzotak-papagajok.hupont.hu
44. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
45. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből
► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.
alapfokon-angolnyelv.hupont.hu
46. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► EGY MINDENKIÉRT MINDENKI EGYÉRT !!! SEGÍTS NEKEM HOGY SEGÍTHESSEK MÁSOKNAK
segits-nekem-es-masoknak.hupont.hu
48. Kézi hímzés / Rácz Ferenc, egy férfi aki hímez!
► Saját ruhára is kérhetsz hímzést vagy válogass az elkészültekből! Nincs sok férfi az országban aki hímez, de én köztük vagyok! 06-30/9029944
himzes-ferenc.hupont.hu
49. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
50. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
51. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
52. Csibe Bölcsőde
► Köszöntünk a Csibe Bölcsőde honlapján. Itt mindent megtalálsz ami a bölcsődénkkel kapcsolatos. Kellemes és hasznos időtöltést kívánunk.
csibebolcsode.hupont.hu
► "Lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a ló volt az, mellyel civilizációt hoztunk létre."
szemereikislovas.hupont.hu
54. Ingyenes apróhirdető oldal. www.andreawebshop.multiapro.com
► Ingyenes apróhirdetés feladása regisztráció nélkül.
oriflamekozmetika.hupont.hu
55. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
56. ElektroFeri Bt. Villamossági Szaküzlet
► Villanyszerelési anyagok A-tól Z-ig! Árusítástól a beépítésig minden egy helyen! Nyitva: H-P: 07h-től 17:30-ig Szombaton 7h-12h-ig
villamossagibolt.hupont.hu
57. HIDRAULIKA-PNEUMATIKA SZAKÜZLET Jászberény Javítás kiszállással 0-24 óráig.
► Hidraulika.klíma,szervó,üzemanyag,víz,műszaki,locsoló,tűzoltó tömlők méretre gyártása,javítása.Pneumatikai,hidraulikus elemek,traktor akatrészek beszerzése.Vegyiárú,ragasztó.Munkahengerek javítása rövid határidővel és garanciával.
hidraulikamobil.hupont.hu
58. ENERGIA TANÚSÍTVÁNY HAJDÚBÖSZÖRMÉNY KÖNYVELŐ HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
► energiatanúsítvány igazságügyi ingatlanszakértő, értékbecslő, energiatanusítvány, könyvelő, adótanácsadó, ingatlanvagyon értékelő, mezőgazdasági támogatások
ingatlanszakerto.hupont.hu
59. Gyermek néptánc oktatás Székesfehérváron
► Itt az idő ,tanulj meg táncolni!
neptanc-fehervar.hupont.hu
► Szia ez a jóban rosszbanfan oldala leírok mindent ami vele kapcsolatos naponta ujabb hírekkel frissül az oldi!:)
jobanrosszbanfan.hupont.hu
61. ►Futóbicikli fantasztikus színekben◄, akár ingyenes kiszállítással
► A futóbicikli segítségével olyan gyorsan tanul meg gyermekük egyensúlyozni, ahogy fel tud rá ülni. Egyensúlyérzék fejlesztés játékosan! fa futóbicikli, futóbicikli bolt, futóbicikli akció, futóbicikli eladó, futóbicikli olcsón
futobicikli.hupont.hu
62. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
63. Csajos oldal
► ♡ ♡ ♡Egy könnycsepp bármit kifejezhet ellentétben egy csók mindent♡ ♡ ♡
holy.hupont.hu
64. GÁZKAZÁNOKHOZ BONTOTT ALKATRÉSZEK
► Bontott, jó állapotú, bevizsgált gázkazán alkatrészek JÓ ÁRAKON!
gazkazan-alkatreszek.hupont.hu
65. Sprintpigeons
► Rövid és középtávú dúc
sprintpigeons.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
67. Rábafüzes
► Sokunk szülőfaluja, lakhelye : RÁBAFÜZES
rabafuzes.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
69. FIKNER ERNŐ Táncdalénekes Előadóművész Tánczenész
► Igényes rendezvényekre, magyar és nemzetközi slágerek: pop, rock, rock and roll, retro, disco, reggae, nosztalgia, party, lakodalmas... A háttérzenétől a főműsorig. Zeneszolgáltatás élőzenekarral, de már egyedül is.
fiknere.hupont.hu
70. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
71. Nagyvári Zsolt ° vízvezeték szerelő ° Miskolc ° Tel: 06 30/35-777-60
► Vízvezeték-szerelés, javítás >> Bojler javítás, vízkőmentesítés >> Fürdőszoba felújítás, átalakítás >> Mosogató és konyhapult csere >> Csaptelep javítás >> Duguláselhárítás
vizvezeteketszerelo.hupont.hu
72. . Mtz..Belarus....82.,80.,820.,920.3.,50.,52..
► ...............................mezőgazdászoknak. és. termelőknek............................
lstrakis.hupont.hu
73. Selena Gomez magyar rajongói oldal!
► Selena Gomez a legjobb!Itt mindent megtudhatsz róla!;)
selenagomezfanhungary.hupont.hu
► Fájdalomcsillapítás felsőfokon! "Ahonnan mindenki mosolyogva távozik"
fajdalomstop.hupont.hu
75. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu