Balos
Baloldali értékeket képviselö honlap
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Korai alkony
Korai alkony
Dolgos délután, az óra még
gyermekcipőben jár,
a látható világ mégis
az éjszakát idézi már,
lábujjhegyen osonó árnyak
incselkednek a tárgyakon,
rebeg az éberség, mint apró
gyertya lángja, gondok
csomagja ül a vállamon.
Zsibongó gondolatok,
emlékek vadonából képed
elém vetül, lobban a lélek;
fáradtan pihenni térek,
s óvatosan, mint pehely-takarót,
- tán álmomban is itt maradsz –
rád csukom álmos szemem.
(2013. 09. 01.)
Pihenőre tér
Pihenőre tér
Felhő-fogat bakjára ült,
poroszkál az égi úton,
zengő dallamokat játszik
fénylő ökörnyál húrokon.
Cifra kedvű augusztus, csak
andalog az év tárt kapujáig
a hónapokat lágyan ringató,
dédelgető pihenőszobáig.
(2013. 08. 31.)
Életfa ágán
Életfa ágán
Lám, a fonat körbeért,
összesimul, szorosan öleli
egymást, kapaszkodik
háromszázhatvanöt szál
fakó és pompás virág,
gondterhes és vidám napok
tarka virágai, melyeknek
színe és illata beivódik a
bőr alá, s a lélekig hatol,
teljessé téve az év-koszorút,
melyet életfánk ágára kötünk.
(2013. 08. 31.)
Kis magyaros
Kis magyaros
Nálunk a közlekedéshez
legcélravezetőbb
a sima nyelv és a jó könyök,
eljuthatsz velük akár
az Audi A 6-os-ig.
(2013. 08. 30.)
Manézs ...
Manézs …
Leng a trapéz a kupolában,
az izmok megfeszülnek,
a fizika törvényei itt
megszégyenülnek,
az alig-érintkezési pontok
ritmusától; tárgy és ember,
ember és ember szinte
összeforr a kohézió és
a feltétlen bizalom
őrjítő mámorában.
Leng a trapéz a kupolában,
izmos kezek kulcsolódnak,
szegeződnek rájuk
hitetlen-csodálkozó szemek,
nem a szaltót, a célba segítő
összekapaszkodást kellene
megtanulnunk emberek…
(2013. 08. 29.)
Mért rontjuk el?...
Mért rontjuk el ? …
Csodás természet, mennyi táj,
körülölelnek völgyek, hegyek
és tengerek, ha látom, tapsikolnék
mint önfeledt gyerek, ó emberek:
mért rontjuk el ?...
Madarak repülnek, úsznak halak,
erdőben élnek, csak, ha éhesek ölnek,
mindenféle kisebb-nagyobb vadak,
emberek: mért rontjuk el ?...
Élhetnék együtt, nem egymás ellen,
építhetnénk magasra emelt fejjel,
hogy mindannyiunknak jobb legyen.
Emberek: mért rontjuk el ? …
Nyári délután
Nyári délután
A lombokról alászakad a fény,
- sziklaperemről a vízesés, -
kóbor macskaként ólálkodik,
oson az árnyék, porban fürdő,
tollászkodó verébre vadászik.
(2013. 08. 28.)
Kidőlt a fa
Kidőlt a fa
Vihar se volt, a víz is
szelíden szaladt, mégis
a parton egy földdarab
egy nagy fa alól kiszakadt.
Kiszakadt a föld, a fa
oldalára dőlt, varjak károgása
szárnyal sudár teste fölött.
A gyökér ég felé mutat,
belekarmol az esteledő,
fekete testű levegőbe, s
a gyorsan múló időben matat.
Mire a hajnal lelövi első,
vöröslő sugarát, csupasz
csontjain csupán csenevész
csend, s a kínzó görcs marad;
aratni érkezik a rettegett, de
kikerülhetetlen vén kaszás,
utolsó táncra kér, aztán a
semmibe nyúló útra kísér.
(2013. 08. 27.)
Holnap majd
Holnap majd
Holnap majd felvirrad megint,
fejünk fölül a felhők elvonulnak,
mindannyian munkába megyünk,
s iskolába minden gyermekünk.
Holnap majd felvirrad megint,
a vizitet várják a kórházi ágyakon,
s gyógyultak az orvossal versengve
osztoznak az árnyékosabb parkolókon.
Holnap majd felvirrad megint,
fejünk fölül a felhők elvonulnak,
biztos, hogy mind munkába megyünk,
és iskolába apró gyermekünk ?...
(2013. 08. 25.)
Altató
Altató
Hajtsd párnádra fejed,
csillagok csillámpora
rakódjon szemedre, s
rajzoljon pillád mögé
színes-szelíd álomképeket:
sugaras erdőt, benne tisztást,
ahol vidám mókusok és
tarka pillangók kergetőznek,-
a fák között őz legel,-
apró mederben csobog
a fodrozódó kis patak,
benne pisztrángok siklanak,
s fent a madarak trillája zeng.
Aludj nyugodtan, s a harmatos
hajnal múltával, ha ébredsz,
lágy mosoly üljön az ajkadon
gyönyörű gyermekem.
(2013. 08. 25.)
Halványodik
Halványodik
Halványodik a remény,
akár a Naptól felégett bőr,
hámlik rólunk minden,
mi tisztán emberi,
már, ha egyetértünk is,
csak acsarkodunk.
Szorító satu a kézfogás,
érdes csiszolópapír
kezünkben a simogatás,
vitriolos, égető a csók,
felmarja az ajkakat,
s szavunk, ha kér is,
akár a gránát tépi szét
a legszebb vágyakat.
Halványodik a remény,
hogy emberi önmagunkhoz
valaha visszatalálunk.
(2013. 08. 24.)
Le kéne lopni
Le kéne lopni
Estére elborult az ég,
költözni kellene a felhők fölé,
a sziporkázó csillagok közé,
ellesni a végtelen harmóniát.
Hallgatni a szférák zenéjét,
eltanulni az együttműködés,
a közösség szép természetét,
s aztán reggelre lelopni, ide
a Földre az élményeket,
morzsáit szétszórni mind,
lássák a káprázó szemek:
csak az összedobbanó szívek
adnak a vágyott, teljesebb
emberi élethez érdemet.
(2013. 08. 23.)
Elfekvőben
Elfekvőben
Gyérülő haj,
ritkuló fogak,
hályogtól vaksi,
mélyen ülő szemek,
aszalódott bőrű,
reszkető kezek,
sarokba húzódó
alig-emberek
mit vétettetek,
hogy a dolgos élet végére
csupán ez maradt ?
Ágaskodik a szánalom,
a hálátlan sorsot átkozom,
ám reménykedem: beépültök
a névtelen csillagok közé…
(2013. 08. 22.)
Száraz villám
Száraz villám
Peregtek az ünnep harsogó,
színes tűzgömbjei és füzérei
a pislogó szemű házak felett,
ujjongtak az évente csodálkozók,
amikor váratlanul egy árnyalak
suhant át az elborult láthatáron,
tüzes nyilával nagyot hasítva
az ég pereméből, s ahogy jött,
szinte észrevétlenül távozott,
itt hagyta nekünk a harsogó,
tobzódó zenét, s a foszfor-szagú,
füsttel borított, fekete éjszakát.
(2013. 08. 21.)
Pergamen termett
Pergamen termett
Szőlőtőkék között
beton-kemény a föld,
munkára fogott szerszámok
nyele sorra eltörött.
A levelekből augusztus
forró ujjakkal szivart sodort,
mazsola-fürtök hívogatnak
a megbarnult kocsányokon.
Bab helyett pergamen termett
a futó szárakon, s szalmavirág
a tüskés rózsabokrokon.
Kert végében görnyedt gazda ül,
töredezett, száraz tekintete
a foszló felhőkbe kapaszkodik,
csorba foga közt káromlást sziszegve,
ökölbe szorított kezekkel,
dühödten éltető esőért rimánkodik.
(2013. 08. 19.)
Bágyadt ébredés
Bágyadt ébredés
Sugarak nélkül, bágyadtan
érkezett a reggel, életlen,
tompa, elkent a fény, még
álom ül fáradt szememben,
bennem emlékek fájdalma ég.
Mozdulni kell. Lerázom a
fásult bénaságot, hágcsót
kötök a nap meredek falához,
- hegymászó a Himaláját –
estig megmászom, s felérek
fénylő csillagok hadához.
(2013. 08. 20.)
Ahol folyó és a tenger ...
Ahol folyó és a tenger …
Csak állok megkövülten,
ott, ahol a vizek összeérnek
a csobbanó, nagy ölelkezésre.
Meresztem szemem, de már
nem tudom, melyik a folyó,
s melyik a tenger, - micsoda
aprónak tűnik itt az ember, -
a hullámok összefonódnak,
majd megtörnek a part menti
súlyos köveken, s a szél csak
némi permetet sodor belőle
a hajókkal terhes kikötő felé.
Kürt szava szól, tengerjáró
teste mozdul, lassan, araszolva
hagyja el helyét. Robajjal indul
a végtelen óceánok felé.
(2013. 08. 19.)
Üresedő ünnepek
Üresedő ünnepek
Akár az elhagyott tárna,
üresen konganak az ünnepek,
a sokasodó múlt-napok
mindent kiüresítenek.
Mind több fejfáról köszönnek
a régen ismert nevek,
az utcákon - akár a méhek –
rajzanak a nekünk ismeretlenek.
(2013. 08. 19.)
Írás ...
Írás …
Sztriptízt játszik a lélek,
verssorokba rendezett
fogasokra dobálja ruháit.
Pirulás-nélküli pőreségét
gúnyos mosollyal kísérik
cinikus, orv leselkedők.
(2013. 08. 18.)
Reggel
Reggel
Csörrenésre ébredés,
kókadt, rozoga felkelés,
csikorogva, akadozva indul
a mindennapi taposómalom.
(2013. 08. 18.)
Pillanat
Pillanat
Él még tenyeremben
az izzó kézfogás, ujjaid
begyének apró harmata.
Látom, ahogy rám nyílott
szemed mély tüzű bogara.
Hópelyhek szálltak hajamra,
az ablakon dér-gyöngyök
peregtek, s felhőt rajzolt
szép ívű homlokod köré
felgyorsult leheleted.
Csak egy illanó pillanat,
s a vonat elrobogott veled.
(2013. 08. 18.)
Beszökött a szél
Beszökött a szél
A nyitott ablakon beszökött
a szél, gyenge volt, csak
gyermek szél szegény. Lassan,
óvatosan fülemhez hajolt,
és rebegve súgott valamit.
Azt súgta, a kertek alatt jár
az ősz, felhőket kerget, mint
szőlőről seregélyeket a csősz;
minden felhő esővel megrakott,
tömött, akár nyáron a rétről
ballagó, döcögő szénásszekér,
széle az erdők hegyére ér.
Kabátja, ha egy ágtól felhasad,
a víz zuhogva alászakad,
megtelnek erek, patakok, s a
folyók is újra készülődnek
a mindent sodró árvizekre…
Ezt súgta fülembe a gyenge szél,
s egy pillanat, ahogy jött, már
el is szaladt, eltűnt, át a nyitott
ablakon, már nem látom sehol.
(2013. 08. 17.)
Csomagol a nyár
Csomagol a nyár
Csomagol már a nyár,
készíti vándor-batyuját,
gondol egyet: még nem siet,
csobbanva köszönti utolszor
az uszoda feszített-tükrű vizét.
Borzong a bőre, kósza szél
szalad a napozóágyakon,
zizeg a fák gyérülő koronája,
megíratlan leveleket dobál
a szárazó pázsit asztalára.
(2013. 08. 17.)
Néhány szál
Néhány szál
Az aranyba hajló
szalma-szín közül
kicsillan már
néhány szál ezüst,
tartozék ez, mint
szippantás után
a karika-rajzú
cigaretta füst.
A csillanó fény
összerímel ében szemed
bársony melegével,
s ez így kedves nekem.
(2013. 08. 17.)
Útra készen
Útra készen
Áll már a nyár a nagy állomáson,
komótosan egy poros padra ül,
ám harsány, víg nevetése
szemérmes mosollyá szelídül.
Még ragyog kicsit a tájra,
sugárnyalábbal hátakat simogat,
egy utolsó lubickolásra: élőt
és élettelent magához hívogat.
Már robog, jön, hangját hallani,
érkezik a tarka színbe öltözött,
must-illatú ősz, hűs, lengő-lebegő,
lehelete, már az estekbe költözött.
(2013. 08. 16.)
Mókuskerék
Mókuskerék
Félárbocon már a nap,
valami sajgás kószál
testemen, csak dőlnék
hanyatt. Nézném a fent
keringő siklórepülőt,
mely oly szabad, akár
a vándorútra készülő,
csoportba verődő madarak;
nézném a köré feszülő,
szürkébe játszó, kék eget,
s azt az egyetlen, apró,
fehér felhő pamacsot,
mely foszló szárnyával
a távolból nekem integet.
Félárbocon már a nap,
valami sajgás kószál
testemen, csak dőlnék
hanyatt, de nem lehet:
forog a napi mókuskerék.
(2013. 08. 16.)
Vigasz nélkül
Vigasz nélkül
Hamuszürkévé vált az aszfalt,
fátylat terített magára
megannyi táj: Szigetköztől
Őrvidékig; elhalkult a
pásztor-dal a dombokon,
könnycsepp csillan
falusi utak bánatos szemén.
Felmálházott apró ember
- akár virágport a méhek –
gyűjtötte sok éven át
a nép kincseit, s osztotta
szét akár vagyonát a Krőzus.
Teste szinte naponta kisebbedett,
tán így csinált helyet a
gyarapodó gyűjteménynek ?,
apró lépteit ismerősként figyelték
énekesek és zenészek.
S most az óra kattant, az idő
megállt, nyoma vész a
kutató utaknak; bánatában
mint gyász-kabátot, a magányt
húzza magára a kopott hegedű,
s vigasz nélkül a sarokba áll.
(2013. 08. 10.)
(Dr. Barsi Ernő emlékére.)
Augusztus
Augusztus
Elzörög az utcán egy gépkocsi,
zökken a száraz kátyúkon,
néhány megrettent veréb ugrál
az őszre készülő, perzselt ágakon.
A fáradt délután az estre vár,
a pockot kereső sas is lomhán repül,
szeme káprázik, pihenne már,
lassan, komótosan egy buckára ül.
Nézem a barnára égett láthatárt,
a hőségbe dermedt porzó földeket,
lengek a tűnő idő vékony fonalán,
akár levél, aszalódott fa ágán.
(2013. 08. 15.)
Ha lehetnék
Ha lehetnék
Ha lehetnék: pillád végén
a könnycsepp, ajkad ívén,
s arcodon a pír, bársony bőröd
pikáns barnasága, csípőd
hajlatán apró redő, kecses
lábadban izmot tartó erő,
két karodban egyetlen ölelés,
a csók előtt a futó remegés,-
ha lehetnék, a repeső, szárnyaló
ifjúság költözne szívembe.
(2013. 08. 15.)
Pókháló szálon
Pókháló szálon
Ahogy múlni látszik a rekkenő
meleg, hittem, a jókedv is
feldereng, s akár a forró nyári
szél, elfut, távoli tájakra költözik
az arcokról a gond-ráncok hada.
Ám, mint már annyiszor, ismét
tévedésemre mutat a valóság
fintora: a barázdákat a nagy meleg
csak fokozta. A gondok szerteágazó
gyökérzetű, fura erdeje a kiváltó erő.
Még itt a nyár, megégett, sárgul
már a fa, bár szerelmesek is andalognak
a füzek lombja alatt; összekulcsolt
ujjaik közé tolakszik a láthatatlan,
jövőt kutató, kerge kétely.
Mérgektől viselős az örömünk,
csak pókháló szálon függ életünk.
(2013. 08. 14.)
Piacon
Piacon
Szorgos hangyaként, nyüzsgünk,
kíváncsiskodó emberek,
gyümölcs- és virág-illatok,
akár a paplan ránk terülnek.
Gondosan kutat szemünk,
valami furcsa „kinövésben”,
nylon táskában végződik
vergődő, ökölbe-zárt kezünk.
Egymást szinte taposva
a standok előtt lökdösődünk,
s az illatoktól jóllakottan
más dolgok után megyünk.
(2013. 08. 14.)
Sajog a lélek
Sajog a lélek
Rám zárta ajtaját az éj,
de szemem nem csukódik,
kerül az álom, csak dobálom
magam a nyomasztó,
bőr alatt fészkelő gondok,
s élmények között. Egy rokon
a szférák hangversenyére, a
csillagok közé költözött;
kórházi ágyra kényszerült
egy jó barát; bejelentett, újabb
leépítések okán apák, anyák
szemében ül a kiszámítható
holnap veszni látszó riadalma.
Kerül az álom, égő szemem
nem csukódik, sajog a lélek,
nyugodtan nem alhatok.
(2013. 08. 13.)
Áldozat
Áldozat
A parton járva alig sikerült
magam visszafogni,
a látványtól mint torony-forgó
nem pörögni. Megannyi
lengén öltözött Madonna
sütkérezett a dús homokban.
Sugárzással, napszúrással
mit sem törődve, igyekeztek
divat-színt ölteni: irigykedjenek
másnap barátok, ismerősök,
ha „barna bőrű hableányként”
libegnek az emberek közé.
Ezért megéri ruhát, melltartót,
szégyenérzetet levetni, s a
forró homokban hemperegni,
mint megannyi ledér Madonna,
kinek ajkára forr az esdeklő,
hittől távoli, hiú zsolozsma:
legyen övé a juss, barnaságát
hogy sokakkal bámultassa.
Alig sikerült magam visszafogni,
a csodálkozástól nem pörögni,
hogy lássam, felnőtteket a kérkedés
hogy tud ilyen szenvedésre bírni ?...
(2013. 08. 12.)
Víz …
Ó, víz… Hányféle vagy,
tóban, folyóban, mit
messziről láttam, s kedvem
támadt benne megfürödni;
a friss, hideg, mely párát
ültetett poharam falára,
s visszaköltöztette belém
a hőségtől már veszi látszó
életet, s víz az is, mely
a pórusokon át öntötte el
mindjobban kínlódó testemet.
Ezt nem szerettem, habár
értem funkcióját, melynek
e nyáron megfelelni alig tudott:
hűtésre lett volna hivatott.
S víz az eső is, melyből
ezen a nyáron alig jutott,
s hiányától növény, állat,
ember nyögve sorvadozott.
(2013. 08. 12.)
Tán holnapra
Tán holnapra
Ma tollamba ragadt a tinta,
sehogy sem folyik a papírra.
Fejemben megannyi gondolat,
görcsöt kapott, nem szaladhat.
Így mindenki nyugodtan heverhet,
nem kap tőlem senki verset.
Úgysem divat már az olvasás,
sikk a fontoskodó rohanás.
Tollamba a tinta hadd ragadjon,
a gondolat fájó fejemben maradjon.
Tán holnapra, ha kialszom magam,
„élesre vált” elgyötört agyam.
A tintába oldószert keverek,
s a papírra szép sorokat kerekítek.
(2013. 08. 12.)
Fogynak a szavak
Fogynak a szavak
Egyre fogynak, kopnak a szavak,
a civódások lövészárkába kerülve
érdesednek, alig van lágy, mollban
mondható üzenet; a szeretők is
csupán a tettekben kulmináló
testiséget ismerik, lehámlott a
szóval becézés, a kedveskedés.
Ahogy fogynak a lágy szavak,
úgy hal meg lassan a lélek, nincs
divatja a lírai hangulatnak, vad
marcangolássá aljasult a nemes
érzelem; ki érti, mivé lett e kor ?...
Ifjaink jelentéstől megfosztott,
trágárságokat öklendeznek
rágógumi mellől a csókok közé,
mára ez lett a módi, s nem tudnak
akár csak egy népdalt dalolni, s
nem értik, miért sivatag szerű,
sivár az életük. Ajzószerekkel
töltve kéjelegnek, tobzódó ricsajt
csalnak, többet tudó hangszerekre,
érzelem helyett extázisba menekülve.
Fogynak, kopnak, érdesednek a
még megmaradt szavak, de torzan,
megfosztva lényegüktől, a kimondás
előtt valahány a torkokon akad…
(2013. 08. 11.)
Ábrándos mámor
Ábrándos mámor
Ülök a nyári nagy melegben,
tavaszi szellőről álmodom,
amikor az olvadással születő
ózon adja részegítő mámorom.
Amikor a langy esőtől rügyek
fakadnak az ágakon, nyelvét
nyújtja a rózsabimbó, s poharam
őrzi gyümölcsök frissítő levét.
Kezemben könyv, de nem olvasok,
régi emlékek közt kalandozok, a
gondolat csak megszokásból matat,
leggyakrabban arcképeden akad
el a leltár. A megsárgult fotóról
szinte tolakvón, meg-megújulón,
élénken csillan rám szép szemed,
életed most vajon hogy élheted ?
Mert az út, melyen együtt haladtunk,
egy ponton, ki tudja hogy, elágazott,
s mi konokul és külön mentünk, új
közegbe, új élmények közé kerültünk.
S most ülök a nyári nagy melegben,
tavaszi szellőről, s a régi útról álmodom,
melyen együtt haladtunk, s mely az
emlékezés alatt fokozza mámorom.
(2013. 08. 11.)
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 77
Tegnapi: 23
Heti: 143
Havi: 1 255
Össz.: 422 011
Látogatottság növelés
Balos - © 2008 - 2025 - balos.hupont.hu